Ebből is tanulhattok!

Brecht Koldusoperája Békéscsabán

Lehet, hogy Brecht nem mindenkinek a kedvence, de az biztos, hogy a Jókai Színház Koldusoperája parádés meglepetéssel fejelte meg a befejezéséhez közeledő évad műsortervét. Katkó Ferenc színművész rendezői vizsgaelőadásában Borovics Tamás játszotta Bicska Maxit, Kurt Weill világhírű dallamait Gulyás Levente és zenekara szólaltatta meg.

Opera és főleg operett, musical jöhet minden mennyiségben, arra vevő a közönség. Csillogás, villogás, varázslat a színpadon, ha még a zene és a koreográfia is jó, nem marad el a siker. De mi van akkor, ha szerzőnk mondani is akar valamit, megmagyarázni, megváltani a világot, elgondolkodtatni, felvilágosítani, tanítani bennünket, a nézőket? A határozott állásfoglalás, a célzott üzenet bizony már nehezebb történet, de nem reménytelen!

Bertolt Brecht, az epikus színház megteremtője sem volt könnyű eset, és darabjait, bemutatóit egyáltalán nem bízta a véletlenre. Alapos teóriákat és részletes instrukciókat írt a színészeinek és minden a produkcióban közreműködő alkotónak arról, hogy mit vár el, mit követel meg tőlük, hogyan működjön az egyszerre klasszikus, modern és morális intézmény. Lesújtó véleménnyel volt a huszadik század első feléről, a polgári társadalom lezülléséről, imádott hazájáról, a háborúzó Németországról.

A korszak eseményeit, fejleményeit látva úgy vélte, hiteltelen minden művészet, amely nem szembesíti az embereket a valósággal, nem készteti őket arra, hogy színt valljanak. Meggyőződése volt, hogy a megváltozott világ teljesen új feladat elé állította a színházat, amely már képtelen volt úgy ábrázolni a valóságot, ahogyan korábban. Hogyan és miért lesz az emberből vadállat? Hogyan és miért áldozzák fel önmagukat, saját személyiségüket mindazok, akik tűrik a megaláztatást, az elnyomást? A Koldusoperából is kicsendül, hogy ezek a kérdések foglalkoztatták leginkább, és abban akart segíteni „hasznos könyvekkel” és „hasznos színházzal”, hogy rávilágítson a bajok eredetére, hogy megtanítsa az embereket sorsuk irányítására, a világ megváltoztatására, jobbítására.

A Koldusopera John Gay The Beggar’s Opera című műve nyomán készült, és a londoni Sohóban játszódik. Az idegen helyszín csak keretként szolgál, ahogyan Brecht legtöbb művében a történelem is annak felmutatására, hogy minden körülmények között az ember a felelős a tetteiért. Az eredeti előjátékban vásári énekes, a békéscsabai előadásban Leprás Mátyás adja elő a Cápa-dalt, ami egyértelmű felütés, mottó:

      „És a cápa fal javába
       Vad fogakkal – nem titok
       És Macheath-nél ott a kése
       Ám a kést nem láthatod.

       Nézz a cápa uszonyára
       Hogyha gyilkolt, ott a vér!
       Penge Mackie kesztyűsen jár
       És a kesztyű hófehér…”

Lényeges különbség: a cápa véres, ha gyilkolt, de Macheath kése tiszta. A feketébe burkolt és még sötét esernyőkkel is álcázott londoni forgatagból előpenderülnek az alvilág szereplői, a gengszterek; a többszintes, állványozott színpadkép jelzi a társadalmi szinteket. A pörgő jelenetre kontraszt Jonathan Peachum és feleségének kettőse a felső szinten: a „Koldusok barátja” cég tulajdonosa föntről hirdeti az igét, mint valami hittérítő, óriási kereszttel a nyakában, osztja az észt és a jelmezeket, kellékeket, hogy a szegényeket átformálja koldusnak. A nyomor vámszedője, aki mások kiszolgáltatottságából üzletet csinál. Néhány táblán morális üzenet a felebaráti szeretetről, az adakozás fontosságáról. Aha, ez itt Brecht színháza!

