Dánielfy Zsolt 30 éve Debrecenben

„Lételemem, hogy körülöttem mindig történjen valami”

Budapesten született a IX. kerületben, 10 testvére van, 30 éve játszik a Csokonai Színházban, 20 éve képviselő (némi kihagyással). Nagyjából 120-150 darabban játszott eddigi pályafutása során, volt év, amikor 175 előadásban. 3 darabot rendezett eddig. Szinte nincs is Debrecenben, aki ne ismerné Dánielfy Zsoltot.

– Mindig is színésznek készültél?

– Nem egészen, mert eredetileg állatorvos szerettem volna lenni, de irtóztam a csirkéktől. Így másfelé fordultam, s bár a Színművészetire ötvenszeres volt a túljelentkezés akkor, mégis oda vágytam.

– Hogy kerültél Debrecenbe?

– Kállai Ferenc osztályába jártam, s volt egy ajánlatom, ha végzek, várnak a Vígszínházban. Viszont volt egy nagy francia szerelmem, és nem is tudtam eldönteni, hogy Párizsban éljek vagy itthon. Aztán minden másképpen alakult. 1981-ben végül Debrecenbe szerződtem, és azóta is a Csokonai Színházban játszom.

– Nem csupán színész, politikus is vagy. Mióta? Hogy kerültél erre a másik pályára?

– Koromnál fogva volt szerencsém jól ismerni az előző rendszert is, mely hazugságokra épült, én meg mindig szókimondó és igazságszerető voltam. Ebből voltak is kisebb problémáim, de alapvetően nem bántottak. Amikor aztán kezdtek változni a dolgok, megkeresett a Fidesz, vállalnék-e politikai szerepet, mert népszerű voltam, nekik pedig szükségük volt húzónévre. Ott volt ez a sok szimpatikus fiatal, úgy éreztem, jó ügyet szolgálok, ha beállok közéjük és más módon is tehetek egy közösségért, nem csak színészként.

– Nincs hátrányod abból, hogy képviselőként is dolgozol?

– Dehogynem. Soroljam? Míg a színészeket általában inkább szeretik, addig egy képviselő akkor is könnyen szerezhet magának ellenfeleket, ha meg sem szólal, mert rádobálnak mindent, csak azért, mert ott politizál, ahol. Ráadásul engem kifejezetten a direkt beszédmód jellemez, azt mondom, amit gondolok. A profi politikusok sokszor árnyaltabban és óvatosabban fogalmaznak. Mondjam tovább? Kizárólag a közszolgálati tevékenységem miatt, egy ma is élő törvény szerint, napi nyolc órás főfoglalkozású  közalkalmazotti munkaviszonyomat nem ismerik el főállásnak.

– Akkor miért csinálod?

­Szolgálni szeretném Debrecent, sokat kaptam ettől a várostól…

– Milyennek látod a debreceni embert?

– Nagyrészt konzervatív és polgári gondolkodású. Szeret a családjával lenni, meginni egy pohár sört, szorgalmas, kitartó, sok minden érdekli, ugyanakkor befelé forduló, nehezen nyílik meg egy idegen előtt, de ha befogadja, akkor szeretete mélyebb, mint másoké. Ezért olyan büszkék és összetartóak a debreceniek… S én is büszke vagyok rá, hogy engem is úgy tekintenek, mint debrecenit – s nemcsak mint debreceni színészt.

– Hogyan tanulod a szerepeket?

– Amit igazán szeretek azt könnyen, elolvasom háromszor-négyszer, s már csaknem a fejemben van a szöveg. Amit nem szeretek, azzal megküzdök. Szerencsém, hogy annak idején sok verset megtanultam, s tudok máig is. Bárhova hívnak, azonnal tudok bármilyen  alkalomhoz illő verset mondani.

– Melyek voltak a kedvenc szerepeid?

– Az első főszerepem A hajnalok itt csendesek című darabban volt, de szerettem a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, a Stílusgyakorlatot, a Godspellt, a La Mancha lovagját, a Denevért. De emlékezetes volt számomra a Két úr szolgája, a Sztárcsinálók, a Légy jó mindhalálig is. Pályám során 120-150 darabban játszottam, s volt év, amikor 175 előadásom volt, előfordult, hogy egy nap háromszor is játszottunk…

– Van szerepálmod?

– Bármit szívesen eljátszok, ha megtalálom benne önmagam. Annak idején két szerep került el, a Hamlet és a Rómeó. Mivel elég karakteres a fizimiskám, nem feltétlenül én jutottam a rendezők eszébe. Ugyanakkor nyíltak más nagy lehetőségek előttem, melyekért hálás vagyok az életnek. Amit soha nem gondoltam, hogy majd vígjátéki szerepek is megtalálnak, és igazán élvezni fogom, csakúgy, mint az éneklést.

– Egy időben képernyőn is láthattunk.

– Lételemem, hogy körülöttem mindig történjen valami, sokféle dolog érdekel. Ezért is voltak gyerekműsoraim, vagy adtam rendezésre a fejem. A televíziózás nagy szerelem volt, közéleti műsort vezettem a városi tévében, sokan ez alapján is megismertek az utcán. Ez jólesik az embernek. Ahogy az is, amikor odajön egy hölgy a papírboltban és csillogó szemmel újságolja, hogy amikor húsz éve kisgyerekként ott ült egy gyerekműsoromon, mennyire meghatározó élménnyel tért haza….

– Van elképzelésed, milyen lesz az életed tíz vagy húsz év múlva?

– Fogalmam sincs. A világ iszonyú gyorsan változik. Valamikor esemény volt Debrecenben, ha Simor Ottó kutyát sétáltatott az utcán… Ma meg mélyrepülésben van a szakmánk. Lehet, hogy többet fogok rendezni. Legutóbb a nemrég elhunyt Székelyhidi Ágoston Végítélet című drámájából készítettem filmet a Debrecen Televízióval a Duna TV számára Meleg Vilmos barátom színházi rendezése alapján. Nemrég darabot is írtam, kaptam ugyanis egy felkérést, mutassam be a hajdúböszörményieknek a magyar történelmi lobogókat. Én meg arra gondoltam, lehetne ezt érdekesebben is, nem csak beszélni arról, hogy voltak ilyen és olyan zászlóink. Annyira jól sikerült a dolog, hogy már el is kezdtük az előadás filmváltozatának forgatását Kiss Attila polgármester javaslatára, aki viccesen azt mondta: kötelezővé fogja tenni az iskolákban…

Szénási Miklós

(Forrás: Dehir.hu)

Fotó: Máthé András