Büszkeségünk az operett II.

A Magyar Teátrum nyomtatott kiadásának februári számában interjút közöltünk Kerényi Miklós Gáborral, Kero^®-val az Operettszínház igazgatójával. Terjedelmi okokból az interjú második részét itt a honlapon közöljük, hogy Olvasóink teljes képet kapjanak. Az első rész a nyomtatott lapszámban még kapható az újságárusoknál.

 

– Felmerülhet úgy is a kérdés, hogy operett vagy musical?
– Az Operettszínház szinte mindig nagyon sokféle darabot mutatott be. Annak idején volt köztük revü, zenés vígjáték, és természetesen operett. 1959-ben a mai Thália Színházban megalakult a Petőfi Színház, az első musical színház. Másfél év működés után azonban, a sorozatos sikerek és bukások után betagosították az Operettszínházba. Azután a 70-es években sok musicallel próbálkozott az akkori vezetés, átépítették a színházat, még a névváltoztatás is felmerült, de aztán maradt minden a régiben. Végül 1995-ben megszűnt a Rockszínház, amit szintén az Operettszínházhoz csatoltak és feladatai közé behelyezték a feladatait, sőt a mai napig vannak itt színészek, akik az egykori Rockszínházban is tagok voltak. Újabb átépítés következett, a színház visszakapta régi fényét.

Kerényi Miklós Gábor

Amikor én átvettem a vezetést, nehéz helyzetet örököltem, kevés volt a néző, alig volt az intézménynek társadalmi rangja. Az elmúlt években ezt sikerült teljesen megfordítani. Irányításom alatt mindig fontosnak tartottam, hogy az operett hungarikum, hogy élő műfajjá kell tenni, de nem kell a sztorikat újraírni, és nem „lila” színházat kell belőle csinálni, mert nem arra kíváncsi a közönség. Létre kell hozni egy erős mai játékstílust, modern koreográfiával, s úgy kell játszani, hogy az emberek elhiggyék, hogy ezek az események itt és most, velünk is megtörténhetnek. Az operett az égő, fantasztikus, nagyszerű szerelemről szól. S mivel valamennyien állandóan szerelmesek vagyunk, ez okozza az operettek sikereit. Én mindig is a nagyformátumú zenés népszínházban hittem, ezért úgy gondolom az operettek mellett ennek a színháznak egy erőteljes magyar musical vonalat is vinnie kell, már csak azért is, mert ez a kettő kiegészíti egymást, közönségigényileg is, gondolatilag is.

