Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatot indít a Békéscsabai Napsugár Bábszínház – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Lenkefi Zoltán igazgató.
A direktor felidézte, hogy tavaly májusban költöztek be az új bábszínházba. Eddig is igyekeztek megszólítani a felnőtt korosztályt, most erre már elegendő tér is rendelkezésükre áll. “Mert a báb műfaja minden korosztály számára érvényes színházi forma” – húzta alá.
Próbáljuk a felnőtteket másfajta, alternatív színházi világba bevezetni. Próbáljuk azt megteremteni, hogy egy kicsit másképp nézzenek a bábszínházra. Ne csak gyerekműfajként éljék meg – mondta Lenkefi Zoltán, hozzátéve, hogy a sorozat művészi, alternatív színházi előadásokat tartalmaz.
Január 19-én Czéh Dániel egy böllér szerepébe bújva játssza el A kisgömböc című vásári bohócjátékot az egyik legismertebb magyar népmese alapján.
Április 12-én Polcz Alaine szövegei és Karády Katalin dalai hangzanak el táncos bábművészeti formában Markó-Valentyik Anna szólóelőadásában az Alaine – Ideje a meghalásnak című előadáson.
Június 21-én a békéscsabai társulat saját bemutatót tart Esti mesék felnőtteknek – A szél most a legigazabb címmel. Az előadás Linn Skaber norvég szerző fiktív monológjai alapján készült, Gyarmati Éva, Czumbil Örs és Csortán Zsóka játsszák majd.