DESZKA Fesztivál 2010 – hetedik nap

Elérkeztünk a fesztivál utolsó napjához – a programdömping és a kialvatlanság miatt megfáradtan, elgyötörten, de nem csüggedten, hiszen a mögöttünk álló hét számos kiváló előadással és izgalmas beszélgetéssel telt el.

 

A DESZKA záró napján három darabot láthattunk. Délután a Csipkerózsikát, Réczei Tamás rendezésében, Kacsóh Pongrác zenéjével, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában. Be kell vallanunk, hogy a Csipkerózsika gyerekkorunkban sem tartozott a kedvenc meséink közé, azóta pedig még bosszantóbbnak találjuk a történet silányságát. A Kacsóh Pongrác mellett társszerzőként feltüntetett Zalán Tibor jó dramaturgiai érzékkel vette észre, hogy valamit csinálnia kell a sztorival ahhoz, hogy egy mai színházban élvezhetővé váljon. Jelenkori narrációt kerített köré, a nagyszülők mesélik a 100 éves álomba varázsolt királylány históriáját unokáiknak, s közben mindannyian át is változnak a mese szereplőivé, amolyan színház a színházban szituációt teremtve ezáltal. A színészek nagy része így két szerepet is eljátszik, ráadásul a gyerekek többször beleszólnak a mesélésbe, félbeszakítják azt. Ez az átjárás a mese és valóság között némi élettel megtölti a színpadi játékot, a zene és a dalszövegek is élénkítik, ahogy prózai szövegben helyenként feltűnő zaláni sajátos poénok, humor is. Működik az előadás, nézhető, számunkra azonban még a fentiek ellenére is felejthető, de nem is mi voltunk a célközönség, a kicsiket kellene megkérdezni arról, hogy hagyott-e bennük valamilyen mélyebb nyomot, emléket legalább.

 

 

Csipkerzsika

Horváth Erika, Ferencz Bálint, Zeck Juli a Csipkerózsikában

 

 

 

 

 

A Nagyszínpadon az Újvidéki Színház játszotta Gyarmati Kata darabját, a Hét nap a világot, mely a 2007-es újvidéki drámaíró verseny első helyezettje volt. A Puskás Zoltán rendezte darab rendkívül erőteljes atmoszférájáért Csík György fekete, fehér és szürke kockákból álló díszlete és ugyanezeket a színeket felvonultató jelmezei, valamint Erős Ervin monoton, gépies zenéje a felelős elsősorban. A darabos, sarkos mozgásszínházi betéteket (koreográfus: Lavro-Gyenes Ildikó) is tartalmazó előadás rövid jelenetekből, tömör párbeszédekből épül fel. Az első és a második felvonás története lazán kapcsolódik egymáshoz. Az előbbiben főként három lány társkereső, szerelemvágyó próbálkozásait kísérhetjük figyelemmel, az utóbbiban egy eltévelyedett vonat(kocsi) utasainak sorsát. Ha akarjuk, a két felvonás alakjai ugyanazok, ha akarjuk, nem. A figurák fel is idézik korábbi önmagukat, meg nem is. Az Elor Emina és Varga Tamás játszotta szereplők például előbb egymás szomszédai, később viszont csak homályosan rémlik nekik, hogy valaha mintha már találkoztak volna. A két részt a magány, az elvágyódás, a sivárság tematikája (s két, az addigi életőből kilépni, a falujából elutazni akaró, de mégse tudó szereplő), valamint az apokaliptikus hangulat mindenképp összeköti. A világ kiüresedését középpontba állító, a magányos ember lelki problémáit kiveséző, ízig-vérig kortársi problémákkal foglalkozó Hét nap a világ vegyes érzéseket keltett bennünk: amikor humoros, távolságtartó tud lenni, akkor remek pillanatokat okoz, és hatásos, ám amikor ez nem sikerül, kicsit érzelgőssé, szájbarágóssá válik.

 

 

Ht_nap_a_vilg

Jelenet a Hét nap a világból

 

 

A budapesti Vígszínház előadásában igazi kamaraszínházi drámával – Bartis Attila: Romlás – zárult a fesztivál a debreceni Víg Kamaraszínházban. A gyógyíthatatlan rákos betegségével, rövidesen bekövetkező halálával nemrég szembesült neves fotóművész (Hegedűs D. Géza) műtermében és lakásának egyik szobájában úgy követhetjük végig feszültségekkel terhes viszonyát utoljára választott modelljével-szeretőjével (Bata Éva), hogy a háttérben (hol képzelten, hol kézzelfoghatóan is) a feleség (Hegyi Barbara) is jelen van. A díszletekért is felelős rendező, Szikora János, egy nagyon ötletes és praktikus, elhajtható, ablakként, képkeretként is funkcionáló fallal érzékelteti a tér-, éles fény és zenei effektekkel az időváltásokat. Közelről láthatjuk a szerelmi háromszög-drámát a halál árnyékában, de a színészek minden dicséretes erőfeszítése és néhány emlékezetes pillanata ellenére sem igazán belülről. S ennek magyarázata leginkább talán abban rejlik, hogy a szerző egyrészt több más, súlyos kérdéskört is próbált belezsúfolni művébe, például, hogy mi történik az élettel a halál közelségében, hogy a feltétlen szeretetnek vannak-e határai, hogy fontosabb-e a művészet, mint az élet, a végül valahogy elvarratlanul maradt zsarolási szálról már nem is szólva, másrészt helyenként olyan nehezen elképzelhető szituációkba kényszeríti a szereplőket, olyan hiteltelen mondatokat is a szájukba ad, amelyekkel romlik az egész hitele. A debreceni közönség a mi fenntartásainkkal azonban mit sem törődve, éppoly hálásan fogadta ezt az előadást is, mint a fesztivál többi produkcióját.

 

 

romlas

Bata Éva, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara

Reméljük, nem várja most tőlünk a kedves olvasó, hogy valamiféle teoretikus összefoglalással és értékeléssel zárjuk fesztiválnaplónkat, erre inkább a Magyar Teátrum áprilisi és a nyomtatott Bárka 3. számában próbálunk meg visszatérni majd. Itt zárásként legyen annyi elég, amire Vidnyánszky Attila, a fesztiválnak otthont adó színház igazgatója is utalt vasárnap éjjel a Színészbüfében: a Deszka Fesztivál az idei, a korábbiaknál is gazdagabb és tartalmasabb programmal bizonyította életképességét, és/de egyúttal a továbblépés, a megújulás szükségességét is.

Darvasi Ferenc – Elek Tibor

Forrás: www.barkaonline.hu