CAFe Budapest – Lakásszínházi előadások is szerepelnek a programban
Különleges lakásszínházi előadások is szerepelnek a pénteken kezdődő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Az idei fesztiválon debütáló #kapucsengő sorozat keretében öt lakásszínházi előadásnak ad otthont a Deák tér szomszédságában található KuglerArt Szalon.
Az összegzés szerint Kőszegi Edit filmrendező 2007 óta működő galériájának intim terében testközelből figyelhetik meg a nézők a színészeket és a történéseket.
Pénteken a TÁP Színház a Sokadik pillangó című művet mutatja be. Az előadáson női sorsok, társadalmi szerepek kerülnek fókuszba, miközben a felelősségvállalás és alkalmazkodás kérdését is sajátos szemszögből járhatja körül a közönség Andai Kati, Fátyol Kamilla, Háda Fruzsina és Keresztény Tamás segítségével.
Egy különleges női sors ismerhető meg az Égnek a begóniák című produkcióban, amelyhez a dramaturg-rendező Tóth Réka Ágnes Ady Endre múzsájának, Csinszkának a leveleiből, naplóbejegyzéseiből és verseiből válogatott. Csinszkát Sztarenki Dóra személyesíti meg.
Jancsó Sarolta élőzenés aláfestéssel veszi birtokba a szalont, sőt a gangot is: Mándy Iván alakját idézi meg a hajdani rádiójátékok összetéveszthetetlen hangulatát és világát, valamint Mándy emlékezetes írásait felelevenítve.
Slam, költészet és stand-up comedy találkozik a két ismert slammer, Horváth “Színész Bob” Kristóf és Tunyogi Imre “Tunyi” Bolondok napja címet viselő produkciójában. Az előadásban – amely arra is reflektál, hogy bizonyos csoportok évszázadokon át nem mondhatták el a történeteiket – a FO-CI slam poetry díjnyertes csapatának tagjai a féloldali bénulással és enyhe értelmi fogyatékkal született Tunyogi Imre személyes vallomásán keresztül tartanak tükröt a világnak.
Ugyancsak két férfi áll a Mrozek híres darabját, az Emigránsokat továbbgondoló Dettre Gábor-rendezés középpontjában, amely két emigráns történetével kísérel meg választ adni a kérdésre: száműzetésük oka bennük vagy a külvilágban keresendő? A szereplők között van Csányi Dávid, Fátyol Kamilla, Kálid Artúr és Mucsi Zoltán.
A lakásszínházi programokról és a fesztivál további programjairól a www.cafebudapestfest.hu oldalon találhatók információk.