Elhunyt Csíky Ibolya nagyváradi színművész

Életének 72. évében elhunyt Csíki Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze – közölte szerdán a teátrum.

    Az erdélyi színjátszás kiemelkedő személyisége kedd este halt meg. Csíky Ibolya 1945-ben született Kolozsváron, a helyi műkedvelők városi stúdiószínpadán lépett először közönség elé. 1965-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben végzett, majd haláláig a nagyváradi közönséget szolgálta. Vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott.
    Munkássága elismeréséül Poór Lili-díjjal, Szentgyörgyi István-díjjal, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.
    A nagyváradi színház társulata egy közösségi oldalon tett bejegyzésben búcsúzott a színművésztől. Azt írták, Csíky Ibolya egész életét családjának és hivatásának szentelte, mindkettőnek a legmagasabb fokon felelt meg. Öröm, szellem, felelősség, elhivatottság és szeretet sugárzott belőle a kollégái és a közönsége felé – olvasható a búcsúszövegben.
    Temetésének és méltóságteljes színházi búcsúztatásának időpontját a későbbiekben közlik.