Eldöntendő kérdések Kriesch Barbarával

Kriesch Barbara jövőre diplomázik a Zeneakadémia mesterszakán. Balogh Tibor kötete, a Színjátszók versenyben bemutatóján találkozhattunk vele, ahol hárfajátékával keretbe foglalta az eseményt.

Barátságos, ambiciózus, művelt fiatal hölgy. Egyidősek vagyunk. Nyitottan viszonyul a kérdéseimhez; „csupán néhány interjút adtam eddig”, meséli, persze én bőszen titkolom: „én meg csak néhányat csináltam eddig”.
Beszélgetésünk hamar megszabadul a merev kérdezz-felelek struktúrától és kötetlen eszmecserévé alakul.

Hogyan jött az ötlet, hogy szerepelj Tibor könyvbemutatóján?
A Zeneakadémián működő karrieriroda közvetítésével kaptam a lehetőséget. Segítségükkel felvettem Balogh Tiborral a kapcsolatot, a részleteket már vele egyeztettük. Ez a negyedik alkalom, hogy Pécsett tartózkodom, most is szívesen maradnék még a POSzT-on, de holnap már fellépésem van másutt.

A kötet szerzőjével Pécs főterén

Vannak-e terveid a diploma megszerzését követő időszakra?
Valószínűleg zeneiskolában fogok tanítani. Mindig azt szoktam mondani: hárfásnak lenni nagyon kreatív dolog. Ritka hangszer, kevés hárfaművészre van szükség – aki boldogulni akar, nagyon sokoldalúnak kell lennie. Ennek negatív és pozitív oldala közül jómagam az utóbbit tartom szem előtt; szeretnék zenekarban játszani, tanítani, kamarázni, szólódarabokat játszani, ahogy a mai eseményen is tettem. Ez a kreativitás-szükséglet inspirál engem, szeretném, ha szerteágazó lenne a szakmai életem és nem csak egy dologgal foglalkoznék.

Játszol-e még valamilyen hangszeren?
Hamarabb tanultam zongorázni, mint hárfázni. Ma már nem gyakorlom, azonban e tudásom könnyebbséget jelentett a Zeneakadémián – minden hárfásnak kötelező ugyanis zongorán is tanulni. Ez a hangszer megkerülhetetlen, ha valaki zenész akar lenni. Szerencsém volt, hogy kiskoromtól fogva megismerkedtem vele és később már bírtam a szükséges tudással. Énekelni is tanultam tizenhárom évig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában.

Hárfa vagy zongora?
Előbbi. Kilenc évesen eldöntöttem, hogy hárfázni szeretnék – tetszett a külseje, vonzott a hangzása. Közben már zongoráztam, és a családi legendárium szerint egy évig rágtam a szüleim fülét, hogy hárfán szeretnék játszani, így végül „beadták a derekukat”.

Mi az, amit a leggyakrabban megkérdeznek tőled a hárfával kapcsolatban?
Miért akartam hárfázni? Hány évesen kezdtem el? Kollégáimmal szoktuk beszélni, hogy kisfilmet lehetne forgatni „Hárfás a taxiban” címmel, ugyanis a sofőrök hasonló kérdéseket tesznek fel, amikor a hangszert szállítjuk egyik helyszínről a másikra. Eleve olyan taxit kérünk, amelybe befér, de így is gyakran „meg kell bontani” az autó hátsó ülését, a hárfát ugyanis nem lehet szétszerelni. Gyakran kérdezik, miért nem választottam valami könnyebben szállítható hangszert…

Szaporítanám a gyakori kérdések lajstromát, remélve, hogy néhány kevésbé rutinszerűt is sikerül feltennem Neked. Sudár termeteddel elbírod-e a hangszert?
Egy hárfa körülbelül negyven kiló. Létezik egy e célra kialakított hárfa-szállító kocsi, amellyel fantasztikusan tudjuk szállítani akár a lépcsőn fel és le. Példának okáért: ha szembesülök vele, hogy egy épületben nincs lift, ám a harmadik emeleten fogok játszani, akkor ezzel a kocsival én egyes-egyedül fel tudom vinni a hangszert. Elméletileg! Gyakorlatban persze hárfás legyen a talpán, aki ezt a mutatványt abszolválja, de szerencsére szokott segítségem lenni.

(Ebben a pillanatban tolják el mellettünk a „becsomagolt” hárfát az említett kis kocsin, rámosolygunk a hangszerre és az úriemberre is, majd folytatjuk a beszélgetést.)

Zenészcsalád sarja vagy úttörő a pályán? Kit tisztelhetünk benned?
Művészcsaládból származom. Felmenőim között van festő, unokatestvéreim között találunk zenészeket, édesanyám a Zeneakadémián végzett szolfézstanárként, így mondhatjuk, hogy megjelenik a zenei véna a családban. Négy testvérem van, ők más pályát választottak.

