Felállva tapsolták meg A fösvényt

Felállva tapsolta meg a közönség a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A fösvény című előadását áprilisban a zsúfolásig megtelt Veszprémi Petőfi Színházban. Moliére művét Bocsárdi László állította színpadra.

A Pannon Egyetem modern filológia és társadalomtudományi kara által szervezett és rendezett Erdélyi napok programsorozatának keretében szerepelt a bakonyi megyeszékhely teátrumában a Tamási Áron Színház. A nagy közönségsikert hozó előadás után Oberfrank Pál, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte a sepsiszentgyörgyieket, emlékezve a két színház közötti régi kapcsolatra. A direktor elmondta: vezetése alatt immár másodszor láthatta vendégül a színház Bocsárdi Lászlóék társulatát, s reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a jövőben folytatódik.