Erős Bagossy Hamlet értelmezése

Az Örkény Színház vendégjátéka a POSzT-on
A dolgok nem jók vagy rosszak, a mi véleményünk teszik azzá – mondja Hamlet, miközben régi pajtásai, Guildenstern és Rosencrantz árgus tekintettel figyelik minden lépését, hátha elárulja, mitől bolondult meg. De nem, még a legnagyobb őrületben is van rendszer, pont ettől annyira veszélyes.

A darabból kiragadott idézet pedig kétségkívül fémjelzi a fogadtatását: ezt a Hamletet – Bagossy László rendezésében – sokkal inkább érdemes nyitott szemmel és nyitott füllel megtekinteni: új, érdekes értelmezés, amit lehet kedvelni, illetve kritikával illetni is: mindenkinek, aki olvasta az alapművet, van egy sajátos elképzelése arról, hogyan is kellene megjelennie annak a színpadon.

Hamlet dán királyfi, akit éppen apja, a király halála után ismerünk meg. Miután az egykori király szelleme bosszúra sarkallja, mindent elkövet annak érdekében, hogy tisztázódjon apja halálának körülménye, és lehulljon a lepel a gyilkos kilétéről. Ennek érdekében önmagát is álcáznia kell, hogy szándékait elrejtse, és kiderítse, mi is történt valójában. Felkerül tehát a szomorú, megzavarodott bohóc álarca…

Hamlet főszerepe akár minden huszonéves színész álma is lehetne, hiszen mérföldkövet képes jelölni egy karrierben. A darab működése pedig nagy mértékben függ attól, sikerült-e affinitásban és intenzitásban eltalálni a szerepre kijelölt színészt. Polgár Csaba a Hamlet tavalyi bemutatójához képest kevésbé összeszedett alakítást nyújt. Korábban bosszúszomjas, de még kellően fiatal és intenzív Hamletje brillírozott az őrültség minden skáláján, miközben félmondatokkal és hangsúlyokkal képes volt biztosítani minket arról, hogy tulajdonképpen pontosan tudja, mit miért csinál. Ez az egyensúly most alig volt érezhető.

A nagyobb szerepekben az Örkény rangidős társulatát láthattuk, akik hozták a tőlük megszokott – és elvárt – minőséget. Für Anikó Gertrud királynőként, aki halott férjének testvére karjaiba fut. Znamenák István a gátlástalan Claudius szerepében, Csuja Imre a vicceskedő Poloniusként, Gálffi László és Pogány Judit pedig több szerepben is feltűnt a színpadon, de egyaránt meggyőzően: mint a két színész, akik életre keltik az „egérfogót”, mint a két sírásó, akik kedvesen csatáznak egymással. A szereplőgárdában pedig Bagossy negyedéves Színművészetis tanulói is feltűntek.

Több szempontból is újszerűen tálalták a történetet, ami a színházi eszközök felhasználásában is rendkívüli módon kiütközött. A rendezés nagy mértékben támaszkodott a hatalmas lelátóra, ami a díszletért felelős Bagossy Levente munkája. Itt zajlottak az események, és a két felvonás alatt nem is változtattak – az újszerű köntösbe bújtatott Hamletnek nem kellettek régi jelmezek és sűrű díszletváltások, hogy működőképes legyen és magával tudjon ragadni minket. Mégis veszélyfaktor volt, hogy a jelenetek többsége alatt rengeteg embert kellett mozgatni – egy kicsit ők is közönségei voltak az eseményeknek, akik nagy összhangban tükrözték a történtek hatásosságát. A statiszták Dánia színeibe bújva, mintegy szurkolókként jelentek meg. A darab modernségét alkotta a Nádasdy Ádám által fordított szöveg is. Így sokkal érthetőbb hangot ütöttek meg ebben az alkotásban.

Bagossy Hamletje egy lendületes, új látásmóddal bíró előadás, ami elsősorban azoknak fog sokat mondani, akik nyitottak egy új koncepcióra. Ennek eredménye pedig akár szimpatikus, akár nem, mégis az eredeti mű zsenialitását, és nem utolsó sorban a színház egyik lényeges tulajdonságát alkotja: minél több nézőpontból értelmezni, megvizsgálni egy olyan legendás színművet, mint például a Hamlet. Bagossy változatával pedig mindenképpen érdemes megismerkedni.

Fotók: Gordon Eszter