A Drakula-fantázia ősbemutatója Békéscsabán


Számos könyv, film és képregény szól Drakuláról, aki egyszerre XV. századi történelmi alak és a fantasyirodalom titokzatos, borzongató hőse – tudomásunk szerint azonban eddig nem készült róla horrorrockopera. E különleges műfaji köntösben mutatja be szeptember közepén a Békéscsabai Jókai Színház – még a 2021-22 es évad utolsó bemutatójaként – Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas igazgató rendezésében a Drakula-fantázia című darabot. A magyar-román együttélés konfliktusait is vizsgáló mű születése – Seregi Zoltán ötletéből – még a kétezres évek elején kezdődött, de Bella István Kossuth-díjas költő és Horváth Károly zeneszerző halálával a munka abbamaradt. A direktor a Nemzeti Összetartozás évadára elővette a félig kész darabot, és Zalán Tibor dramaturggal, valamint Szűcs István zeneszerzővel, a Kormorán együttes billentyűsével – a korábbi verseket megtartva és újakkal kiegészítve – teljesen új zenével elkészítették a teljes művet. A szeptember közepén esedékes ősbemutató címszerepeiben vendégművészként kettős szereposztásban Kocsis Dénest és Török-Ujhelyi Tamást, a főbb szerepekben pedig Csonka Dórát, Bartus Gyulát, Katkó Ferencet és Lénárt Lászlót láthatják a nézők.