Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Színház

Bűn és bűnhődés címmel új osztályterem-színházi előadást mutat be a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház október 17-én, hétfőn a Kolibri Pincében.

Az interaktív osztálytermi előadás Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján készül Czukor Balázs, Gyevi-Bíró Eszter és Kovács Gergely közreműködésével – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadásnak egyetlen szereplője van: Ráspoly, aki Raszkolnyikov karakterének feleltethető meg. Ráspolyt, akit Kovács Gergely alakít, 19 éves korában tíz évre elítélik kettősgyilkosságért. Enyhítő körülmény, hogy részlegesen beszámítható állapotban követte el tettét. A börtön kezdeti nehézségei után Ráspoly börtönpszichológus segítségével elindul egy önismereti úton, együtt feltárják a bűncselekmény okait és megoldást keresnek arra, hogyan tegyék Ráspoly életét élhetővé a bűn elkövetése után. Magas intelligenciájának köszönhetően jól halad az úton. Nyolc év után feltételesen szabadlábra helyezik, ha társadalmi munkában vállalja, hogy prevenciós foglalkozásokat tart iskolákban, ahol a bűnről, a lelkiismeret-furdalásról, a börtönélet nehézségeiről beszél a középiskolásoknak.

Az előadás onnan indul, hogy Ráspoly megérkezik az osztályba, ahol a drámapedagógus – aki a  prevenciós program munkatársaként mutatkozik be – bemutatja őt is, kérdéseket tesz fel és elindítja a beszélgetést, Ráspoly pedig vallomásként ismerteti történetét, beszélget a diákokkal.

Kovács Gergely nem előre betanult szöveget mond el, hanem az osztály kérdéseire válaszol, úgy, hogy közben nem lép ki Ráspoly szerepéből. Az előadás mellőz minden szcenikai megoldást. Díszlet, jelmez, és kellék nélkül, a legegyszerűbb módon, a személyesség eszközével próbál meg hatni, gondolatokat ébreszteni.

Az előadás és a drámafoglalkozás során olyan kérdésekre keresik a választ, hogy mi, akik nem élünk börtönben, mennyire vagyunk szabadok, a döntéseink mennyire a sajátjaink, miért akarunk megfelelni a szüleinknek vagy bárkinek és miért kerülünk sokszor ugyanolyan helyzetekbe az életünk során.

A Bűn és bűnhődés Kolibri Pincében tartott bemutatóját követően az előadást a továbbiakban csak osztályteremben játsszák.