Csak a hiteles vallomás jó
Beszélgetés Oberfrank Pállal, az új veszprémi igazgatóval
Olyan sorsokat, történeteket szeretnénk a nézőknek megmutatni, melyek megszólítják őket, róluk vallanak, de hitelesen -mondta a Magyar Teátrumnak Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház nemrég kinevezett igazgatója, akivel többek között arról is beszélgettünk, mivel lenne elégedett egy év múlva.
– Egy hónapja vezeti a Petőfi Színházat, milyen benyomásai vannak igazgatóként?
– A napi munka, az igazgatói teendőkkel járó pörgés és adminisztráció közben is sok jó és pozitív élmény ér. Most vannak a szerződtetések, ez is ad feladatot bőven. Közben ismerkedem a színházzal, a dolgozókkal, igyekszem átlátni az egész intézmény működését, megnézni azt, hol lehet takarékoskodni a nehéz anyagi helyzetünkben. Nem akarok senkit elküldeni, ezért próbáljuk megtalálni azokat a lehetőségeket, hogy mindenkinek legyen megfelelő mennyiségű munkája és hozzá tisztességes fizetése. Elég intenzíven láttam ennek neki, így magam is csodálkoztam azon, hogy csak három hét elteltével tudtam először megtapasztalni, milyen is a veszprémi színpad, mert ekkor léptem rá először, úgy, hogy közben kerestem valakit a műszakból.
– Tényleg, játszik majd a Petőfi Színházban?
– Nem hiszem, hogy ennek a történetnek rólam kellene szólnia, így ameddig lehet, kerülöm ezt. Bár Eperjes Károly művészeti tanácsadó már jelezte, hogy számít rám színészként is.
– Kinevezésekor azt mondta, hogy vallomásos színházat szeretne csinálni. Ön szerint mennyire érdekli a nézőket mit akar ma vallani a színház?
– Inkább úgy mondanám, nem a színháznak kell vallania, hanem olyan előadásokat kell kínálni, amely saját magunkról, az életünkről, örömeinkről, fájdalmainkról, boldogságainkról szólnak. Ezekről valljunk egymásnak. Sorsokat, reményt mutató történeteket szeretnénk adni a nézőknek, olyanokat, melyek megszólítják őket, hatnak rájuk, gondolkodásra készteti őket és hitelesen kell ezt megtennünk. Ez a mi vallomásunk, nem a színházé. Okozzunk katarzist egymásnak. Nem mindegy, mit adunk a közönségnek, nem mindegy, mit kapnak az emberek tőlünk és az élettől. Akit persze ez nem érdekel, az úgysem jön el a színházba. Lehet, hogy elmegy kézilabda meccsre, bár én annak örülnék, ha a veszprémi kézisek szurkolói nekünk is drukkolnának és eljönnének az előadásainkra.
– Mennyire teher vagy feladat Bujtor István utódjának lenni?
– Ezen én így nem gondolkodtam. Tudtunk egymásról, de nem voltunk szoros kapcsolatban. Azt hiszem, egy ilyen feladat elvállalásánál nem az a legfontosabb, hogy megfeleljek valakinek vagy egy előző mércének, inkább talán az a lényeges, hogy amiért én elvállaltam a vezetést, azt meg tudom-e valósítani, meg tudok-e felelni a társulatnak, nézőknek és önmagamnak. Azzal viszont teljes mértékben azonosulni tudok, amilyen úton ő előttem járt, nem is áll távol tőlem ez az értékrend, így a folyamatosságban és ez elmúlt időszak sikereinek a folytatásában mindenképp az utódja szeretnék maradni.
– Ha egy év múlva leülünk beszélgetni, mit szeretne mondani a Veszprémi Petőfi Színházról?
– Azt, hogy a közönség egyre nagyobb számban választ minket és büszke a színházára. Nagy formátumú előadásokról, nagy színészi alakításokról, pótszékes telt házakról szólnak a hírek. Arról, hogy a veszprémi színház egy kulturális, szellemi központ, ahol az érték mindig a zsinórmérték.
Varga Róbert