Ki fog derülni 2014. július 19-én, hogy sikerül-e egy vidéki színháznak új sikerdarabot alkotni a legrégibb magyar monda alapján. A Cervinus Teátrum komoly kockázatot vállal, amikor színpadra állítja a Gulyás-Belinszki szerzőpáros zenés táncjátékát a szarvasi Vízi Színházban. A koreográfiát és a népes tánckar zömét a Duna Táncegyüttes adja, kiegészülve a szarvasi Tessedik Táncegyüttes tagjaival.

 „Öröm és aggodalom kavargott bennem, mikor a Cervinus Teátrum felkért a Csodaszarvas szövegkönyvére„- nyilatkozta Belinszki Zoltán szerző. „Öröm, mert megtisztelő lehetőséget kaptam. Aggodalom, mert az eredetmondánkkal kapcsolatosan nehéz az elvárásoknak megfelelni. A monda nevében hordja az állandó módosulást. Mivel századokon át csakis élőszóban terjedt, a mesélők beleszőtték saját gondolataikat, álmaikat és kérdéseiket. Én is azt kutattam, a régi történet ma milyen kérdéseinkre adhat választ. Ki irányít egy kapcsolatban: a nő vagy a férfi? Mikor engedjük el a gyermekeinket: ha ők érettnek tartják magukat rá, vagy ha mi érettnek látjuk őket? Itt élnünk-halnunk kell, vagy a jobb lehetőségekért tovább vándoroljunk?”

Miért éppen Szarvas az ősbemutató színhelye? A történelmi Magyarország közepén fekvő település eredeti neve Szarvashalma volt. A néphagyomány mellett több kutató is Géza fejedelem szálláshelyének tartja.

A zeneszerző Gulyás Levente, aki Békéscsabán az István, a király, Dunaújvárosban A padlás színpadra állításán dolgozott. Németországban zenés mesejátékát mutatták be. Szirtes Tamás őt kérte fel a Játékszínben az Agatha Christie-darab zenei vezetőjének. Zeneszerzőként jegyzi a Holle anyó családi musicalt.

Varga Viktort a darab rendezőjét a Bohémélet pozsonyi próbáján értük utol: „- Másfél éve tanulmányozom a magyar őstörténetre vonatkozó dokumentumokat. Hihetetlen, hogy mennyi ellentmondást és érdekességet találni! Az iskolákban – tisztelet a kivételnek – évtizedek óta ennek töredékét sem oktatják. Úgy gondolom, minden generációnak, de főként a fiataloknak meg kell mutatnunk, hol vannak a gyökereink. Abból, hogy kik vagyunk és honnan indultunk, könnyebb megérteni, hogy miért és merre tartunk.”

Ezrek hallgattak verseket a vízi színházban

A Szarvasi Vízi Színház, Magyarország új nyári színháza egyedülálló építészeti megoldásként született meg a Holt-Körös partján. Stilizált várkastély és ezer férőhelyes amfiteátrum egyben, de leginkább közösségi tér, kulturális csomópont, szellemi találkozóhely. A mocsári ciprusokkal ölelt part, a vízen átívelő fahíd, a Körös sima tükre az alkotás, a kreativitás szabadságával párosulva egy olyan atmoszférát emel a színház köré, amely méltán tarthat számot egész Európa érdeklődésére.

A tulajdonos, Szarvas város önkormányzata az új játszóhely üzemeltetésére a Békés Megyei Jókai Színházat kérte fel, amely két célkitűzéssel indította el a nyári színház programjait.

Az egyik a kulturális turizmus koncentrálása, a Szarvasi Vízi Színház országos ismertségének megalapozása volt, ezt szolgálták a hétvégi teltházas zenés előadások, koncertek. Az ünnepélyes nyitógála után a Lúdas Matyicímű zenés családi mesejáték következett, majd a Kapj el! című musicalt láthatta a közönség. Utána az ExperiDance, Ezeregy évcímű tánc- és lézershowja, majd a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar, negyven harsonás, valamint Török Ádám fuvolaművész és Galyas László trombitaművész fúvóskoncertje következett. Ősbemutató is volt a vízi színházban, Tessedik Sámuelről, Szarvas városának egyik legismertebb történelmi alakjáról a szarvasi Cervinus Teátrum előadásában. A szarvasi nyár legsikeresebb produkciója a Jókai Színház Csárdáskirálynő operett előadása volt, mely a tervezett egy helyett két teltházas közönséget vonzott. Ezek után rockopera- és musical összeállítás, cirkuszi és zsonglőr-show, majd a Magna Cum Laude együttes koncertje zárta a nyarat.

A hétvégi előadások mellett a másik cél a helyi lakosság kulturális igényeit is szem előtt tartva az volt, hogy minden este történjen valami, ezt szolgálta a szűkebb közönség részére tervezett, Vers a víz fölöttcímű sorozat, melyben a nyár minden estéjén más-más színész olvasott, mondott verset a magyar- és a világirodalomból. De ember tervez… s hogy mi lett a vége, arról így írt a vízi színház honlapján az egyik előadó:

„– Lesz esténként húsz-harminc ember – mondtuk… A díszlet is ennek megfelelően lett kitalálva: a nagy vízi színpadon kis pódium, vele szemben húsz-harminc szék, bensőségesebbé téve, világítással is leszűkítve az egyébként hatalmas amfiteátrum jellegű nézőteret. Aztán elkezdődött. Jöttek a szarvasiak, és rácáfoltak kishitű várakozásainkra. Jöttek, és pillanatok alatt elfoglalták a színpadra rakott székeket. Jöttek esténként legalább százan, de többször volt, hogy két-háromszázan, öt-hatszázan is. Jöttek, és beültek az épített nézőtér ülőhelyeire, mintha valamelyik hétvégi, nagy zenés-színházi produkcióra, operettre, vagy koncertre érkeztek volna.

