Édes színésznők

Fodor Zsóka és Medgyesi Mária Békéscsabára készülnek
Habár javában tombol a nyár, a Békéscsabai Jókai Színház felfedte egy őszi titkát. Nyilvános olvasópróbát tartottak Budapesten, a Gerbaud Cukrászdában – a címe alapján ide kívánkozott a Zserbótangó című tragikomédia. A két “érett” színésznőről szóló darabban ünnepelt művésznőket – Fodor Zsókát és Medgyesi Máriát – láthatunk majd.
A színdarab középpontjában két idősödő, pályájáról már “letért” színésznő története áll, akik átmenetileg közös albérletbe kényszerülnek. Összeköltözésük hamarosan ironikus, humoros helyzetek, nosztalgikus visszaemlékezések és tragikus sorsfordulatok kavargó forgatagává válik.
A szerző, Kulcsár Lajos fő foglalkozásában színész. Fodor Zsóka ötlete alapján írta meg első darabját, a Zserbótangót. A színésznőnek régi vágya volt, hogy színésznőt játszhasson a színpadon. Érdekesség, hogy mindkét művésznő játszott már a pályája során Cecíliát a Csárdáskirálynőben, Kulcsár Lajos pedig mindkettejük mellett alakított már Feri bát.
Seregi Zoltán, az előadás rendezője arról szólt, a csabai színházban évek óta hagyomány, hogy nem csak a premier, hanem az olvasópróba is ünnep. Tréfásan megjegyezte: a szerző bűne, hogy a mostanit a Gerbaud-ban tartják.
Medgyesi Mária arra emlékezett, az előadás rendezőjének édesapja, Seregi László hívta meg őt az Operettszínháza, ahol ünnepelt primadonna volt. Kicsit arról is szól a darab, mennyire elhalad a történelem és a figyelem a színészek feje fölött.
A Zserbótangót november 8-án mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban a Magyar Teátrum Nonprofit Kft.-vel közösen, a két “érett” színésznőn kívül látható lesz benne Nagy Erika, a csabai színház tagja, aki a főbérlőjüket játssza a történetben. A tervek szerint utazni is fog az előadás, szeretnék bemutatni a budapesti közönségnek is.
Kép és szöveg: Csicsely Zoltán
Kulcsár Lajos:
Zserbótangó
Tragikomédia két részben
Fodor Zsóka alapötletéből
Szentmártoni Kamilla, nyugdíjas színésznő: Fodor Zsóka
Fellegi Klári, nyugdíjas színésznő: Medgyesi Mária Jászai-díjas
Kocsis Etelka, főbérlő: Nagy Erika
Jelmeztervező: Vesztergombi Anikó
Fodrászat, maszk: Lakatos Károlyné és Lakatos Károly Magyar Teátrum-díjasok
Súgó: Roszik Ivett Ügyelő: Kadelka László
Rendezőasszisztens:
Biró Gyula
Rendező:
Seregi Zoltán
Bemutató: 2013. november 8.
Kulcsár Lajos színművész, (a szerző) 1986-ban végzett a színművészeti főiskolán. 1989-től egy évig volt a Jókai Színház tagja, majd 2010-ben a Csárdáskirálynő című nagyoperettben vendégként alakította Feri bácsi szerepét, Fodor Zsóka partnereként.
Fodor Zsóka színművésznő Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Először 1970 és 72, majd 74 és 79 között volt a Jókai Színház vezető művésze. Egy televíziós sorozat egyik főszerepe után 2010-ben tért vissza Békéscsabára, korábbi sikereinek színhelyére, a Csárdáskirálynő Cecíliájaként.
Medgyesi Mária Jászai-díjas színművésznő ünnepelt operett primadonna, a Fővárosi Operettszínház örökös tagja, ugyan most lép először a Jókai Színház színpadára, de a nézőtéren már többször is helyet foglalt. A Jókai Színház Színitanházának vizsgaelőadásait tekintette meg, mint a MASZK Országos Színészkamara vizsgabiztosságának tagja.
Nagy Erika színművésznő évtizedek óta a Jókai Színház sokat foglalkoztatott, megbecsült tagja, aki prózai és zenés szerepek egész sorát játszotta. Ebben az évadban a Kossuth-díjas Eperjes Károly által rendezett Hippolyt, a lakáj című vígjátékban Julcsa, A kőszívű ember fiai című történelmi drámában Plankenhorst Antoinette szerepét alakította.
Vesztergombi Anikó jelmeztervező is hosszú évek óta dolgozik a Jókai Színházban. Legutóbbi munkái: a Kapj el című musical, a Rab ember fiai és A kőszívű ember fiai című történelmi dráma jelmezeinek tervezése.
Seregi Zoltán rendező1998 óta rendez a Jókai Színházban, 2001 óta a színház mellett működő Színitanház vezetője, 2012 óta a színház igazgató-helyette. Többek között ő állította színpadra Fodor Zsóka és Kulcsár Lajos szereplésével a Csárdáskirálynőt.