Elkísérték utolsó útjára Gergely Lászlót
A Farkasréti temető művészparcellájába helyezték végső nyugalomra augusztus 25-én családja, barátai, volt munkatársai és tisztelői az életének 65. évében elhunyt Gergely László rendezőt, színházvezetőt.
A Magyar Teátrumi Társaság, a MACIVA és a Nemzetiségi Színházi Szövetség Gergely Lászlót saját halottjának tekinti.
Rubold Ödön pályatársa, barátja, Jászai-díjas színművész ezekkel a szavakkal búcsúzott Gergely Lászlótól a ravatalnál:
„Lacikám!
A tisztesség, a becsület, a munkatársi összetartozás érzése, a baráti szeretet és elismerés az, amely idehozott engem búcsúztatásodra és fájdalmas, hirtelen számvetést kényszerít ki belőlem.
Ezek a tulajdonságok is jellemeztek Téged és sok közös munkánkban, baráti beszélgetéseinkben is újra és újra jelen voltak. Így ebbe kapaszkodva tudom elmondani elköszönő szavaimat. Ebben elkísér és itt kísért kedves, összekacsintós, őszinte mosolyod, határtalan önzetlen szereteted, derűs, nagylelkű éned, kortalan humorod és lelked.
Váratlan és tragikus távozásod hallatán első reakcióm az volt szeretteidnek: nem találok szavakat a döbbenettől. Aztán a sokkból erőre kapva felidéztem találkozásainkat, közös munkáinkat, beszélgetéseinket… Csak jó érzéseim voltak… Remélem, hogy sok volt barátod és munkatársad érez így: semmilyen rossz érzést okozó, bántó mondatodat, gondolatodat, gesztusodat nem tudtam felidézni. Körülötted nem volt mesterségesen csinált munkazaj és önreklám. Kitartóan, szívósan, szorgalmasan, odafigyelve végezted dolgodat, több méltatlan helyzeten felülemelkedve újra és újra nekikezdve és nekilódulva, mert az előadás, a színház mindenekfelett! Rendezéseidnek csak a magad szabta szellemi igényszint volt a fokmérője és kerete, soha nem az olcsó sikert, a kereskedelmileg fontos teltházat tűzted ki célul. Ez a szerelmes szenvedély töltötte ki életedet az 1972-es híres 25. Színházi színésztanonc kezdetektől a mai napig, – hiszen hagyatékod tovább él…
Kivételes emberi tartással, jót is és rosszat is hozó pályádon nem roppantál össze a méltatlan mondatoktól, tettektől, mindig felülemelkedtél az emberi gyengeségeken, és ha bántott is, újra és újra erőt merítettél hitedből, elhivatottságodból, munkatársaid szeretetéből, színház szeretetedből, ami nem a divatos hisztikben, álszenvedélyekben és imitált vörös izzásban nyilvánult meg, hanem kitartó, következetes, gondolatok mentén lüktető fehérizzásban mutatkozott meg. Újra és újra erre tudtam rezonálni én is, Te pedig tapintatosan, mesteredhez hűen, ádámottói, kicsit távolságtartó figyelemmel terelgettél, meghagyva a színészi alkotómunka örömét.
Szarvason mondtad jó néhány év baráti szünet után: »Azért szeretném, ha itt lennél, hogy segíts megteremteni azt a szeretettel teli, színészeket megbecsülő színházi világot, amit Sík Feri képviselt és hozott létre Gyulán!« Hiszen ezt éltük együtt, ebben fürödtünk kezdőként a másik békési kulturális végvárban. Amíg hagyták, ezt képviselted, tanúsítja ezt az egész Kárpát-medencéből összesereglett színészcsapat. Hálával tartozom Neked ezért, mert bíztál bennem, bennünk, mert újra baráti munka-légkörre lelhettem és gyötör, hogy ezt már nem tudom Neked viszonozni.
Hiszem, hogy – kényszerű altatásodban –, végigpergő életedre, megnyugvással és örömmel tekintettél:
– műszaki végzettségedre, műszaki tanári mivoltodra, esztétika-filozófia szakos diplomádra és színházrendezői diplomádra, és a több embernek is elegendő színházi tevékenységedre, hiszen:
– megszámlálhatatlan helyen rendeztél Magyarországon és az elszakított területeken is;
– vezetője voltál a Nemzeti Színiakadémiának és megalapítója Sík Ferivel Békéscsabán, az ország első vidéki színiiskolájának,
– ügyvezető igazgatója voltál a Békéscsabai Jókai Színháznak,
– művészeti vezetője voltál az Újvidéki magyar Színháznak,
– Szarvason alapítója és művészeti vezetője voltál a Weöres Sándor Regionális Színháznak, ugyanott alapítója és művészeti igazgatója a Szlovák Nemzetiségi Színháznak, a Cervinus Teátrumnak,
– a Cervinus Színházzal alapítója voltál a Magyar Teátrumi Társaságnak,
– alapítója és megbízott vezetője a kézdivásárhelyi Városi színháznak,
– a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Közszolgálati Testületének tagjaként képviselted a nemzetiségi kultúrákat,
– egy átmeneti időszakban ügyvezetője voltál a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-nek és
– 2008-tól a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöki feladatait láttad el,
– utolsó éveidben pedig kemény harcokat folytattál egy működő Nemzetiségi Színházért.
Lacikám!
Több ember életére elegendő tevékenységed után, fájdalom, hogy a munkás, tartalmas öregkor nem adatott meg Neked…
Radnótink írja a férfilétezésről:
»Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyre megy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; –
kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;«Drága, korán lehullott levél Barátunk!
Megmérettél és fajsúlyosnak találtattál! Nekünk, barátaidnak és szeretteidnek hallhatatlan maradsz, nem csak az érzéseinkben, de tanítványaidban, de csodás sarj-csapatodban, fiaidban, leányodban és unokáidban: Balázsban, Tamásban, Barnabásban és Lucában, Péterben, Olivérben és Mátéban. Szerelmed, Yvette is gondoskodni fog erről és biztos vagyok benne, hogy élére áll minden életművedet megőrző kezdeményezésnek.
Azt mondja Jézus a tanítványainak, János evangéliumában, annak 4. fejezetében: »Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat.«
Remélem és hiszem, hogy az aratók, munkáid gyümölcsének élvezői, bár együtt nem tudnak már örülni Veled, majd tisztelettel és megbecsüléssel ápolják emlékedet és tetteidet, mint barátaid és munkatársaid, akiknek nevében most végső »Isten veled«-et mondok.
Nyugodj békében szép gondolatokkal és együttérzéssel megáldott-megvert, szenvedélyes kultúra-terjesztő, magvető barátunk, Gergely Laci! Emléked megőrizzük!”