Aztán titkos esküvőn vagyunk, lakomán, ahol „természetesen” minden (étel, ital, bútor, nászajándék) lopott holmi; és ahol a rendőrfőnök magánemberként vendég, a sok bűnöző feltartott kézzel fogadja. A gengszterek tombolása és a koldusok emberi mivoltukból való kivetkőztetése után újabb hatásos ellenpont az esküvői ruhában, fehérben pompázó Polly: nagyon lírai és megható, amikor előadja Kalóz Jenny dalát. Mély emberi érzések villannak Mac és Polly kettősében az első felvonás végén, amikor kiderül, hogy „az érzelem számít”.

Érzelem Brechtnél? Hát mégis szabad ellágyulni, azonosulni a figurákkal, nem kötelező elhatárolódni, kívül maradni az eseményekből? Úgy tűnik, szabad, sőt kell is!

A második felvonás a zsúfolt bordélyházi jelenettel kezdődik, hangulatváltás, amikor Polly hazamegy aggódó szüleihez és elmondja, hogy férjhez ment a hírhedt rablógyilkoshoz. Apja, a kolduskirály bosszút forral, anyja pénzt ígér a kurváknak, hogy vezessék Macheath nyomára a rendőröket. Éppen Kocsma Jenny, a kedvence köpi be Bicska Maxit, de jutalma elmarad.

Leckét kapunk sok mindenből, megtudjuk, hogyan lehet a nyomorból hasznot húzni, hogy „előbb a has, utána a morál”, miként lehet csalni, rabolni, gyilkolni, mégis „tisztának” maradni, mennyi az a pénz, amiért a rabságban szabadság vásárolható. Példázat, kioktatás? Az is. Igen hosszú az a lista, amin Macheath bűneit sorolják, mégis szabadon garázdálkodik, végül elfogják. Remek a ketreces jelenet a két feleséggel! Aztán sikerül kijutnia a fogságból. Újra rács mögé kerül, és társai nem hozzák a „váltságdíjat”, a királynő viszont a koronázás miatt megkegyelmez, nem kötik fel. Pedig már nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz happy end, meg kezdtünk megnyugodni, hogy a bűnös nyerje csak el méltó büntetését. Az akasztás helyszínén, a kötél alatt ördögi kacaj és pont Mac mondja ki a végszót: „Ebből is tanulhattok!” Kinek szól ez a szentencia? A szereplőknek vagy a közönségnek? Szerintem mindenkinek, más kérdés, hogy ki fogadja meg ott – és itt.

Alvilág és bordélyház, ivászat, zabálás, trágárság, koldulásból üzlet, kereszt és bohócorr. Csupa naturalizmus? Vagy csupa abszurd, elidegenítés? Ez is, az is, hiszen Brechtbe minden belefér. Az abszurd dráma előhírnöke, megalapozója, műveiben – ahogyan a Koldusoperában is – példázat, látszat és valóság keveredik, karikatúra és üzenet váltja egymást.

Katkó Ferenc színművész, aki a Jókai Színházban korábban a Szent Péter esernyőjét rendezte és egy Csehov-estet is színre állított, a Koldusoperával látványos, hangulatos, elgondolkodtató, emlékezetes előadást hozott létre, szerintem jelesre vizsgázott. Munkáját elméletben is alá kell támasztania, majd – ahogyan az egyetemi szakdolgozatokat szokás – megvédeni, amihez ezúton is sok sikert kívánunk!

Lehet, hogy néhányan úgy gondolják, a Koldusoperából és kiváló színészekkel, zenészekkel könnyű dolga volt a rendezőnek. De éppen a magas mérce, a klasszikus mű és a legendás hazai és külföldi bemutatók nagyon komoly kihívást jelentettek és helytállást követeltek a színészektől, zenészektől, minden közreműködőtől. Katkó Ferenc a rendezés mellett még Tigris Brown londoni rendőrkapitányt is megszemélyesítette, a szerep illett hozzá, jó volt benne, de mindkét feladat igazi erőpróba, teljes embert kíván.

Macheath, azaz Bicska Maxi figuráját Borovics Tamás markánsra formálta: végig a biztos fölény jellemezte, hogy kézben tartja a dolgokat, bandáját, de még a rendőrséget is, hatalma korlátlan. Nagyszerű szerepből Tege Antal alakított eredetit, Peachum, a „Koldusok barátja” bűnszövetkezet, bocsánat, cég tulajdonosa talán a legösszetettebb figura, akinek talán mégis van szíve, ha a lányáról van szó. A cselekmény szempontjából is kulcsfigura, megbosszulja lánya elcsábítását, lebuktatja, majdnem bitófára is juttatja a rablóvezért. A feleségét, az alkoholista Celiát játszó Kara Tünde is kiváló alakítást nyújt, kettősük kiemelkedő, mindketten igazi brechti figurák, mintha csak a Berliner Ensemble színpadáról jöttek volna vendégségbe. Lányuk, Polly Gubik Petra újabb remek alakítása, egyszerre gyermeki és rafinált, naiv és gonosz, dalai emlékezetesek maradnak. Kocsma Jennyként Kisfaludy Zsófia érdemel dicséretet, Lucy, Brown lánya halványabb jelenség. Na és Mac bandája, a nagy nevettetők! Gulyás Attila, Czitor Attila, Mészáros Mihály, Jancsik Ferenc, Tomanek Gábor és Szőke Pál igazi csapatot alkot, amelyben minden tag eredeti figura. Csomós Lajosnak Smith rendőr szerepében ezúttal kevesebb lehetőség jutott, elismerés a bordélyház társulatát alakító színésznőknek és a színitanház hallgatóinak.

Gulyás Levente zenei vezető, karmester és zenekara nagyban hozzájárult a sikerhez. Hiába, az élőzenét, a dirigáló karnagy jelenlétét és a kivilágított zenekari árok látványát nem pótolja semmi! A praktikus, szimbolikus díszlet Fekete Péter munkája, a beszédes jelmezek (fekete, fehér, színes rongyok) Rátkai Erzsébet ötletes alkotásai. A dramaturgiát hazai színpadra Zalán Tibor készítette, a koreográfiát, ami elsősorban a nagycsoportos táncokra épül, Fejes Kitty.

Ha Brecht, akkor Verfremdungseffekt? Igen, nem. A színészekre igen, a közönségre természetesen nem. Mert amikor a színész kilép a figurából és kiszól a közönségnek, dalban, versben mondja el, hogyan is kellene élni, ez a „kifordulás” elidegeníti a szerepétől. A színészeitől megkövetelte Brecht, hogy ezt tegyék és magánemberként moralizáljanak. A közönséget viszont nem engedi, hogy közönyös, rideg, kívülálló maradjon. Az epikus színház ugyanis – láttuk az előadás számos lírai, megindító pillanatában – nem mellőzi az érzelmeket, engedi az azonosulást, a beleélést, igenis megérinti a nézőt, hogy átélje, amit lát. Azt mondják, nincs emberi nyomorúság, amiről Brecht ne írt volna (testi fogyaték, szellemi rabszolgaság, kiszolgáltatottság, erőszak, betegség). Ezeken sem lehet részvét nélkül túllépni. Az is igaz, hogy gyilkos és áldozat alakját nem határolja el élesen, úgy mutatja fel őket, mint akik egymást pusztítják. Ilyen (is) a brechti színjátszás, mert a szerző abban hitt, ha a szereplői nem is, a nézők még tanulhatnak a történtekből.

Niedzielsky Katalin