Volt-e bármely más hivatás a zenén kívül, amely vonzott?
Jó kérdés. Olyan iskolába jártam, ahol az oktatás szerves részét képezte a zene, mely számomra teljesen természetes volt. Nem is tudtam elképzelni az életem nélküle. A POSzT apropóján jutott eszembe, hogy színésznő is szerettem volna lenni – ilyen nagyratörő vágyaim voltak! (mondja nevetve) -, jártam színjátszó körökbe, aztán úgy döntöttem, a hárfa mellett maradok. Tehetségesebbnek éreztem magam benne.

A művészet örök és központi dilemmája a tehetség. Foglalkoztat-e Téged saját tehetségességed?
Természetesen, ahogy minden embert foglalkoztat, hogy miben tehetséges. Nagy kiváltság, ha valaki rábukkan a saját erősségére, pláne, ha lehetősége is van azt művelni, amit szeret. Én tizenhét évesen döntöttem el, hogy a hárfát választom hivatásul, amely zenészként egy nagyon kései ébredés. Azért döntöttem így, mert ebben találtam magam a leginkább tehetségesnek az érdeklődéseim közül.

Képzeljük el, hogy felállítasz egy diagramot a zeneművészi pályáról. Milyen arányban képviselteti magát a tehetség, illetve mekkora szeletet kap a gyakorlat és a rutin?
Érdekes kérdés. Gyakorlás nélkül nem érvényesülhet a tehetség, egy idő után megreked valahol. Másrészről tehetség nélkül a művészi többlet nem képes megszólalni, akármennyit is gyakorol valaki. A tanár szerepe rendkívül fontos annak felismerésében, hogy a tanítvány milyen arányban rendelkezik az említett képességekkel, tulajdonságokkal. Igazság szerint minden zenésznek más az erőssége, még ha azonos hangszeren játszanak is. Van, akinek alkatából kifolyólag erősebb a keze, más kiváló memóriával rendelkezik. Legalább ilyen fontos azonban a gyengeségeinkkel való szembenézés, ezeken kell ugyanis a legtöbbet dolgozni. Talán hetven – harminc százalék, a gyakorlás javára… bár előfordulhat, hogy utólag ezt át fogom értékelni!

Líra, dráma vagy epika?
Líra.

Van-e kedvenc versed, költőd, korszakod?
Radnóti Miklóst nagyon szeretem, ezzel – gondolom – nem vagyok egyedül. Az összes verse közel áll hozzám, mégis kiemelném a Két karodban címűt. Általában nagyon gyorsan tanulok verseket, és ugyanolyan sebességgel felejtem is el őket; ezt az egyet azonban bármikor fel tudom idézni.

Komédia, tragédia, opera, musical, operett vagy balett?
Csak egyet lehet választani? Kiskoromtól fogva akadt lehetőségem bepillantani a színházi kulisszák mögé, így mindegyiket szeretem. Választás helyett preferencia-sorrendet állítanék. Kislány koromban a musicaleket részesítettem előnyben, jelenleg szeretem a komédiát, tragédiát és a balettet is. Az opera az a felsoroltak közül, amely a legkevésbé áll közel hozzám, de még így is azt mondhatom, kedvelem a műfajt.

Van olyan színházi szerző, akinek kedveled a munkásságát?
Shakespeare színdarabjait rendkívül szeretem, de nagyra tartom őt költőként is. A Szentivánéji álom különösen kedves nekem, mely egyrészt a kötet elején található kép révén kapcsolódik a könyvbemutatóhoz is, másrészt volt szerencsém Pukk szerepét alakítani benne.

Klasszikus vagy kortárs? Így, kontextus nélkül.
Klasszikus.

Klasszikus vagy kortárs zene?
Klasszikus. Azért mondom ezt, mert a kortárs zene túlnyomó részét kevésbé értékelem, mint a klasszikusokat.

Van-e olyan zeneszerző, akit szívesen és gyakran hallgatsz?
Debussy. Nem csak „szakmába vágó” darabokat hallgatok, nyitott vagyok más zenei élményekre is. A jó zenét szeretem. Ez pedig számomra olyasmi, amelyben értelmet találok, ami leköt. A kortárs popzene gyakran nem képes erre, de ha rábukkanok egy olyan számra, amely valamit közvetít, akkor azt is szívesen fogadom. A zenében maximálisan ösztönös vagyok: ha tetszik, hallgatom, ha nem, akkor nem.

Klasszikus vagy kortárs irodalom?
Mindkettő. Irodalom terén nem érzek olyan éles választóvonalat a kortárs és a klasszikus között, mint a zene esetében. Az elmúlt hónapokban leginkább kortárs szerzőket olvastam.

