Maradjunk kapcsolatban!

Határtalanul

Dürrenmatt-darabbal indítja az évet a kolozsvári magyar színház

Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját mutatja be szerdán Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata.

A színház közleménye szerint Tompa Gábor a provincializmus anatómiájának nevezte a Güllen nevű kisvárosban játszódó történetet az előadást beharangozó hétfői sajtótájékoztatón. A rendező felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutató ezúttal csupán egy állomása lesz az előadást létrehozó munkafolyamatnak, ugyanis az utolsó pillanatban fontos szerepcserére kényszerültek: Alfred Ill szerepét Boér Ferenctől Orbán Attila vette át, míg az eredetileg általa játszott tanárét Viola Gábor alakítja.

Mint írják, Visky András, az előadás dramaturgja szerint a darabban megjelenő gülleniek szegénysége nem anyagi természetű, ahogy szerinte saját társadalmunk szegénysége sem az. A közösség a szolidaritás akut hiányából fakadóan szegény.

Carmencita Brojboiu egyfajta “second hand társadalomként” írta le Güllen város közösségét, ezért a szereplők jelmezei is turkálóból származó ruhák. A jelmezek sugallta világ érdekes kontrasztban áll Helmut Stürmer metaforikus díszletével – mutatnak rá a közleményben.

Vasile Sirli zeneszerző dallamok, zajok, zenei gondolatok sajátos keverékeként jellemezte az előadás hanganyagát. Mint fogalmazott, ezekből hozta létre azt a hangszövetet, melyben benne van a szöveg cinizmusa és csípős kritikája, ugyanakkor saját nosztalgiája is, hiszen számára Dürrenmatt a fiatalságával, a hatvanas évek nyugati szellemével kapcsolódik össze.

A kolozsvári öreg hölgyet Stief Magda játssza, és az előadásban csaknem az egész társulat színpadra lép.

Hirdetés

Határtalanul

Nyílt próba és diáktalálkozó Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban 2017. december 18-án több mint 700 diák jelenlétében tartottak színhábemutató foglalkozást. (tovább…)

Tovább olvasom

Határtalanul

Nagy Orbán a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatója

Sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn Nagy Orbánt, a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatóját, aki versenyvizsgán nyerte el a tisztséget. Mandátuma öt évre szól. (tovább…)

Tovább olvasom

Határtalanul

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez az SZFE februárban

Jövőre is megrendezi a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) elnevezésű nemzetközi fesztivált: 2018. február 1. és 4. között öt külföldi és két magyarországi színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be Budapesten.

(tovább…)

Tovább olvasom

Határtalanul

Tánc- és összművészeti fesztivál lesz Nagyváradon a helyi színház szervezésében

Második alkalommal szervezi meg az Infinite Dance Festival elnevezésű tánc- és összművészeti fesztivált a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese – közölték csütörtökön a szervezők.

A fesztivál idei programjának összeállításában a szervezők arra törekedtek, hogy megmutassák a táncművészet műfaji sokszínűségét, így Budapesttől Bukarestig a térség kilenc fontos mozgásszínházi műhelye lesz jelen az eseményen. Fellép többek között a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, a budapesti Feledi Project, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat és a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház, de marosvásárhelyi, budapesti és bukaresti tánc szakos diákok csoportjait is láthatja a közönség.

Az eseményt gálaelőadás zárja, amelyen a Magyar Állami Népi Együttes csaknem ötven művészt felvonultató, Megidézett Kárpátalja című produkcióját adja elő. A gálát a Csillagocska Néptáncegyüttes vezeti fel.

A táncelőadások mellett koncertek is lesznek, fellép az Oradea Klezmer zenekar, a Perihelion, a Hiperkarma, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel.

Dimény Levente, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy idén kiemelt figyelmet szentelnek a társművészeteknek, így a már hagyományosnak mondható utcai rendezvények, koncertek és műhelygyakorlatok mellett egy különleges összművészeti performanszra is számíthatnak a résztvevők.

Tovább olvasom

Határtalanul

Terék Anna darabját mutatja be az idén a vajdasági Tanyaszínház

Huszonhat helyre látogat el az idén a vajdasági Tanyaszínház, a 39 éves vándortársulat az idén Terék Anna Budapesten élő vajdasági író Hangos disznók harapnak című művét mutatja be Puskás Zoltán rendezésében.

Magyar Attila főkoordinátor az MTI tudósítójának kedden elmondta, hogy a hivatalos bemutatót a Tanyaszínház központjában, az észak-bácskai Kavillón július 16-án tartják. Az augusztus 3-i zentagunarasi előadás pedig a világhálón is követhető lesz, a Tanyaszínház már ötödik alkalommal szervezi meg az élő közvetítést.

