Evita: a legenda újraéled Sopronban

Sajtónapon mutatkozott be a média képviselőinek az Evita című rockopera stábja a soproni Petőfi Színházban. A premier április 26-án volt. A produkció főbb szerepeiben Füredi Nikolett, Vastag Tamás, Feke Pál, Szolnoki Tibor és Fésűs Nelly látható. A rendező Katona Imre, aki a 34 évvel ezelőtti magyar ősbemutatót is színpadra állította.

Pataki Andrása soproni színház igazgatója az újságíróknak, televíziósoknak elmondta, a teátrum számára nagy kihívás a rockopera színpadra állítása, hiszen színészekkel, kórussal, táncosokkal, zenekarral együtt 72-en szerepelnek a produkcióban. A direktor reményei szerint a 20 bérletes előadás lejátszása után is tovább műsoron maradhat az előadás és más városokban is bemutathatják a legendás művet.

Katona Imre rendező szerint Andrew Lloyd Webber – Tim Rice Evitája – amelyet Miklós Tibor fordított – egy remekmű, megrázó történetet tár a nézők elé a zene és a színház nyelvén. A rockopera hazai bemutatója 34 évvel ezelőtt forradalmian hatott. Az idők alatt az előadás folyamatosan változott, de számára mindig ugyanarról szól mint, amikor megszületett, mégpedig Argentínáról, az ottani néplélekről. Ezt szeretné most is megmutatni a nézőknek.

Image

Füredi Nikolett és Feke Pál

Az előadásban Füredi Nikolett alakítja Eva Peront. A népszerű énekesnő immár harmadszor lehet Evita. Először Németországban játszotta ezt a szerepet németül, majd a 2000-es évek elején Miskolcon énekelte a rockopera főszerepét, most pedig Sopronban játszhat az előadásban. Elmesélte: 16 éve kíséri az életét az Evita, nagy megtiszteltetés számára, hogy most a hazai ősbemutató rendezőjével dolgozhat együtt. Gyermeke születése után Sopronban tér vissza a színpadra és nagyon várja már a közönséggel való újbóli találkozást.

Vastag Tamás Che Guevara szerepében látható. A fiatal énekes hangsúlyozta: nagy élmény volt számára a próbaidőszak, sokat tanult közben a szerepéről, Argentínáról és önmagáról, és ezért hálás Katona Imre rendezőnek. Ő igyekszik a lázadó gerillaharcost megmutatni a nézőknek, aki flegma ugyan, de sziklaszilárd jellem.

Image

Vastag Tamás és Füredi Nikolett

Feke Pál 2005-ben már játszott az Evitában, akkor Che szerepét alakította, most Peron lesz a produkcióban. A kedvelt énekes a sajtónapon többek között arról beszélt, hogy nagyon jó színészi feladat számára Peront megformálni. Nem ő a főszereplő, de történet minden fontos pillanatában jelen lehet a darabban.

A 34 évvel ezelőtti magyar ősbemutatóban Magaldiként lépett színpadra a Jászai Mari-díjas Szolnoki Tibor. Most ismét ebben a szerepben láthatja a közönség. A színművész elmondta: mérföldkő volt a pályafutásában és a hazai színházi világban az Evita premierje. Nagyon örül annak, hogy ennyi idő eltelte után újra játszhatja ezt a szerepet.

Fésűs Nelly, a Lány szerepét formálja meg a produkcióban. Ahogy megfogalmazta: egy csodálatos dala van az előadásban, ez most számára elég is, hiszen gyermekáldás elé néz. Jól érzi magát a városban, a társulatban és örül, hogy ismét a színházban dolgozhat.

A sajtó képviselői az elmúlt hetekben az alkotói folyamatokban is bepillanthattak a soproni nyílt próbákon.

Image

Szakál Attila az előadás koreográfusa ekkor elmondta: nem volt könnyű dolga a csapatnak, a színészeknek és táncosoknak együtt kellett dolgozniuk fokozott koncentrációval. Különösen a nagy szereplői létszámot igénylő jeleneteknél volt fontos a közös mozgások dinamikája, egységessége. A koreográfus kiemelte, a dalok egymás után következnek, nincs prózai rész a produkcióban, a táncok egy-egy ritmusképet jelentenek számukra, ezért a mostani gyakorlások közben sok ritmuspróbát is tartottak.

Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész, a színház zenei vezetője többek között arról beszélt az újságíróknak, hogy az Evita zenei világa sokszínűen gazdag és nagyon érdekes. Andrew Lloyd Webber váltakozva használta a fülbemászó, slágerszerű dallamvilágot és a kortárs zenei elemeknek is beillő részeket, amelyeket úgy komponált egységgé, hogy a különböző jelenetek hangulatvilágát, a szereplők egyéniségét, karakterét is vissza tudta adni. A most készülő Evita eredeti hangszerelésben, soproni zenészekből álló 18 tagú zenekar kíséretében szólal meg a színházban.

 

Evita történelem Katon Imrétől

Katona Imre rendező segítségével, íme egy kis hazai Evita történelem:

Történelmi távlatokkal ezelőtt, 1980 augusztusában került színpadra az Evita előadása a budapesti Margitszigeten. A magyarországi ősbemutató kirobbanó újdonságként hatott a közönségre több okból is. A rockopera műfajának számos világsikerű darabját már ismerni lehetett lemezekről és a külföldi rádióadók műsorszolgálata révén, miközben valószínűtlennek tűnt, hogy ezek a művek életre keljenek a hazai színpadokon. Hiányzott hozzá a színházi tapasztalat, a kellő stílusismeret, a komplex és sokoldalú előadói felkészültség, hiányzott hozzá minden. Színházainkban akkortájt az operett és a zenés vígjáték sajátos kultusza virágzott. A frissítéshez bátorságra, fantáziára és új látásmódra volt szükség.

AHair és a Jézus Krisztus Szupersztár világsikerű dallamait a hetvenes évek végén már egy egész generáció dúdolta itthon, ám az Evita még ismeretlen volt, és lenyűgöző meglepetésként érkezett hozzánk, minthogy a budapesti előadás minimális késéssel követte az eredeti londoni bemutatót. Háromezer néző ünnepelte esténként az Evitát a Margitszigeten, mintha a közönség is átérezte volna, hogy ezzel a produkcióval a műfaj honfoglalásának diadalmas eseménye következett be. Minthogy valóban így is történt. S az Evitával egy új színházi műhely jött létre, a Rock Színház társulata, mely ezt az előadást mindvégig műsoron tartotta másfél évtizedes fennállása során, sok száz itthoni és külföldi előadással.

VéEr