Maradjunk kapcsolatban!

Cirkuszművészet

Fekete Péter: a cirkusz egyenrangú a színházzal és az operával

A cirkusz, mint művészeti ág egyenrangú a színházzal és az operával, a tánccal és a balettel – mondta Fekete Péter, a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A miniszteri biztos elmondta: minél több embert szeretnének “becsalogatni” a cirkuszba, hogy megtapasztalják a fenti kijelentés valódiságát.

A biztost annak apropóján szólaltatták meg, hogy szombaton tartják világszerte a cirkusz világnapját.

Fekete Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte: idén az is különlegessé teszi az alkalmat, hogy éppen most ünneplik Charlie Chaplin születésnapját.

A világnapon színes programokkal és rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Budapesten egy “emberpiramis” felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta  világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.

Hirdetés

Cirkuszművészet

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nyitja az újkori cirkuszművészet jubileumi évét

Az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját Európában elsőként a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál köszönti (tovább…)

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Ősszel az oktatásé a főszerep a Fővárosi Nagycirkuszban

Az oktatásé lesz a főszerep ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban: az általános iskolásoknak a Lúdas Matyi produkcióval, a középiskolásoknak a Rómeó és Júlia cirkuszra adaptált változatával készülnek – mondta el Fekete Péter, az intézmény igazgatója, a cirkuszművészet megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek kedden.

Hangsúlyozta, hogy minden előadás után meghívott előadók, köztük egyetemi professzor, író, dramaturg tart előadást Shakespeare-ről és a Rómeó és Júliáról rendhagyó irodalomóra keretében. Az előadást egyébként nyáron a Sziget fesztiválon már bemutatták.

Fekete Péter közlése szerint a klasszikus cirkusz novemberben kapja vissza a porondot a fővárosban, ahol a tavalyi Dima karácsonya című műsorhoz hasonló előadással várják majd a közönséget.

Kiemelte, hogy a nyári fesztiválszezon legrangosabb helyszínein is ott voltak a cirkuszművészek: részt vettek a Pécsi Országos Színházi Találkozó és a kisvárdai színházi fesztivál nyitó és záróünnepségén, cirkuszművészek nyitották a Debreceni Szabadtéri Színpad előadássorozatát, a Szarvasi Szabadtéri Színpadon két előadással szerepeltek, de idén először a székesfehérvári koronázási játékok rendezője is beemelte a cirkuszművészetet a produkcióba, a vizes vb rendezőjéhez hasonlóan. Emellett szinte minden olyan nyári nagy eseményen, fesztiválon is felléptek, amely átszőtte a magyar kulturális életet.

"Nagy boldogság nekem, hogy ennyire jelen vagyunk, hogy a cirkuszművészet szerves részévé vált az előadóművészeti életnek" – fűzte hozzá Fekete Péter, aki arról is beszélt, hogy az asztanai világkiállítás magyar pavilonjának sikeréhez is hozzájárultak az artisták.

Felidézte, hogy a pavilon elnyerte a téma – a jövő energiája – bemutatásáért járó kategória ezüst díját. A magyar pavilon előtt az utolsó héten adtak műsort a magyar cirkuszművészek kazah vendégfellépőkkel kiegészülve. "A zsűri pont akkor érkezett a pavilonhoz, amikor az artistáink szerepeltek, ezért remélem, mi is picit hozzájárultunk a sikerhez, hogy nemcsak a nagyon korrektül megszervezett építményt, nemcsak a szép belső kiállítást, hanem a mi művészeinket is láthatták" – fűzte hozzá.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a Fővárosi Nagycirkusz nagyon jó együttműködést ápol az asztanai cirkusszal, Budapestre is rendszeresen jönnek vendégművészek, tavaly például a Lúdas Matyiban és a karácsonyi műsorban is láthatott kazah népviseletben fellépő artistákat a közönség. Mindezek mellett Fekete Péter idén harmadszor kapott meghívást Közép-Ázsia egyik legnagyobb cirkuszfesztiváljának, az Echo of Asiának zsűrijébe, ahol 14 nemzetközileg elismert cirkusz igazgatója között értékelheti a produkciókat.

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Cirkusz nélkül nincsen kortárs színház!

– de mielőtt félreértenénk, pontosítsuk és egészítsük ki a mondatot: cirkuszművészet nélkül nincsen kortárs színházi fesztivál! Ma fejeződik be a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó és tegnap kezdődött el a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja, mindkét eseményen fontos szerepet kap(ott) a magyar cirkuszművészet és az artisták.

Az ország és a színházi évad legjelentősebb színházi fesztiválja, a POSZT (a Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2017. június 8–17.) programjában több fontos helyen és helyszínen is feltűntek a cirkuszművészet képviselői. A június 8-án, délután öt órakor a fesztivál a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjainak előadásával kezdődött. Az artistaképzősök többek között görkorcsolya, hulla-hopp, zsonglőr, lábzsonglőr, drót és akrobatikus számokkal szórakoztatták a közönséget. A több mint hat évtizedes képzőintézmény növendékei a POSZT ünnepélyes megnyitóján is felléptek, majd a belvárosban folytatták a műsort, június 9-én délelőtt 11-től pedig a Bóbita Szabadtéri Színpadon tartottak szemkápráztató előadást.

19025072_1350132928389595_7105247819439081299_o.jpg

A június 17-én, ma este megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadó gála műsorának fellépői közé Szente Vajk rendező beválogatta a tavaly őszi premier óta nagy sikerrel és teltházakkal játszott Lúdas Matyi a cirkuszban című műfajmegújító cirkuszi előadás (Fővárosi Nagycirkusz, rendező: Fekete Péter) egyik szereplőjét is, Sárközi Tamás zsonglőrt.

„A gála rendezője, Szente Vajk a POSZT idei sokszínűségére alapozva azt tette vezérgondolattá, hogy a színház ezer irányból érkezik, ezerféle módon ölt testet, megannyi műfajban, a benne élő művészek mégis egy nyelvet beszélnek. A színház nyelvét.” – áll a gálaműsor ajánlójában, és ez az az elv, mely szerint egy fiatal tehetséges zsonglőrnek helye és szerepe van a műsor többi, más-más előadóművészeti területekről érkező neves fellépője – Lovas Rozi (Radnóti Színház), Dobó Enikő (Kecskeméti Katona József Színház), Molnár Nikolett (Szolnoki Szigligeti Színház), a Budapesti Operettszínház művészei, Fehér Tibor (Nemzeti Színház), Dankó István (Katona József Színház), Járai Máté (Győri Nemzeti Színház), Orosz Ákos (Vígszínház) és a VOISINGERS Produkció – között.

A POSZT-hoz hasonlóan a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának (2017. június 16–24.) programját is a cirkuszművészet foglalja egyfajta keretbe. A rangos országos fesztivál nyitóestéjén, június 16-án pénteken este kilenc órától a Sátorszínházban William Shakespeare örökérvényű szerelmi tragédiájának cirkuszi eszközökkel történő újraértelmezését, a Romeo & Julia című darabot mutatták be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei. A közel egyórás előadás a cirkuszművészet és a fizikai színház eszközeivel jeleníti meg a maffiakörnyezetbe áthelyezett örökérvényű történetet: „A korszakban, amelyben a mi Rómeó és Júliánk játszódik, nincs helye a szerelemnek, csak az öldöklésnek. A megbékélés helyett itt bosszú, a csönd helyett csak üvöltés várható. A kérdés nélkül való szerelmet maga alá gyűri a birtoklási vágy, s a történet főszereplőinek élete elbukik családjaik háborúskodásában. Rómeó és Júlia egy villanásnyi időre téren és időn kívül kerülnek és találkoznak a határtalan szerelemmel. Mindössze öt napos történetük a mennyet és poklot is elhozza Nekik, de a harag, a két gazdag maffiacsalád dühödt indulata végül maga alá gyűri és halálba kergeti a tragikus sorsú szerelmeseket.”

A kisvárdai fesztivál záróünnepségén ismét feltűnik a cirkuszművészet: a június 24-én, este nyolc órakor kezdődő díjátadó gálaműsor programjában – már-már kihagyhatatlan összetevőként – szintén közreműködnek a Fővárosi Nagycirkusz művészei.

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű