Debreceni nyári színház és városházi zenés esték

Ismét színházzá alakul át a debreceni régi városháza udvara: az árnyas fák alatt augusztus 5-től rendezi meg a nyári színház és városházi zenés esték programjait a Főnix Rendezvényszervező Kft. – közölte Cs. Tóth János ügyvezető igazgató pénteken sajtótájékoztatón.

Emlékezetett arra, hogy a Debreceni Nyári Színházi esték történetében most először volt nyereséges a június 20. és július 13. között megtartott rendezvény; a mintegy kétmilliós nyereséget most a nyári színház “második felvonására” fordítják.

Ennek során péntektől egy héten keresztül minden nap egy előadás lesz a városháza udvarán. Komoly hangsúlyt kap a zene, a hétből öt előadás zenés lesz – mutatott rá Cs. Tóth János.

Saját bemutatóként a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft és az Opera Comica Lasagna Társulata Donizetti A csengő című egyfelvonásos vígoperáját tűzi műsorára. Újdonság a műsorkínálatban, hogy két gyermekelőadást is tartanak: A kis hableány gyermekmusicalt, valamint a Piroska és a farkas című mesejátékot tekinthetik meg a kicsik.

Szinte minden jegy elkelt már Szulák Andrea, Berki Tamás és a Molnár Dixieland Band Egy szoknya, egy nadrág című zenés estjére. Hasonlóan nagy érdeklődés kíséri Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját – ismertette a részleteket Cs. Tóth János.