…amikor egy július eleji hétvégén én következtem,…„csak” olyan százhúsz körül volt a nézőszám. Idősek és fiatalok, középkorúak és gyerekek. Gyerekek! Mit fognak ezek csinálni húsz perc József Attila istenes költészet után? Vagy alatt?! Hogy fogok egyrészt a szűk térnek megfelelő bensőségesebb hangütésben verseket mondani úgy, hogy közben a távolabb ülők figyelmét is lekössem… A nézők, a szarvasiak segítettek. Olyan rezzenéstelen csöndben, és áhítattal hallgatták a költők gondolatait, amilyet ritkán tapasztalni. A gyerekek is moccanás nélkül ülték végig az egy órát. Megszületett a csoda, a kegyelmi állapot. Ledőltek a tér és az idő korlátai, és nem volt ott más csak a gyönyörű természetes környezet, a víz, én, a közönség, és a versek,…a víz fölött.”

A Vers a víz fölött programsorozat végét az alkotógárda és a közönség egy ráadás estével ünnepelte meg, amiből teltházas, nagyszínházi előadást varázsolt az összefogás, az együttrezdülés.

Ismét bebizonyosodott, hogy nincs igazuk azoknak, akik a színházat, mint szórakoztató intézményt a diszkóhoz hasonlítják. A színháznak ugyanis – és különösen a magyar színháznak – egyik legfontosabb feladata volt és lesz mindig is a nevelés. Persze nem a szó pedagógiai, oktatási értelmében, arra ott van az iskola. A színház a lelki, az erkölcsi, a filozófiai nevelés, a beszéd- és viselkedéskultúra formálásának színtere, és nem utolsó sorban a hazafias nevelésé is. A színházi nevelés önnevelés, közös tevékenység, alanyai nem csak a gyermekek, diákok, hanem a felnőttek is. A színház valamiféle átmenet az iskola és a templom között.

T. S. – J. M.

 

Szabad ég alatt

A Körös partján, Szarvason, színpad épült a vízre fából és betonból. A színpad meg a nézőtér egy félbevágott amfiteátrumot idéz, a színpad mögött pedig a közönség szeme elé tárul a legfenségesebb kulissza, ami létezik a világon. A csillámló víz fölött madarak röpködnek, a folyó túlsó oldalán több száz éves mocsári ciprusok magasodnak. Fenséges és lenyűgöző itt a természet, amelybe alkotói úgy illesztették bele ezt a játszóhelyet és az ahhoz vezető ívelt fahidat, mint egy puzzle utolsó, hiányzó darabkáját.

A színház definíciója átértékelődik egy ilyen terepen, mert az igazi reveláció a természetnek és a civilizációnak ez a ritkán megtapasztalható egysége, azaz a hely maga. A szarvasi Cervinus Teátrum (és az előadás díszlettervezője, Martini Yvette) nem is akar ezzel a tüneménnyel versenyre kelni, hanem megpróbál alkalmazkodni a környezethez és együttjátszani vele. A tág tér nem segíti a koncentrált játékot, viszont messze viszi a színészek szép, tiszta énekhangját és alkalmat nyújt olyan hajmeresztő mutatványra is, mint az egyik szereplő vízbe hajítása. Az előadás a szarvasi közönséghez szóló szinte rituális aktus. Elbeszéli a város egy meghatározó alakjának élettörténetét, amely tele volt az ezért a városért és annak lakóiért hozott áldozatokkal. Tessedik Sámuelnek többek között a város egy másik emblematikus épülete, az evangélikus templom köszönhető és a Pozsgai Zsolt–Gulyás Levente által jegyzett ősbemutató két dalban is emléket állít az építésnek, mint mágikus folyamatnak. Szarvasi gyerekek táncolnak, énekelnek ebben a zenés játékban, ők idézik a múltat és teremtik egyben a jelen új közösségét, beteljesítve ezzel a most épült színház legfontosabb küldetését. Gergely László érdeme az, hogy rendezőként összehangolta profi és amatőr szereplőit, akik mindannyian felszabadultan és természetesen vannak jelen a színpadon. Derzsi Gyögy alakítja Tessediket, a magyarul nem tökéletesen beszélő, félig szlovák, félig német evangélikus lelkészt. Derzsinek gyönyörű hangja van, amivel könnyedén bánik még fekve vagy létramászás közben is. Akár le is iskolázhatná az előadás többi szereplőjét, de érdekes módon inkább ők nőnek fel hozzá, mert az együttműködésben teljes a harmónia – ez az egyik betétdal címe is. Derzsi méltó partnerei Lapis Erika és Dózsa Zsuzsa Tessedik odaadó feleségei szerepében, valamint Rubold Ödön, mint kissé karót nyelt, de igazságos József nádor. Az előadás legszuggesztívebb csörtéje Tessedik és az őt besúgni szándékozó kollégája között zajlik, akit a békéscsabai vendég Bartus Gyula játszik lehengerlő energiával.

Összességében azonban konfliktushelyzetek nem jellemzőek az előadásra, mert Tessedik teremtő személyiségét, amely minden heroikus póztól mentes volt, még az őt közvetlenül érintő gáncsoskodások sem tudták eltéríteni nagyszabású, nemes céljai megvalósításától. Az ő történetét bemutatni a Szarvasi Vízi Színház első nyarán ezért volt telitalálat és mellesleg egy igazán szép este is. Jó volt együtt örülni a város polgáraival – a szabad ég alatt.

Szabó Csilla