A szórakoztató, zenés-táncos előadás a humoros helyzeteken túl a mindennapi élet problémáira is rávilágít, a munkanélküliségre és az elvándorlásra is. “Egy színház mindig arról kell, hogy szóljon, ami zajlik körülötte” – szögezte le Magyar Attila.

A Hangos disznók harapnak című darabot, valamint az előadásban felcsendülő dalok szövegét Terék Anna a Tanyaszínház számára írta. Az írónő az MTI tudósítójának elmondta: a rendezőtől támpontokat kapott, milyen irányba haladjon a darab, és ezek figyelembe vételével született meg a szöveg. A címet is a rendező találta ki, annak értelme pedig az előadás során válik nyilvánvalóvá. Terék Anna kiemelte, hogy a Hangos disznók harapnak “főleg a mai vajdasági fiatalokról szól, akik nem tudnak munkához jutni, és ezáltal döntéshelyzetbe kerülnek”. Magyarázata szerint a darab azt mutatja meg, hogy ilyenkor milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt, viszont nem tör pálcát senki felett, nem mutatja meg az “egyetlen jó megoldásnak” tartott irányt.

Puskás Zoltán rendező a Magyar Szó című újvidéki napilapnak azt mondta, az előadás görbe tükröt tart a nézők elé, nem politizálnak, de a színháznak reagálnia kell a környezet történéseire – fűzte hozzá.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is, 2014-ben a társulat kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját.

A társulat összetétele folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező gyakorlatukat töltik itt a nyáron. Ezúttal a vándortársulat 28 tagú, az előadásban 17-en vesznek részt, a többiek pedig őket segítik.

A Tanyaszínház központi, kavillói épületegyüttesének 2012-ig kellett volna elkészülnie, ám támogatás hiányában ez máig várat magára – mesélte Magyar Attila. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Bethlen Gábor Alap támogatásával talán hamarosan elkészül a tervezett múzeum is, illetve a jövő évi, jubileumi, negyvenedik bemutatóra az udvarban álló haranglábba is bekerül a harang. Az évfordulóra egyébként a szokásosnál több programmal készülnek, a tervek szerint koncertekkel nyitják meg a negyvenedik évet, és a várakozások szerint fellép Lajkó Félix hegedűművész, valamint több vajdasági, illetve vajdasági származású énekes.

Tovább olvasom

Határtalanul

A társadalmi megosztottságra fókuszál a Komáromi Jókai Színház következő évada

A társadalmi megosztottság témakörét helyezi középpontba darabválasztásaival a felvidéki Komáromi Jókai Színház 2016/2017-es évada – derült ki a teátrum évadzáró közleményéből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.

Az első bemutató szeptemberben Arthur Miller Az ügynök halála című drámája lesz Forgács Péter rendezésében. Ezt követi Méhes László rendezésében Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című meséje decemberi premierrel.

Ezekkel párhuzamosan, de stúdiókörülmények között Czajlik József állítja színpadra Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiáját, amely a kassai Thália Színházzal közösen készített produkció lesz. Ezt követi jövő januárban Henrik Ibsen színműve, A nép ellensége Koltai M. Gábor rendezésében, majd Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia, amelyet Martin Huba visz színre, ennek a bemutatóját márciusára tervezik. A jövő évad utolsó bemutatójára májusban kerül sor a Jókaiban, ez Heltai Jenő Naftalin című zenés vígjátéka lesz, az Esztergomi Várszínházzal közös produkciót Hargitai Iván rendezi.

A közlemény kitér arra is, hogy a színház összesen 174 előadást jegyzett a most záruló évadban, ebből 136 volt saját és 38 a vendégprodukció. A komáromi deszkákon négy premiert is tartottak, a Misi Mókus kalandjai, a Börtönkarrier, a Tisztújítás és a Függöny fel című darabokét.

Révkomáromban emellett vendégelőadások egész sorának is örülhetett a színházkedvelő közönség, amely a másik felvidéki magyar társulat, a kassai Thália előadásában tartott Mizantrópra, a Kassai polgárokra és a Rükverc című darabra is jegyet válthatott. A Jókaiban több magyarországi produkció is vendégeskedett, egyebek mellett a Soproni Petőfi Színház az Őszi Szonátával és a Szép Cerceruska mesebalettel valamint a Szókratész védőbeszéde is Haumann Péter előadásában.

A Jókai Színház gárdája az idén is sokat utazott, 56 előadást játszottak külső helyszínen, felvidéki és magyarországi településeken egyaránt, köztük pozsonyi, a budapesti, a miskolci, a pécsi és a győri Nemzeti Színházban is vendégeskedett a társulat.

Az évadzárón a társulat díjait is kiosztották.

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: