Crespo Rodrigo: Összeszokott csapatban játszani…

Crespo Rodrigoval, a Jászai Mari Színház igazgatójával legutóbb februárban beszélgettünk, akkor elsősorban a vezetése alatt álló színház sikereiről, a mögöttük álló időszakról faggattuk, most a 2013/2014-es évad terveiről kérdeztük.

– Hogyan, milyen szempontok alapján állította össze a Jászai Mari Színház idei évadát?

– Ez a harmadik évadom igazgatóként a Jászai Mari Színházban. A tervezés könnyű és nehéz feladat is egyben, néha ugyanaz okoz nehézséget és könnyebbséget egyszerre. Az évadtervezés kapcsán soha nem felejtem el, hogy társulatépítés közben vagyunk. Ez bizonyos szempontból szűkíti lehetőségeimet, hiszen adott színészekre keresek színdarabokat. Azt szeretném, hogy azok a kiváló művészek, akik nálunk játszanak, megfelelő bemutatkozási lehetőséget és feladatot kapjanak, olyan feladatokat, amelyek inspirálják, és arra késztetik őket, hogy megújuljanak, keressék a saját határaikat. Ez a folyamat ugyanakkor nehézséget is okoz, mert hiába van olyan darab, amiről azt gondolom, fontos lenne bemutatni, ha most még kompromisszumot kellene kötnöm. Ezzel kell sakkoznom, ami persze egyfajta kettősséget jelent, de ezzel nyilván a többi igazgató is így van. Ugyanakkor természetesen arra is figyelnem kell, hogy mit szeretnének a nézők, milyen darabokat néznek meg igazán szívesen és persze, hogyan illeszkedik mindez az eddigi évadok sorába.

– Az első nagyszínpadi bemutatójuk a La Mancha lovagja című zenés színmű. Miért esett erre a musicalre a választás?

– Azt gondolom, a Jászai Mari Színház által bemutatott zenés produkciókkal kapcsolatban is érezhető egyfajta fejlődés. Az első évadban a Légy jó mindhalálig című musicalt, tavaly pedig A dzsungel könyvét mutattuk be. Az előbbit élő zenével, utóbbit zenei alappal játszottuk, a La Mancha lovagjában pedig már 17 fős zenekar játszik majd. Azt gondolom, egy ilyen méretű zenés produkció színpadra állítása technikailag komoly kihívást jelent minden olyan színház számára, amely elsősorban nem zenés darabokat játszik. Büszkén állíthatom, kiválóan megoldottuk a feladatot és ezen keresztül nagyon fontos állomásához érkezett az az utazás, amit három évvel ezelőtt a zenés darabok világában megkezdtünk. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogyan alakult ki azon színészek csapata, akik a La Mancha-t létrehozták. Már a Légy jó mindhalálig című musicalnek is volt egy olyan kemény magja, akik aztán más társakkal kiegészülve eljátszották, sőt a mai napig játsszák A dzsungel könyvét. A La Mancha lovagján gondolkodva pedig már kifejezetten szerettem volna, ha olyan lehetőséget tudok teremteni például Fésűs Nellynek, amiben a tavalyi évad Bagirája után, teljesen más szerepkörben, ismét kipróbálhatja tehetségét. Nagyon lényeges persze az is, hogy a Jászai Mari Színház zenés repertoárja olyan szakemberek segítségével tud fejlődni, mint Zádori László, aki a La Mancha zenei vezetője, hogy olyan tehetséges koreográfus dolgozik a produkcióban Szűcs Gábor rendező oldalán, mint Kováts Gergely Csanád vagy hogy Jegercsik Csaba személyében egészen kivételes Don Quijote áll a Jászai színpadán.

– Két „kötelező olvasmánnyal” is készülnek a következő évadban.

– Így van. Már igazgatásom első évadában is remek kapcsolat alakult ki a Győri Nemzeti Színházzal egy bérletben meghirdetett előadás kapcsán, a tavalyi évadban közös produkciónk volt A testőr, idén pedig ezt az együttműködést folytatva ismét meghívtam egy remek előadásukat, Örkény István Tóték című tragikomédiáját, Csankó Zoltán főszereplésével, Funtek Frigyes rendezésében. De lesz még egy kötelező olvasmány az idei évadban, Móricz Zsigmond Rokonok című színműve, egész pontosan regény adaptációja, amit Szakonyi Károly átiratában Hargitai Iván állít színpadra. Azt gondolom, ez egy olyan klasszikus mű, ami soha nem veszít az aktualitásából, az átirat pedig igazán érzékeny és színészbarát. Ezalatt azt értem, hogy néha nagyon nehéz egy regényt színpadra állítani, adaptálni, adott esetben sok mindent elveszítünk az átírás során, de most azt érzem, ez a szövegkönyv nagyon pontosan képes visszaadni az alapművet, sőt egyes részeiben talán még többet is. Hargitai Ivánnak, a darab rendezőjének a két évvel ezelőtti Portugál és a tavalyi Édes Anna után ez lesz a harmadik rendezése nálunk. Talán ezen a rendezésen keresztül is érzékelhető az a szándékom, mely szerint a társulathoz, illetve a Jászaihoz szorosan köthető művészek köre nem csak színészekből, de rendezőkből is áll. Nagyon fontosnak tartom azokat a visszatérő rendezőket, akiket a színészek is elismernek, szeretnek, ugyanakkor remek előadásokat hoznak létre.

