Értékmentő civil mozgalom

 

2010-ben Erkel Ferenc 200. születésnapját ünnepeljük. Országszerte méltatlanul kevés az ezzel kapcsolatosan tervezett rendezvény, megemlékezés. A nemzetközi zenei életben a mi mulasztásunk miatt a mai napig méltatlanul ismeretlen Erkel.

S most az évforduló kínálta eséllyel sem élünk. A lengyelek idén Chopin születésének ugyancsak 200. születésnapját ünneplik: országszerte rendezvények tömege zajlik hónapok óta, némelyik városban utcai padok vannak kitéve, amelyre ha leül az ember, Chopin zenéje csendül fel. Vagy: 2011-ben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója köszönt ránk: e tény osztrák szomszédainkat már idén arra késztette, hogy előkészületeket tegyenek az évforduló megünneplésére. Idén Ausztriában ezidáig már több figyelemfelkeltő rendezvény zajlott le a jövő évi Liszt-évforduló előkészítése okán, mint hazánkban a most aktuális Erkel-évforduló megünneplése címén. Azaz: Ausztriában az utca embere már idén többet tud a jövőre évfordulós Lisztről, mint most itthon a magyarok az idén évfordulós Erkelről. Május közepe van, de a köztudatban még csak nem is szerepel az Erkel-évforduló ténye.

Szomorú és méltatlan Erkel „ünneplésének” eddigi mérlege. Kilenc operája közül csak háromnak a partitúrája érhető el nyomtatásban. A Magyar Állami Operaházban az idei évadban kizárólag a Bánk bán volt műsoron (márciusban játszották, összesen 5 alkalommal, ebből 4 délelőtti matiné-előadás volt), s a május 11-i tv-híradós anyagban arról nyilatkoztak, hogy a következő évad novemberére új rendezésben való bemutatását tervezik. A jubileumi év decemberben véget ér… Ez lenne méltó emlékezés az Operaház örökös főzeneigazgatói címét viselő Erkelről?! Minimálisan elvárható lenne, hogy a nagyközönség számára Erkel összes operája hozzáférhető legyen. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon néhány operájának keresztmetszetét(!) lehetett egy, vagy két alkalommal hallani koncertszerű előadásban. Néhány vidéki operaházunkban olykor egy-egy Bánk-bán-előadás, vagy egy-egy Hunyadi-László-előadás látható az idén. A Kolozsvári Magyar Opera minden Erkel operát betanult, és repertoáron tart ma is, leckét adva honi zenei életünknek abból, hogy értékeink megbecsülése, felmutatása elsősorban szándék és hivatástudat kérdése.

Nem lehetetlenül sok opera repertoáron tartásáról lenne szó. A Bátori Máriát (1840), Hunyadi Lászlót (1844), Erzsébetet (II. felvonás 1857), Bánk Bánt (1861), Saroltát (1862), Dózsa Györgyöt (1867), Brankovics Györgyöt (1874). Névtelen hősöket (1880) követően keletkezett az István király(1885), a szerző utolsó befejezett dalműve, amelyet már csak a félbemaradt, elveszett Kemény Simon követett.

Persze tájékozott zenészeink a megmondhatói, milyen nagyon fontosak és jelentősek a reformkori muzsikus zenekari művei, zongoraművei, karművei, kísérőzenéi, dalai és egyéb szerzeményei is. Ha ezek közül némelyik egy-egy koncerten nagyritkán hallható, mindig azonos a hatás: előadók és közönség együtt lelkesednek, s rácsodálkoznak: miért nem hallható az adott mű gyakrabban.

Ráadásul Erkel nemcsak kiváló zeneszerző és a himnusz zeneköltője volt. Ő alapította meg a Filharmóniai Társaságot, az Országos Daláregyesületet (jogutódja a KÓTA). Nélküle nem lenne Ybl Miklós tervezte Operaházunk (amelynek megépüléséért Erkel feláldozta Nemzeti Színház-beli vezető pozícióját), és Liszt Ferenc alapította Zeneakadémiánk sem, amelynek ő volt első igazgatója. Kora legjobb hazai zongoravirtuózaként ő mutatta be többek között Chopin e-moll zongoraversenyét, karmesterként pedig Schumann I. (B dúr) szimfóniáját – és Beethoven IX. szimfóniáját. Olasz, francia, német, de az itt-ott felbukkanó magyar operákat is az ő dirigensi irányításával mutatták be itthon, Beethoven Fidélióját, Wagner Tannhäuserét is ő ismertette meg az itthoni közönséggel. Gounod Faustját az ő betanítása és lendületes vezénylése vitte sikerre: az Operaház megnyitásáig 227-szer adták elő! S ezek csak kiragadott példák a gazdag életmű anyagából.

Komoly baj van értékeink megbecsülése körül…

A nagyközönség nem is ismerheti meg értékeinket, amelyek sokat segíthetnének abban, hogy jobban megértsük magunkat és változtathassunk azon körülményeinken, amiken változtatnunk kellene. „A színház szorosabban értelmezve a nemzet kicsinyben” – állította Egressy Gábor, a XIX. század egyik nagy magyar színésze. A színházcsinálás tehát jellempróba. Értékeinket kötelességünk megjelenítenünk a színházban is, azoknak szüntelenül jelen kellene lenniük a repertoáron. Sok a mulasztásunk…

Erkel születésének 200. évfordulóján tehetségünket, szorgalmunkat annak szolgálatába kell állítanunk, aki életét tette arra, hogy egyáltalán létre jöhessen a magyar operajátszás. Alapvető nemzeti érdeket képvisel minden törekvés, amely – mint a mi tervezett István király-előadásunk is – vitathatatlan értékeket közkinccsé tenni igyekszik.

István királyra minden év augusztus 20.-án büszkén hivatkozunk, Szent Jobbját körmeneten felmutatjuk, Szent Koronáját nemzeti ereklyeként megbecsüljük. A róla szóló operát az Operaház megnyitására komponálta Erkel. Az akkor 75 éves komponista bölcsen és lényegre törően az összefogás nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza a dalműben, aminek színen tartásához azóta is kevés e széthúzó nép bátorsága. A mi feladatunk most az, hogy Erkel művét végre eljuttassuk ahhoz, akit megillet: a közönséghez.

A színház – eredeti hivatását tekintve – emberjobbító intézmény. Magával ragadó szórakozás, amely túlmutat a hétköznapokon. A társadalmi állapotok, remények, ideálok tükre, problémákat, társadalmi konstellációkat, hatalmi struktúrákat tudatosít. Mércéjéül nem a torz értékrendű külső sugallatok, hanem kizárólag munkatársainak lelkiismeretessége szolgál. Nemzeti értékeink felismerése, azok közkinccsé tétele, s megvédése tehát a színház kötelessége. Ez sarkall, sürget és kötelez minket Erkel István királyának bemutatására 2010-ben.

 

Frigyesi András

rendező