Diákok játsszák el a Bibliát

Veszprém megye 12 oktatási intézményéből összesen 150 középiskolás diák csatlakozott az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezéshez, ennek keretében a Biblia történeteit mutatták be a Veszprémi Petőfi Színházban 2012. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján.

A szolnoki színházból indult programhoz két éve csatlakozott a Veszprémi Petőfi Színház. Ennek eredményeként az elmúlt évadban Az ember tragédiáját láthatták a nézők diákok előadásában, az idei évadban a Biblia jeleneteiből születik produkció középiskolások közreműködésével. Idén Veszprémből, Balatonalmádiból, Pápáról és Várpalotáról jelentkeztek iskolák a rendezvényre.

– Öröm volt látni a fiatalokat, ahogy Madách Imre művét színpadra vitték, nagy élményt jelentett mindannyiunk számára az előadás. Most újból meghívtuk a diákságot egy igazán méltó, nagy feladatra, s örülünk, hogy megint együtt ünnepelhetünk velük – mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.

A diákok szabadon választhatják meg, hogy milyen stílusban és felfogásban dolgozzák fel az általuk kiválasztott bibliai történetet. Az előadásban majdnem egyforma arányban szerepelnek az Ó- és Újszövetségből kiválasztott jelenetek. Mindezekből Pataki András, a Forrás Színház igazgató-rendezője állít színpadra egységes produkciót.

– A sokszínű, egyéni, rendkívül nyitott felfogás mellett a zene lesz az, amelynek segítségével egységet teremtünk a jelenetek között. A csoportok egy színpadi térben dolgozhatnak, nincs idő átdíszítésekre, ezért minimális díszletmozgást tudunk garantálni, a jelmezeket is szabadon készíthetik el maguknak a szereplők. Nagyon bízom abban, hogy egy érdekes, izgalmas, értékteremtő előadás születik és láthatjuk azt, a diákság miként gondolkodik ma a Bibliáról felekezeti hovatartozás nélkül – mondta Pataki András.

A produkció jeleneteit átkötő muzsikát a veszprémi Dohányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola szereplői játsszák. A zenét Vörös Boglárka zenetanár szerzi, az iskola csoportját Szabóné Becker Hajnalka vezeti majd. Mint mondta, örömmel vállalták azt, hogy egy izgalmas produkcióban vegyenek részt, diákok, tanárok együtt készülnek az előadásra.

Az Ádámok és Évák Ünnepe kezdeményezéshez a következő iskolák csatlakoztak: Veszprém: Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola, Lovassy László Gimnázium, Medgyaszay István SZGKI, Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola, Séf Szakképző Iskola, Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola, Kozmutza Flóra Iskola. Balatonalmádi: Magyar – Angol Kéttannyelvű Gimnázium. Pápa: Petőfi Sándor Gimnázium. Várpalota: Képesség és Tehetségfejlesztő Magániskola.

V. R.