Emelkedő jegyeladások és nézőszám a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban

A tavalyi színházi szezonhoz képest az eladott bérletek száma és a nézőszám is emelkedett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2016/17-es évadában – közölte a teátrum ügyvezető igazgatója a társulat csütörtöki évadzáró ülésén.

Kirják Róbert elmondta, a társulat idén ünnepelte megalapításának 35. évfordulóját, így ezek az eredmények különösen értékesek a színház számára. Az adatok szerint a nézőszám a tavalyi 90 ezerről 93 ezer 500-ra nőtt, ezzel párhuzamosan a bérletekből is többet sikerült eladni, amiből összesen 19 ezer 429-et vásároltak a nézők. Ez több mint 1100 bérlettel több, mint az elmúlt évadban, a növekedés a felnőtt és a diákbérletek számában egyaránt megmutatkozik – jelezte Kirják Róbert. Hozzátette, a jegyelőadásokból származó bevétel csaknem 70 millió forint volt, ami 7,5 milliós emelkedés a 2015/2016-os évadhoz képest.

Az ügyvezető igazgató megemlítette, hogy a nagyszínpadi és a kamaraszínpadi darabokat egyaránt nagy sikerrel játszották. A legnagyobb érdeklődést Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, az Emilia Galotti című Gotthold Ephraim Lessing-darab, a Függöny fel! és Hello, Dolly! című vígjáték iránt mutatkozott, ezek közül többet bérletszünetben is teltházzal játszottak. A bérletszünetes előadásokból befolyt bevételt az előző évadhoz viszonyítva megduplázta a teátrum – tette hozzá.

A fenntartó önkormányzat nevében Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy eredményes és sikeres évadon van túl a társulat, amelyről városszerte pozitív visszajelzések érkeznek. A szabadtéri színpad egymilliárd forint értékű felújításáról szólva azt mondta, a munkálatok az idei szabadtéri programsorozat végén kezdődhetnek el és a következő szezonra elkészülnek a rekonstrukcióval.

A 2017/2018-as évadban többek között a Chicago című musicalt, Sir Arthur Conan Doyle klasszikusát a Sherlock Holmes – A sátán kutyája című darabot, a gyerekelőadások közt pedig Devecsery László A kék pék című meséjét állítja színpadra a társulat.

Az évadtáró társulati ülésen elismeréseket is kiosztottak, a társulat tagjainak szavazatai alapján az idei évadban Nagyidai Gergő színész kapta a Móricz-díjat, a város nívódíját pedig Horváth Margit vehette át.