Felszámolhatják és újraalapíthatják a Bárka Színházat működtető céget

Felszámolhatja és újraalapíthatja a Bárka Színházat működtető nonprofit kft-t a tulajdonos Józsefvárosi Önkormányzat, amennyiben ez a megoldás szolgálja a teátrum érdekét – mondta el a Bárka ügyében rendezett hétfői sajtóbeszélgetésen a kerület polgármestere.

Kocsis Máté hangsúlyozta: a színháznak a korábbi rossz gazdálkodás miatt 160 millió forint adóssága van, ezt az állam bizonyos feltételek mellett hajlandó rendezni. Ha a Miniszterelnökség a színházat működtető nonprofit kft. megszüntetését kéri, az önkormányzat ezt hajlandó megtenni, hogy egy még kiválasztandó új ügyvezetővel újraalapítva ismét működhessen a Bárka.

“Nem egy nonprofit kft-hez ragaszkodunk, hanem a Bárkához, ezért a (cég) megszüntetése nem okoz gondot, ha létrehozunk egy másikat” – emelte ki, hozzátéve: a napokban tárgyalásokat folytat a kérdésben a Miniszterelnökséggel.

Az előzményekre kitérve felidézte: az állam már 2011 végén kérte a Bárka Színház átadását a tulajdonos Józsefvárosi Önkormányzattól, amely nem szívesen, de beleegyezett ebbe. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2013-ben auditáltatta a Bárka Színházat, ennek folyamatát azonban hónapokkal ki kellett tolni, mert Seress Zoltán igazgató egy ideig nem szolgáltatott adatot. “Kiderült, hogy a 2012-es évet újra kellett könyveltetni, (…) ez már erős gyanakvásra adott okot” – jegyezte meg.

A polgármester hozzáfűzte, 2013-ban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálta a Bárka működését. Elmondása szerint ebből a vizsgálatból is kiderült, hogy súlyos problémák vannak az intézmény gazdálkodásával. Az ügyvezető a tulajdonos hozzájárulása nélkül írt alá magával szerződést művészeti feladatokra, egy 1,5 millió forint értékű plazmatévét egynapos korában leselejteztek – említett példákat Kocsis Máté, hozzátéve: az ÁSZ feljelentést is tett, a nyomozás azóta is zajlik.

Kocsis Máté beszámolója szerint a képviselőtestület 2013 decemberében hozott egyhangú döntést a Bárka államnak történő átadásáról, “ennek a másik oldala az kellett volna legyen, hogy az állam arról dönt, átveszi a Bárkát”. Az önkormányzat ezért már nem tervezte a 2014-es költségvetésben a teátrum finanszírozását, a KIM fejezetében azonban 179 millió forint szerepelt a Bárka számára.

Közben mégsem történt meg a színház állami átvétele, az intézmény pedig nem adott le üzleti tervet 2014-re. Miután ez márciusban megtörtént, a KIM is átutalta a Bárkának a 179 millió forintot, abból azonban az adóhatóság 50 millió forintot zárolt korábban be nem fizetett kötelezettségek miatt, Seress Zoltán azonban mégsem módosította az üzleti tervet – mondta el.

A polgármester gyanúja szerint az állam a feltárt szabálytalanságok miatt nem vehette át a Bárkát, közben azonban az önkormányzat az addig jelzett szándékoknak megfelelően ezzel számolt. “Tizenöt éven át fenntartottuk a Bárkát, semmiből nem állt volna 2014-ben is, ha az állam nem akarta volna másként” – fogalmazott.

Kocsis Máté közölte, a KIM jogutódjaként a Miniszterelnökség 2014 decemberében egy 179,8 millió forintos támogatásról döntött, amelyből rendezni lehetne a Bárka Színház 160 milliós külső tartozását és visszafizetni az önkormányzattól felvett 20 millió forint tagi kölcsönt. Tisztázandó azonban, hogy az állam csak a Bárka Színház Nonprofit Kft. esetleges önkormányzat általi megszüntetése esetén hajlandó-e segítséget nyújtani az adósság rendezésében – fűzte hozzá.

Sára Botond alpolgármester elmondta, hogy a Bárka vezetői pályázatát 2014 tavaszán ki kellett volna írni, ezt az önkormányzat azért nem tette meg, mert nem akart olyan döntést hozni, amely a leendő tulajdonost kötelezte volna. Seress Zoltán állításával szemben azonban a teátrum nem csupán emiatt vesztette el kiemelt előadóművészeti besorolását, hanem számos egyéb mutatót sem tudott teljesíteni.

Kocsis Máté elárulta, miután Seress Zoltán nem vállalta a színház további vezetését, az elmúlt időszakban két ismert magyar színésszel folytatott erről tárgyalásokat, egyikük a korábbi igazgatóval folytatott telefonbeszélgetés után visszalépett. “Felvetődött, hogy másik színház venné át a társulatot, de jelen állapotában nem tudná senki átvenni” – választolt az MTI kérdésére.

Sára Botond hozzátette: a nonprofit kft-t február 9-től egy gazdasági szakember, Bozsik István vezeti.

A polgármester úgy látta, hogy a Bárka Színházat a jövőben vagy az önkormányzat tartja fenn, vagy be kell zárni, erre a célra egyébként a kerület idei költségvetésében el is különítettek 160 millió forintot. A MTI kérdésére hangsúlyozta: a Bárka ügye nem függ össze a Turay Ida Színház Józsefvárosba költözésével, hiszen a kerületbe települt intézmény egy forintot sem kap az önkormányzattól, és a profilja is teljesen más.