Csodák részese

Molnár Nikolett, a Szigligeti Színház ifjú művésznője Mensáros László-díjas lett

A Thália színház-beli Üvegcipő vendégjáték másnapjának reggelén, a próba előtt beszélgettem a frissen kitüntetettel. Most is felkészülten, derűsen, mosollyal az arcán készült a próbára. Mintha mi sem történt volna, mintha nem nagyon későn tért volna nyugalomra a sikeres fellépés után.

– Én ügyesen lefekszem mindig időben. – mondja kedvesen. Majd még kedvesebben hozzáteszi: – Legalábbis igyekszem.

Beszélgetünk arról is, hogy a Hajnalban, délben, este című előadással Szegedre, a Regionális Kamaraszínházi Fesztiválra is elutazik partnerével, Dósa Matyival. Már, mint Mensáros László-díjas.

– Jólesik, ha rágondolok. Ezenkívül nem változott semmi. – mosolyodik el. – Nagyon jólesett. Nagyon meglepődtem. Én nem is reméltem… Eszembe sem jutott. Diploma nélkül olyan szerepeket játszhatok, melyeket egy egyetemet végzett is megirigyelhet. Nagy dolog ez számomra. Nagyon köszönöm Balázs Péter igazgató úrnak, hogy ebben az óvó, szerető közegben dolgozhatok. Tudom, kik kaptak ilyen díjat előttem. Huszárik Kata, Jászai Laci, Őze Áron, Trill Zsolt és mások, ismert, nagyszerű színészek. Mind a pályán maradtak. Legyen így ez velem is. Nem az ismertség a lényeg, hanem hogy játszhassak.

Szerénysége még engem is meglep, pedig ismerem Nikolettet három éve, dolgoztunk is együtt néhányszor. Közvetlensége, alázata, finom egyszerűsége az talán, mely őt a hasonló szinten befutott színésztársai sorából kiemeli.

– A színpadon minden alkalommal, minden feladatot elölről kezdek. A díj után is így marad minden. Még nagyobb igyekezettel fogok dolgozni.

Talán azért maradt ilyen szemlélődő, csendes lény, hogy őrizhesse azt a tüzet, mely alkalmassá teszi a legnagyobb és legtragikusabb női főszerepek eljátszására. Hogy takarékoskodhasson azzal az energiával, mely a színpadon oly megrendítő erővel árad ki belőle.

– A család? Hát persze, nagyon örültek. Pedig apukám nagyon ellene volt annak idején, hogy én színházban dolgozzam. „Jaj, az olyan nehéz.” Nyilván a csalódásoktól akart megóvni. A Romeo és Júlia premierjén mondta először, hogy igazad volt, megérte. Pedig akkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz velem.

Mi lett? Egyre nagyobb szerepek a Szigligeti Színházban. Ebben az évadban az Üvegcipő Irmája, a Hajnalban, délben, este Annája, a Tanítónő Flórája és az Ármány és szerelem Lujzája. A színésznők többsége egész életében csak ábrándozik ezekről a szerepekről, Nikolett egyetlen évad során játszotta el őket.

– Most a Liliom Julikáját próbálom, szeptemberben lesz a bemutató. Asztali próbákat tartunk. Elemezzük a darabot.

Milyen felemelő dolog a művészet! A művész személyiségében van valami szépség, és ezt a szépséget odaadja a többi embernek. Megosztja a kincset.

– Az életben zárkózottabb vagyok. Idő kell nekem, hogy valakit közel engedjek magamhoz. A színpad, az más. Ezek a darabok, melyeket ebben az évadban játszottam, csodálatos alkotások. Szeretnék én az életben olyan talpraesett módon viselkedni, mint ezek a szerepek, ezek a nők. A szerepekben csodák részese lehetek!

Molnár Nikolett csodák részese. Tanú vagyok rá.

Kiss József