Ghost – Dolhai Attila és Vágó Bernadett

– Más közönségrétege van a két műfajnak?
– Abszolút más rétege volt, de a jelen működésünkkel ez erőteljesen összemosódott. Rengeteg fiatal eljön musicalt nézni, de utána megnézi az operetteket is, és az idősebbek is néznek musicaleket. Ennek az is az oka, hogy játszunk a főszereplőkkel, s a rajongók meg akarják nézni mindenben kedvencüket. Közben rájönnek, hogy az operett nem az, aminek eddig gondolták.
– Kik alkotják a csapatot?
– Az Operettszínházban 550 ember dolgozik, ebből 350 a közalkalmazott. Művészek mindig érkeznek és távoznak, de a mozgás elenyésző. A színháznak van egy erősen családias jellege, a kívülről érkezők érzékelik is ezt a bensőséges hangulatot. Arra törekszünk, hogy a dolgok ne álljanak, hanem forrjanak és menjenek előre. S nagyon büszke vagyok arra, hogy a mi előadásaink az idő múlásával nem romlanak, hanem erősödnek. Az erőteljes vezetés szinte megköveteli mindenkitől, hogy jóba legyenek egymással. A vezetés csúcsán pedig, hosszú évek óta ott állok, mint színházigazgató.
– Folyamatosan új arcok is feltűnnek a színpadon. Ezek szerint az egyetem ontja a musicalszínészeket?
– Sajnos nagyon szomorú dolog, hogy a színművészeti egyetem megszüntette az operett-musical szakos képzést, s helyette zenés színészeket kezdett képezni. Ezt én fából vaskarikának tartom, ugyanis szerintem minden színész zenés-színész! Nincs olyan színész, akinek nem kell énekelni tanulni. Van néhány kivétel, de egy könnyű, zenés vígjátékba a legjobb színészeket bátran fel lehet léptetni, akkor is, ha énekelniük is kell benne. Erre jó példák a fantasztikus prózai színészek, mint Törőcsik Mari,vagy Haumann Péter. A musical szak és operett szak arra való volt, hogy olyanok kerüljenek oda be, akiknek kifejezetten erre való hangjuk van, és ezeket a jó hangú embereket színészileg is képezzük. Ezáltal, hogy ez a szak megszűnt sem az Operettszínház, sem a Madách Színház nem igazán tud használni az ott végzettekből senkit. Az utolsó ilyen osztályban végzett többek között Dolhai Attila, Peller Anna, Kerényi Miklós Máté, Nádasy Veronika Szemenyei János, Nagy Sándor, Tompos Kátya, Posta Viktor. Ez egy remek musical osztály volt, amit Kerényi Imre vezetett, s ezek az ismert nevek azóta is színpadon vannak. Ők 2005-ben végeztek, de közben kilenc év telt el. Kilenc év óta nem jött ki talán az egyetemről olyan ember, aki musical – vagy operett színészként vált volna ismertté. Az, hogy megszüntették a musical színész utánpótlás nevelést, nálunk feketén-fehéren látszik. A hiányt pótolnunk kellett, s ez rászorított minket arra, hogy a Pesti Broadway Stúdiót működtessük, –  a MÁV Zeneiskolával karöltve –  Toldy Mária vezetésével. Innen került ki Vágó Detty, Vágó Zsuzsi, Szabó Dávid, Kocsis Dénes, Brasch Bence,Bálint Ádám,Kádár Szabolcs tehát azok a fiatalok, akik most már az élvonalban vannak. Két nagyon ügyes kislány csatlakozott most máshonnan hozzánk, Békéscsabáról Gubik Petra, és Muri Enikő, aki a Gór-Nagy Mária Stúdióban végzett, és egy televíziós tehetségkutatóban is szépen szerepelt.

Rómeó és Júlia – Vágó Zsuzsi, Brasch Bence és Kerényi Miklós Máté

– Kik jelenthetik a közeljövőt?
– Valaha a televízió híressé tette olyan nagy színészeinket, mint Sinkovits Imre, vagy Darvas Iván. Ma ezt az ismertséget a tehetségkutatóknak az állandóan változó emberei viszik el. Nekem óriási eredmény, hogy Dolhai Attila, Janza Kata állócsillagok – nem beszélve az örökifjú Lehoczky Zsuzsáról, Oszvald Marikáról vagy Szulák Andiról – s most jön fel egy újabb generáció: Szabó Dávid, Vágó Detti, Muri Enikő, Brasch Bence, és Kerényi Miklós Máté. Ők remekül elindultak egy olyan úton, ahol magas színvonalon énekelnek és játszanak. A musical csapatban Veréb Tomi 19 évesen hatalmas tehetség, és Gubik Petrával is új lendület jön. Akikhez operettben nagy reményeket fűzök még a két üdvöske Boncsér Gergely és Bordás Barbi illetve Erdély csillaga: Dancs Ancsa. Ők kapják most a legtöbb, legnagyobb lehetőségeket, hiszen azokat a paripákat kell futtatni, akik igazi ígéretek.
– Akit a néző látott már a tévében, ahhoz bejön a színházba is. Vannak önöknél is felfedezettek a tehetségkutatókból?
– Én ennek nem vagyok igazán híve, nem is voltam soha. Azt gondolom, hogy ezek a kornak a jellemzői, felkapnak valakit, majd néhány hónap után elfelejti őket mindenki, jönnek az új felfedezettek. Két-három dalra mindenkit meg lehet tanítani, akinek van hangja, de ez még nem elég. Attól, hogy valaki feltűnt egy tehetségkutató versenyen, nem kell neki színpadi lehetőséget is adni, de a tehetségkutatóban való szereplés sem zárja ki, hogy valaki színpadra lépjen. Nálunk most vannak öten is, – Szabó Dávid, Muri Enikő, Gubik Petra, Brasch Bence, Bálint Ádám – de nem azért, mert ott szerepeltek, hanem azért mert valóban tehetségesnek tartom őket. A pop énekest nem szabad összekeverni a színpadi szereplővel. Az énekes akkor jó, ha mindig magát adja, a színésznek viszont szerepről szerepre építenie kell magát, s mindig új arcát kell hogy mutassa.

