Emlékezetes jubileum Esztergomban


Kiemelkedő szezont zárt a 35. évadában az Esztergomi Várszínház

Kimagaslóan jól sikerült az Esztergomi  Várszínház 35. jubileumi évada, köszönhetően a közönség várakozáson felüli érdeklődésének – monda Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója a nyári szezon zárása után.

Az igazgató elmondta, a jubileumra tudatosan hívták nyitányként a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a vizsgaelőadásait  Csokonai Tempefői, valamint a Chicago előadásokkal, hogy a fiatalok így is meg tudjanak mutatkozni a közönség előtt. Régi kezdeményezést építettek így újra, s a nézők nagyon jól fogadták ezt.

Kiemelte, az Esztergomi Várszínházban a magyarországi és határon túli magyar társulatok rendszeresen színpadra lépnek, köztük a Temesvári, Nagyváradi, Komáromi és Beregszászi színházak. Idén a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ismét visszatért, hogy bemutathassa Visky András Caravaggio című darabját.

 

Ami kiemelkedő számukra, hogy évente létrehoznak saját produkciókat, együttműködésekkel közösen. Idén sem történt ez másként.  Verebes Ernő Pengetangó című musical drámáját a Gyulai Várszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában mutatták be közösen Tapasztó Ernő rendezésében.

Ami külön öröm számukra, hogy az országban egyedülállóként  a hagyományoknak megfelelően a nagyváradi színészek vezetésével augusztus 5-től 9-ig tartott náluk az immáron 24. Esztergomi Művész (Bábos) Tábor, melynek célja, hogy közelebb hozza a 6-12 éves gyerekeket a színház világához, beavassa őket a színjátszás rejtelmeibe. S ennnek mindig óriási siker volt kicsik és nagyok, a szülők között. Most is íg történt.

Remekül bevált az évadukban, hogy időben előrébb hoztak a Bazilika előtt nagyszínpadi koncerteket, ne ütközzenek a nagy városi augusztus 20-ai rendezvényekkel. Kozma Orsi és a Mendelssohn Kamarazenekar a Barbra Streisand! És én? című esten keresztül varázsolt, majd másnap  Bogányi Gergely zongoraművész és vendégei léptek fel óriási sikerrel több száz néző előtt.

Az Esztergomi Várszínház az elmúlt három és fél évtized alatt meghatározó tagjává vált a hazai és nemzetközi szabadtéri színházak mezőnyének. Mintegy 19 ezer előadóművész közel 1300 előadást vitt színre – 85 saját, illetve koprodukciós premierre került sor, ebből 18 ősbemutató született, éves átlagban 10 ezer körüli nézőszám mellett.

Horányi László a jubileumi évad után elmondta, örülnek a sikernek, már elkezdték szervezni  a következő évadot annak jegyében, amit az elmúlt 35 évben képviseltek: az Esztergomi Várszínház a város kulturális zászlóshajójaként számtalan lehetőséget tartogat, és hordoz magában. A település kulturális palettája sokszínű, gazdag, minőségi és egyedi lehet ezáltal. Identitásképző, turizmust fejlesztő és gazdaságélénkítő ereje is van a Várszínháznak. Ezt képviselik továbbra is.  A következő szezon így készül majd.