– Aztán következik Ivan Kusan A balkáni kobra című színjátéka, majd A vágy villamosa Kerekes Évával a főszerepben.

– A balkáni kobrának már a műfaji megjelölése is nagyon érdekes, énekes népi színjáték sok lövöldözéssel. Tóth Miklós rendezi majd, a társulat nagy részének és néhány vendég kollégának részvételével. Tudni kell a darabról, hogy nem gyakran játszott mű, ugyanakkor mindenképpen szerettem volna egy olyan vérbő komédiát, ami remekül visszaidézi Kusturica filmjeinek hangulatát. Azt gondolom, az előadás egyik erőssége Monori András zenéje lesz majd, aki egyébként zenészként maga is részese lesz a produkciónak. Az évad végén pedig Guelmino Sándor, aki lényegében házi rendezőnk, állítja színpadra Tennessee Williams A vágy villamosa című drámáját. Azt gondolom, vannak olyan darabok, amiket csak akkor érdemes elővenni, ha megalkuvásoktól mentesen lehet a főszerepet kiosztani. Kerekes Éva a tavalyi évadban Vizynét játszotta nálunk Kosztolányi Dezső Édes Annájában, amiért meg is kapta a Vidéki Színházak Fesztiválján a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. Éva nagyon szeretett a Jászaiban dolgozni, így most másodszorra állt elő az a szerencsés helyzet, hogy a mi elképzeléseink, vágyaink találkoztak az övével. Nagyon örülök annak, hogy idén is együtt dolgozhatunk és eljátssza nálunk Blanche Duboist.

– A havi műsor tanulsága szerint egy bemutatón már túl vannak. Nagy sikerrel mutatták be Yasmina Reza Az öldöklés istene című komédiáját.

– Igen, büszkén mondhatom, hangos siker volt idáig az összes előadás, amit Az öldöklés istenéből játszottunk. Ez egy furcsa, négyszereplős komédia, a mi előadásunkban egy igazi kamaradarab, ami mindamellett, hogy megnevettet, egyben tükröt is tart a nézők elé. Yasmina Reza zsenialitása szerintem abban áll, hogy addig tekeri, csavarja a történetet, ameddig szereplők és nézők egyszerre állnak pőrén, mindenkiről lefoszlik a közhelyes álarc és megmutatkozik, ami alatta van, az ösztönlény.

Major Melinda és Crespo Rodrigo Az öldöklés istenében  

– Az öldöklés istenében játszott is. Ilyenkor igazgatója vagy színésze a Jászai Mari Színháznak?

– Nyilván az mindig furcsa, amikor az ember egyszerre színész és igazgató is egyben. Egyrészt az egyensúlyra nagyon oda kell figyelni a két feladat között, másrészt én csak annyiban vagyok eltérő helyzetben a többi kollégámhoz képest, hogy hamarabb szembesülök azzal, mi lesz a dolgom az évadban. Ezt természetesen nem egyedül én döntöm el. Ebben az évadban is lett volna olyan szerep, amit nagyon szívesen elvállaltam volna, de a rendező részéről fel sem merült a nevem. Ezt el kell tudnom fogadni, a vágyaimat és a lehetőségeimet külön kell tudnom választani. A felkérést nem magamtól kapom, mint színész! Ilyen szempontból azt hiszem, szerencsésen alakul az életem ebben a színházban, mert mindig van olyan feladat, amit örömmel csinálok. Ami engem igazgatóként nagyon érdekel, hogy a színészeimnek találjak olyan szerepeket, amelyek kielégítik őket. Egyértelmű, hogy ők az elsők és nem én.

– Az, hogy állandó partnerekkel játszhat, hogy lényegében állandó társulatra támaszkodhat (ha hivatalosan nem is létezik még ilyen a Jászaiban), bizonyára nagy biztonságot jelent Önnek színészként és igazgatóként egyaránt?

– Természetesen! Az, hogy Guelmino Sándorral ilyen jól tudunk együtt dolgozni, hogy ebből a szakmai kapcsolatból a Nóra és A testőr után megszülethetett Az öldöklés istene, nagyon fontos számomra. Hogy van egy olyan állandó csapat körülöttem a játszótársakból, akikkel már ismerjük egymást, Major Melinda, Bakonyi Csilla, Pálfi Kata vagy éppen Honti György, akikkel megbízunk egymásban, akikkel elfogadjuk egymást, hatalmas biztonságot ad, nem csak nekem, hanem az egész társulatnak. Ebben a formában sokkal nyitottabban tudunk együtt dolgozni. Azt gondolom, összeszokott csapatban játszani és igazgatni remek dolog! És mindez látszik az előadásainkon, de talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, az egész Jászai Mari Színházon is.

Gy. B.

Előadásfotó: Szvatek Péter

Portréfotó: Prokl Violetta