Marica grófnő – Kerényi Miklós Máté, Bordás Barbara és Faragó András

–A sikereikért mindenki csak irigyelheti Önöket. Hogyan tovább?
– Izgalmas, szórakoztató, de egyben gondolatokat ébresztő színházat kívánunk továbbra is létrehozni. Mi tulajdonképpen egy kísérletező színház vagyunk, ami azt jelenti, hogy az operettek mellett olyan darabokat mutatunk be, ami még nem volt, vagy olyat, ami nem szokásos a színházban. A repertoárunkban mindezekre bőven van példa. Persze az is kísérlet, ha olyan stílusokban jönnek létre előadások, amik még nem voltak. Ebben mi kevésbé vagyunk merészek, mert nem rajonganék azért, ha ezeket az előadásokat nem nézné meg senki. Ráadásul mi nem bevált Broadway és West-End darabokat játszunk, hanem elsősorban új magyar műveket próbálunk bemutatni és létrehozni. Ezek elsősorban ifjúság centrikusak, és történelmi, irodalmi alapjuk van. Szerzőink többek között Szörényi Levente, Kocsák Tibor, Tolcsvay Béla, Szakcsi Lakatos Béla, de a világhírű Lévay Szilveszter is. A 2000-es pályázatomban is már ott szerepel, hogy új magyar darabokat akarok bemutatni, hogy az operettet hungarikumnak gondolom, s hogy a fent említett magyar zeneszerzők, Kálmán Imrének, Lehár Ferencnek, Ábrahám Pálnak a mai utódai. A színház valóban felrepülő ágban van, amit nem csak a közelmúlt sikeres proramjai, de a januári jegyeladások is visszaigazolnak. Mind a musicalek, mind az operettek 97% feletti nézettséggel mentek, ami mutatja, hogy mind Budapesten, mind szerte az országban nagyonszeretik az előadásainkat. Ráadásul az összes külföldi visszajelzés arról szól, hogy nemzetközileg most értünk oda, hogy Európa legjobb zenés színházai közé sorolnak minket. Szinte nem tudjuk programunkba beilleszteni a külföldi meghívásokat! Amit már tudunk, hogy utazunk Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Kassára, Kijevbe, Ománba, Münchenbe, Törökországba, Izraelbe. Nyáron egy nagyon komoly Csárdáskirálynő turnéra készülünk Tokaj, Szeged, Siófok, Sepsiszentgyörgy állomásokkal. A budapesti Csárdáskirálynő előadások előtt pedig, tervezünk egy rövid filmvetítést, ahol megemlékezünk az I. világháborúnak és ennek az operettnek a kapcsolatáról, ami rettenetesen lényeges és izgalmas.
– Ön igazgatóként is szinte már mindent elért megbecsülésekben, sikerekben. Mi az, ami még motiválja?
– Szeretném, ha az a zenés színházi tevékenység, operett-játszás, amit mi csinálunk, ami egy igazi zenés népszínház, tovább tudna lépni, még gazdagabbá és elismertebbé válna. Nagyon örülök, hogy a vidéki színházakban megnőtt a játszott operettek száma, és én ezt kicsit a saját eredményemnek is tartom, visszaszereztük az operett becsületét. Bár mi vagyunk az ország egyetlen operettszínháza, de ma már újra majdnem minden társulat játszik operettet. Szeretnénk bővíteni a koprodukciókat a vidéki nagy színházakkal. Fontosnak gondolom, hogy a nemzetközi szerepléseinket még inkább annak a szolgálatába állítsuk, ami bemutatja, hogy ez a kis nép a Kárpát-medencében mennyire különleges, izgalmas és érdekes dolgokkal tudja meglepni ezen a területen a világot. Ennek egy nagyon komoly kulturális követségi feladata van, aminek része, hogy például most készítünk elő 2015-re egy nagy amerikai turnét a Csárdáskirálynővel.

Tölgyesi Tibor
Fotók: Operettszínház