Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

EGYETLEN a színpadon: Máthé Annamária

Élmény-cserépkoncert

Szüntelen serülőkor az élet, csak a zendülésünk utóbb bölcsességgé fárad. Ilyesmit táncol és beszél el nekünk önmagáról, a maga látta világról a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színésze.

Együtt várakozik velünk az előadása kezdetére, meghúzódva egy széken a nézőtéri árnyékban, mikrofonként igazgatva tenyerében egy ásványvizes palackot. Aztán sötétre vált az árnyék, az arcára fénycsóva vetül, a színre lép, s nekiszalad menten három különféle falnak. A harmadik szinte rádől: inkább öngyilkos hajlamú, fatalista vagy borderline alpinisták számára keletkezett homorú szikla, mint iskolatábla. Tövében, a vehemens csúcstámadásokban eltikkadt kamaszlány eszmélő-gyakorlatba kezd. A középső tábla tetejére akasztott gipszálarca előtt letáncol magáról még néhány képzeletbeli maszkot (nemzetközi aggyal élő olvasóm számára: virtuálisat), körbevonalazza krétával a falnak dőlt önmagát, majd lerajzolja annak megnyúlt árnyékát a padlón. Utóbbi felületet, s korábban már a táblákat is – az iskolai szünetekben szokásos csintalansággal – telefirkálja komor tartalmú szavakkal (szaknyelvi aggyal élő olvasóm számára: depressziót valószínűsítő személyiségjegyekkel). Amikor átesettnek érzi magát a gyerekkorán, szerepjátékokba kezd. Képbe hozza a mai világszínház elengedhetetlen szimbólumkellékét, az állványos mikrofont (nem engem hallasz, hanem az általam megformált szereplő hátsógondolatát). Az állvány kezdetben engedetlen. Hajlítható karján, a bekapcsolt mikrofon kimért/komótos pajzánsággal lehanyatlik a gégétől a szeméremdombig, ujjbegy kihangosított surranásaként közvetítve az eseményt.

23889282048_f66c885198_k másolata.jpg

A tartójáról lekerülve, a színésznő kezében elnémul a mikrofon, hiába tartja oda az előadás előtti (fiktív) nézőtársai szájához; nem érkezik megjegyzés. Ha hozzám eljutott volna – ugyancsak képzeletben –, azt mondom: én általános ötödikben elégséges voltam előre bukfencből, hátra bukfencből elégtelen, csak az ötös alá fejenállásom mentett meg a torna-bukástól: ne kívánja, művésznő, hogy átvegyem öntől az életalpinista szerepét. Maradok a székemen. Ez a felelet nem most, az írás közben, hanem a színi tetthelyen jutott eszembe, mikrofonra várva, s a vész elmúltán majd az is, hogy bezzeg egy évre rá magasugrásból osztályelső voltam, nyolcadikból a legjobb időt futottam hatvanon, gimnáziumban sportegyesülethez leigazolt focista lettem, egyetemen pedig amatőr teniszező: „Kérj, akkor ad!” Elkezdtem a saját ugrókockámmal játszani azon a pályán, amelyet a színpadra rajzoltak – eszerint nekem. Privát pályaképpé szerveződtek a Máthé Annamária által balett-akrobatikával fűszerezett szöveg-zene koncert kíséretében elém hintett élménycserepek.

A töredékes alakzat valószínűleg következik abból is, hogy kiérleletlen az előadás, de többnyire dramaturgiai vezérelvnek érzem a mozaikos szerkezetet: a Farkasasszonyról szóló, a Külső hang által a Szereplőnek mondott történetből színpadi igazság kerekedik:

37693719736_804bdc2ec9_k másolata.jpg

„Élt egy öregasszony egy világ szeme elől elrejtett helyen. Mindenki tudja, hogy ez a hely létezik, de csak kevesen látták. Mint a tündérmesék öregasszonyai, ő is arra vár, hogy eltévedt vándorok, valami után kutatók vetődjenek tanyájára. Ancsa: Persze! Nagyon óvatos, sok mesében szőrös, mindig kövér, és kerüli más teremtmények társaságát. Ancsa:Pfujj! Károg és kotkodál, általában inkább állati, mint emberi hangokat ad ki.
Azt mondják, málladozó gránitlejtőn lakik, vagy egy kút mellett van eltemetve. Volt, aki látta, hogy délre tartott egy kiégett autóban, aminek hátsó ablakát kilőtték. Azt is mondják, hogy az autóút szélén áll, teherautók mellett, vadászpuskán lovagol, látták már piacra menni különös formájú rőzseköteggel a hátán. Sok neve van: Csontasszony, Gyűjtögető, Farkasasszony.

37693727966_b703697d7e_k másolata.jpg

Egyetlen foglalatossága a csontok gyűjtögetése. Sokan úgy tudják, hogy különösen azokat gyűjtögeti és őrizgeti, amelyeket az a veszély fenyeget, hogy elvesznek a világ számára. Barlangja teli a sivatag legkülönbözőbb teremtményeinek, csörgőkígyóknak, varjaknak csontjaival. Állítólag elsősorban a farkasokkal törődik.

