Csupa balláb!
Csupa nevetés, csupa megható emberi sors, csetlés-botlás, összeakadó lábak az élet útvesztőjében. Richard Harris vígjátékát Radó Denise rendezésében október 9-én, szombaton mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház új játszóhelyén, a Szín-Mű-Hely-ben. Az előkészületekről, még a premier előtt, a rendezővel, a főszereplővel, valamint a társulat két népszerű tagjával beszélgettünk.
Radó Denise, a rendező
– Délelőtt próba, mint rendező, este előadás, mint színésznő. Nem sok ez?
– Én azt szeretem, hogyha jó sok dolgom van, és a bennem lévő energiákat fel tudom használni. Élvezem nagyon. Azért a szerepért, Adélért, amit az üvegcipőben játszom, minden színésznő megnyalná mind a tíz ujját. Ezt a darabot, melyet van szerencsém trenírozni, szintén borzasztóan szeretem, mert az összes csaj életét végigélhetem.
– Mit jelent ez a cím: Csupa balláb?
– Ők, akik táncikálni tanulnak, egyik sem táncos, egyik sem ambicionálja, hogy meg is tanuljon. Azért járnak oda, hogy az életüket megbeszélhessék egymással, és mindenki elmondhassa a véleményét.
– Sikeres emberek?
– Nem, nem, egyik sem. Mindegyik életében van valami, amit meg kéne oldani. Sok a fájdalom és a megválaszolatlan kérdés. Aki a legfelhőtlenebbnek tűnik, annak is fáj a lelke…
– De ez vígjáték…
– Ó, hogyne, rengeteg ok lesz a kacarászásra.
– Mit vársz az előadástól?
– Hogy nem törik meg az a sor, amit elkezdtünk ezekkel a női lelkekről szóló darabokkal. Ez sikerszéria. Úgy vettük észre, már kezd kialakulni egy törzsközönségünk. Most megfejeltük a dolgot, egy férfiembert is beengedtünk a történetbe. Ő a katalizátor. Nagyon jól kitalált figura. Mókás lesz. Van benne még egy kis tánc is, ami slusszpoén a legvégén…
Vásári Mónika, Mavis szerepében
– Játszottál már Szolnokon?
– Igen, karácsonyi, szilveszteri gálákon, aztán tíz éve Marica grófnőt, és amikor az Operettszínház tagja voltam, három évadon keresztül Mária főhadnagyot, Víg özvegyet és Csárdáskirálynőt.
– Ebben a szerepen miinden oldaladat meg tudod mutatni?
– Igen! Annak örülök, hogy a szőke barbibaba szerepből most már sikerült áttérnem arra, hogy nőket is megformálhatok.
– Milyen nőket is?
– Olyan nőket, akik már nem húszévesek! (nagyot nevet)
– Itt táncolnod is kell…
– Olyan táncosnőt alakítok, aki már sajnos kiöregedett…
– Ilyet kevesen tudnak eljátszani hitelesen.
– Annak nehéz, akinek problémája van azzal, hogy meg kell öregedni. Engem ez nem zavar, hála Istennek.
– Melyik része nehezebb?
– A táncos. Az elmúlt években kevés táncos szerepet játszottam. Ám itt a drámaiságon van a hangsúly. Ha a zenei részeken lenne, akkor a nagyszínpadon játszanánk, nagy látvánnyal, tánckarral. Itt azonban a személyiségek erejére van szükség.
– A kolléganők?
– Minden nap együtt utazunk, és pont a Gombival beszéltünk arról, hogy egyszerűen csoda, hogy egy ilyen csodacsapat jött össze! Nem volt egyetlen egy összezördülés se! Nagyon jól vagyunk!
Gombos Judit, aki Maxine bőrébe bújik
– Mi a szereped a Csupa balláb-ban?
– Egy olyan nőt játszom, aki második házasságában él, és nincs gyermeke, viszont neveli a férje első házasságából való gyerekét, aki miatt adódnak konfliktusok. Elég csúnya szavakat kap a fiútól, hogy te nem is vagy az anyám. Ez a nagy drámája. Nincs a nevelt fiának szüksége rá.
– Milyen a csapat?
– Nagyon jó. Helyesek a csajok, jó a hangulat. Ebben a munkában nincsen olyan kolléganő, aki kellemetlenkedne. Mindent meg tudunk beszélni. És az is nagyon jó, hogy van egy férfink, a Pulcher. (Mészáros István – a szerző) Sok nő együtt… az mindig guzmis. De itt nem. Ez kellemes csalódás.
Császár Gyöngyi, Rose
– Neked már rutinod van a női darabok terén. Gőzben, Apácák, Szépségszalon, s most a Csupa balláb. Különbözik ez a többitől valamiben?
– Abban, hogy női szerepek vannak benne, abban nem. Az emberi sorsokban, amit ábrázol, abban igen. Az a szerep, amit itt kaptam, eltér a hagyományos európai bőrszíntől.
– Egy kisebbségi szerep?
– Ez egy néger asszony, akinek a sorsa úgy alakult, hogy a fehér közösségben, jelen esetben egy tánciskolában ugyanolyan jogon működik, mint a többi ember. Olyan szépet mondott Denise: „két néger gyerek fehér gyerekekkel haverkodott gyerekkorukban, aztán felnőtt korukban az volt a duma, hogy szedd össze te magadnak a te fehéreidet”. Úgy vagyok, mint a szerepben, hogy az a közösség, amibe jár, elfogadja őt. Ez egy háromgyerekes nő, békességben, szeretetben él a családjában, vallásosak. Ebben a fantasztikus darabban minden nő sorsa megnyílik a szemünk előtt.
Ká–Jé