A regényeket vagy a novellákat részesíted előnyben?
Szívem szerint a regényeket. Paradox módon – az idő szűkössége miatt – mégis inkább rövidebb lélegzetvételű epikai műveket veszek a kezembe. Olvasás közben nagyon el tud ragadni a hév, így ha hozzájutok egy érdekes regényhez, a biztonság kedvéért csak akkor kezdem el, ha tudom, hogy van időm végigolvasni. Ellenkező esetben nem fogok aludni.

Klasszikus vagy kortárs öltözet?
Klasszikus. Olyan értelemben, hogy a kifutón bemutatott aktuális divatot nem követem, bár mindig látni egy-két jó ötletet.

Körvonalazódott, hogy kevés szabadidődben olvasol, színházba jársz, zenét hallgatsz. Mi egyébbel töltöd a ráérős órákat?
Nagyon szeretek jógázni. A gerincjóga mellett hatha-jógát művelek, ezek nagyon jól kiegészítik egymást. A barátaimmal szeretek színházba járni, társaságban lenni. Közösségi embernek tartom magam alapvetően, mégis sokat vagyok egyedül, mert a gyakorláshoz erre van szükség. Jólesik egy „egyszemélyes” nap után kimozdulni és interakcióba lépni másokkal.

Természetjáró túra vagy városnézés?
Ismét mindkettő. Évszakfüggő, mihez támad kedvem, ezeket leginkább tavasszal és ősszel szeretem csinálni. Nyáron a tengerpart vonz, télen síelni vágyom. Utóbbira sajnos nem volt lehetőségem az elmúlt években, de a terv megmaradt.

Előadás előtt: lámpaláz vagy higgadtság?
Attól függ!
Inkább lámpaláz, aggódom is, ha nincs. Az ugyanis azt jelenti, hogy nem koncentrálok eléggé, nem helyezkedtem bele a megfelelő hangulatba. Ennek következménye, hogy az izgalom a darab harmadik üteménél jelentkezik, ami sokféle galibát okozhat.

Mint laikus néző, sokszor gondolok rá: voltaképpen észre sem venném, ha a zenész-előadóművész bakizna. Gondoltál már erre?
Igen. Természetesen a művész arra törekszik, hogy hibátlanul játsszon. Ha mégis becsúszik egy hiba, akkor pedig arra, hogy azt a nézőtérről ne lehessen észrevenni… Véleményem szerint a „produkció” kifejezés magában foglalja azt, hogy a művész kiáll a színpadra és előad valamit. Ha ebben akadtak hanghibák, az ugyanúgy a produkcióhoz tartozik.

Extrovertált vagy introvertált személyiség vagy?
Mindkettő erős bennem. Néha képes vagyok elvonulni a külvilágtól, máskor azonban szomorúsággal tudom megélni az egyedüllétet. Néha a baráti társaság középpontja vagyok, szorgalmazom a kimozdulást, máskor hiába a kedves invitálás, nincs kedvem elmenni otthonról. Ha egy jól sikerült este ellenére két hónapig nem vagyok nyitott rá, hogy égve menjek bele az éjszakába, abban esetemben semmi meglepő nincs.

Megkérdezhetem, mi a horoszkópod?
Akartam is említeni. A kos jegyében születtem, de ikrek az aszcendensem. Alapvetően szkeptikus vagyok a horoszkópot illetően, de el kell ismerni: van benne valami. Az ikrek kettősségében megnyilvánuló szélsőségeket gyakorta érzem magamon.

Feltérképeztük a hivatásod, kedvteléseid, jelened. Utolsó kérdésem a jövőbe tekint. Hogyan látod magad öt év múlva?
Könnyebben válaszoltam volna meg a kérdést, ha két éve teszed fel… bár talán ugyanezeket mondtam volna, mint most. Szeretnék aktívan jelen lenni a művészvilágban, kamarázni, zenekarozni, nem szorulni a perifériára. Szeretném, ha részt vehetnék formációkban, valamint szólóban szerepelni továbbra is, de a hangsúlyt a kamarazenélésre helyezni, hiszen az együttes zenélés mind a nézőnek, mind a zenésznek a leghatalmasabb élmény.

Elfogyasztunk még egy frissítőt a belvárosban, és elköszönünk egymástól. Ahogy a Nemzeti Színház felé veszem az irányt, egy öt év múlva elkészítendő interjú lebeg lelki szemeim előtt. Az első kérdés már most megvan: szervusz, mi újság a korábbi céljaiddal? Reményeim szerint Barbara csak int majd: „Ó, mind megvalósult!”

Fotó: Busa Réka