Hegyeken és kiszáradt folyómedrekben kúszik, mászik, átrostál mindent farkas csontok után kutatva, s amikor aztán összerakta az egész csontvázat, amikor az utolsó kis csont is a helyére kerül és ott áll előtte a gyönyörű fehér szobor, akkor leül a tűz mellé, s kigondolja, mit énekeljen.

Amikor eldöntötte, a csontváz fölé emeli karját, és énekel. Akkor a farkas bordacsontjai és lábcsontjai lassan megtelnek hússal, s az állatot lassan bunda fedi be. A Farkasasszony énekel még egy kicsit, s a teremtmény még jobban megtelik élettel, bozontos, erős farka felfelé kunkorodik, tovább énekel, s a farkas lélegezni kezd. A Farkasasszony folytatja mélyről jövő énekét, s a farkas kinyitja szemét, felugrik, és elfut.

Futás közben, vagy a gyorsaság miatt, vagy azért, mert útközben megmártózott egy folyóban, vagy, mert egy napsugár vagy holdsugár éppen az oldalát érte, a farkas egyszerre nevető asszonnyá változik, és szabadon száguld tovább a horizont felé.”

37693736316_a970cad880_k másolata.jpg

A történet Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok c. könyvén alapszik. Építettek be szövegrészeket Háy Jánostól, s rendeltek is tőle, a szituációkhoz célirányos mondatokat. Rendezőként Győrfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa jegyzi. Próza és mozgás ötvözete. A test, a hang és a jelenlét által fogalmaznak. Az előadás a nőről szól, a nőiség különböző rétegeit bontja ki. Látszatra egyedül van a színpadon ötven percen át, a valóság azonban a természetünk szerinti valósággal azonos: nincs tettünk, szavunk gondolatunk, amely címzett nélküli volna.  A darab ajánlója szerint „az Egyetlen az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen… Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk”. Társas egyetlenek.

Képek: Jakab Lóránt

Hirdetés

Évadmustra

Megterített koporsó

Porvarieté a Kosztolányi Dezső Színházban

A halál dizájnja az élet. Bőrönd vagyunk. A változatos küllemű bőröndökből képzett urnafal láttán, büszkén megállapíthatjuk, hogy önmagunkon kívül nem voltunk azonosak senkivel. Talán még önmagunkkal sem. A The End rendezője, Andrej Boka a halálunkból kínál kóstolót. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Zalaegerszeg – Caligula helytartója

Zsarnoknevelde

C-felségjelű, NATO-kompatibilis, automata géppuskás dzsipen, konténerbe bujtatva gördül a színpadra Caligula császár aranyszobra. Szíria helytartójára, Petroniusra vár a feladat, hogy a jeruzsálemi zsidók kiállítsák templomukban a cinikus ajándékot. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Peter Karvaš bemutató – Cervinus Teátrum

Tűzfal, babám!

A nem-látó leány elküldi magától festőművész legényét, amikor az farkasvakon tér vissza hozzá a vallatásból. Vértelen tragédia. Körös-körül pedig vérbő groteszk arra a rugóra, hogy egy hibbant házkezelőség befalaztatja a lakókkal az ablakaikat. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Nagyabonyi Emese – Bizalomlázban

Lélektérképészet – II.

„Rendszerek és szabályok… Meddig szolgálják a tevékenységünket s mikor jön el  a pont, amikor  el lehet és el is kell engedni őket a továbblépés, az új beengedése/felfedezése érdekében…? Hogyan illeszkedik be az egyén a közösségbe? Hogyan hat a közösségre? S a közösség reá? Kialakul-e a közös nyelv? Ezek rendkívül fontos kérdések.” (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Csehov-rendezőt avattak Debrecenben

Rajtunk a vakablak szeme

„Egy misét látunk, s templomi áhítattal távozunk a színházból.” – írta Kosztolányi Dezső a Három nővér vígszínházi előadásáról. A korabeli orosz kritikák viszont azt vetették kezdetben Csehov szemére, hogy visszafejlődik, ismétli önmagát, s értelmetlenséggel zsúfolja tele darabját. A Csehov-rendezőként Debrecenben debütáló Ilja Bocsarnikovsz felfedezi a két vélemény egységét: reményteljes tragédiába fojtja a komédiát. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Nagyabonyi Emese sebtében van

Lélektérképészet – I.

Nagyabonyi Emese sebtében van. Még az újvidéki Akadémia színésznövendékeként, megfordult a Szabadkai Népszínházban, friss-diplomásként az osztálytársaival megalapították Zentán az állandó színházat, onnan tovább szerződött a Kosztolányi Dezső Színházhoz, napjainkban pedig szabadúszóként dolgozik az Újvidéki Színházban, s készül egy filmszerepre Tolnai Szabolcs produkciójában. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: