Csaknem 120 ezren látták a Békéscsabai Jókai Színház előadásait az idei évadban

Több mint 370 előadással és 117 105 nézővel zárta a 2015/2016-os évadot a Békéscsabai Jókai Színház – mondta Seregi Zoltán igazgató pénteken, a társulat nyilvános évadzáró ülésén.

Az előadások átlagos látogatottsága kilencven százalékos volt – tette hozzá. Az évad során több mint 13 ezer bérletet adtak el, a következő szezonra már jelenleg ennek a 90 százalékát teljesítették. A tavalyi évadban 12 ezer bérletet értékesítettek, az összesen 330 előadást 88 ezer fizető néző tekintette meg.

Seregi Zoltán elmondta: tavaly június óta öt fesztiválmeghívást kapott a teátrum, amely az idei POSZT-on két előadással képviselteti magát.

_2016_foto_ignacz_bence_img_3359.jpg

Az igazgató ars poeticaként megvallotta, véleménye szerint a színház közszolgálat, egy vidéki teátrumnak pedig népszínháznak kell lennie.

A pénteki évadzáró közönségtalálkozón több díjat is átadtak a színészeknek és a háttérszakmák képviselőinek. Mind a legjobb háttérmunkáért, mind az évad színésze díjért százezer forint pénzjutalmat oszt ki a színház. Mező Éva jelmeztervező, öltöztető nyerte a legjobb háttérmunkáért járó díjat, az évad fiatal tehetsége Gulyás Attila lett. Az évad színésze érett színművész kategóriában Komáromi Anett; tapasztalt színművész kategóriában Kovács Edit lett. A beol.hu hírportál által meghirdetett legjobb színész díjat a közönség szavazata alapján Tatár Bianka vehette át. A behir.hu hírportál által meghirdetett évad legjobb darabja címet a közönség szavazata alapján a Légy jó mindhalálig musical érdemelte ki.

_2016_foto_ignacz_bence_img_3735.jpg

A színház által 2008-ban alapított Gálfy-gyűrű díjat idén a Felkai Eszter színművész, Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere, valamint Busa Réka, Niedzielsky Katalin és Balogh Tibor színikritikusok alkotta zsűri Kovács Editnek ítélte. A művésznő a 2012/2013-as évadban nyújtott teljesítményéért már elnyerte egyszer a Gálfy-gyűrű díjat.