Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Bulgakov-játék a Radnóti Színházban

Rovarirtás harangszóra

A nevetés fegyver – lázadás a valóság ellen. Mihail Bulgakov korában a komolyan viccelődők számára nagyon keskeny ösvény vezetett a természetes halálhoz. Ma, az apátiahóbort korában Ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és csapata a szellemi kamaszkor élceivel bombázza a Radnóti színházi nagyérdeműt. Ez sem széles ösvény.

Jelentem, élnek, sőt a szerénységük túlsegítette őket híveik jótét ármányovációján: hogyne éreznék, nem rossz előadás az Iván, a Rettenet, de tudják, a következő munkájuk ennél nem-jobb, nem lehet. A krónikásnak viszont feladja a leckét a mostani opus. Az Ivan, a rettentő ritkán játszott darab, talán az egyetemi bölcsészkarokon sem kötelező olvasmány, ezért az elemezgetéssel van kitől elvenni a cselekményújdonság varázsát. Mégis, lehetetlen megkerülni az ősi fogás, az álomdramaturgia leleplezését. Hősünk, a szovjet társbérleti odújában az időgép feltalálásán fáradozó Szergej Tyimofejevics szemei előtt keresztbe futnak a cosinusok; nem máskor, mint alig pár centiméterre a fénysebességre kapcsolható masina beindítása előtt. Természetes védekezés, hogy a reá szakadni készülő valóság súlya elől mélyálomba slisszoljon a szervezet, amelyben aztán jóra fordul, ami idáig balul volt, s odavész, amire eddig bizton számítani lehetett. A feltaláló, a házmestertől kapott ihlettől vezetve, váltóárammal folytatja az eddig egyenárammal vitt kísérletet, s lássunk csodát, a lakóház rettegett kényura menten a XVI. századba vetődik, Rettegett Iván cárrá alakul; lelép ugyanakkor Anaida Mihajlovna, hű társa a társbérletben, Jakin Snittov filmrendező oldalán. Feltöltődvén energiával, visszaocsúdik a szovjet valóságba Szergej Tyimofejevics. A házmester ugyan eltűnt, de nem azért, mert az időutazásban lekéste a visszaindító programot, hanem vélhetően eljöttek érte a rendőrök a rendes éji időn, a saját zsebre szedett lakbérek, vagy a napfényre derült hercegi származása miatt. Persze, Jakin Snittov nevű filmrendező sem létezett soha: Anaida odaadó, oltalmazó feleség.

 

ivan_a_rettento_ea_01_domolky_daniel_print_003_masolata.jpg

 

Rövidzárlattal indul az előadás. Szikra pattan ki valahonnan (alighanem a kommunizmus szikrája), és vaksötét támad hirtelen. A pótfénynél meglátjuk, hogy a vétkes villanydróthoz Iván Vasziljevics ház- és karmester tanoncának karjából sült hozzá egy darab. Szovjetrendszer plusz az egész ország villamosítása, egyenlő kommunizmus – mondta Lenin. A rövidzárlat a fény árnyoldala, a fejlődés szerves része, s mint ilyen, szintúgy Lenin ajándéka. A darabban a kommunizmus építésének középszerűsítési program a neve. Ez már a sztálini konszolidáció, túl a forradalmi vérontás romantikus korszakán. A szatirikus moralizmus például nem feltétlenül halálos, amint az a Gazsó György személyében cselekménybe vont Bulgakov sorsán szemléltethető. A nem-elvtárs lehet elvi társ, s az ilyen személlyel akár szerződés is köthető, persze a megfelelő garanciák mellett, lásd a moszkvai Művész Színház elővigyázatosságát a Turbinék napjai bemutatója kapcsán: „A szerzőnek nem áll jogában, hogy színművét bármely moszkvai színháznak átadja… a szerzőnek nem áll jogában, hogy színművét bármely leningrádi színháznak átadja… a szerzőnek nem áll jogában színművét az Oroszországi Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaságok Szövetsége bármelyik színházában elhelyezni. A szerzőnek nem áll jogában színművét nyomtatásban megjelentetni. A szerző köteles színművén fenntartás nélkül és haladéktalanul végrehajtani mindazon változtatásokat, módosításokat, avagy betoldásokat, amelyeket akár az igazgatóság, akár valamely bizottság, intézmény, szervezet vagy testület, akár megfelelő hatáskörrel felruházott személy tőle megkövetel.” (Színházi regény)

Gazsó György (Mihail B. Uglakov író / pátriárka) az előadás rejtett kulcsfigurája: moll hangzatú kontrapunkt. Megszólásainak abszurd bája, a mélybölcsesség forrása. Az abszurditás abból fakad, hogy szavainak semmi keresnivalójuk ott, ahol elhangzanak. Mindjárt az elején, a publikum figyelemre halkulása, a női mobiltelefonok régészeti feltárása idején halljuk: „Ha nem is vagyunk biztosak a valóságban, azért vannak dolgok, amelyeket soha nem tűrhetünk el. Bizonyos dolgokat soha nem szabad eltűrnünk. Sem fiatalkorunkban, sem öregségünkben, sem a népszerűség kedvéért, sem a bankszámlánkért. Ugye ezt akarták mondani?” A közönség előrehozott epilógussal való megszólítása magyarázat mintegy az írói túlélésre is. Az eleven anakronizmusként üzemelő ember moll-pozíciója azt jelenti, hogy nem ő áll útjában a történelemnek, hanem megfordítva. Rosszkor, rossz helyen szólva, bocsánatos az igazmondás.

 

ivan_a_rettento_ea_01_domolky_daniel_print_006_masolata.jpg

 

Így kerülhetett az utókor látókörébe a teljes életmű, amely révén, az álomkeretet megtartva, társasházi science fiction létrehozását tűzték célul az alkotók. Azonosan a gyulai III. Richárd színrevitelével, a Radnótiban is a kínálkozó tér szolgált élményalapként a Vidnyánszky/Vecsei-csapat egész estét betöltő, tér-időtágító harcához – a valóság ellen. „A tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján, kora reggel Júdea prokurátora, Ponczius Pilátus vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptekkel megjelent a fedett oszlopcsarnokban, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya között húzódott – halljuk az egyik pillanatban A Mester és Margarita betétregényének nyitómondatát. Nem sokkal az után, hogy a napi hírek végén a heti lottó-nyerőszámokat olvasták be, össze-vissza emelkedő sorrendben. A 3/3-ast is kihúzták! A skatulyányi Radnóti színpadára „inkább szekrény, mint szoba” díszletet állított Pater Sparrow tervező, amely azonban úgy tágul sztyeppévé vagy kozmosszá, mint Bulgakov regényében a villamos-vágta nyakú Berlioz irodalmár lakása, Woland, a sátán palotájává.

 

ivan_a_rettento_ea_01_domolky_daniel_print_010_masolata.jpg

 

Az időgépjáték hálás színészfeladat. László Zsolt (Iván Vasziljevics házmester / cár) alakítása különösen a Platonovjával való összehasonlításban felfedezés: míg ott izomból domborítja ki a különcöt, itt nem pirul bele, s nem dagasztja ki nyaki inait azért, hogy a lényét rettegetté/rettenetté tegye: a szerepkliséktől megszabadult, evidens szörny, fesztelen zsarnok; lakóközösségi karvezetőként, és birodalmi vérontóként, éppen egyformán. A színészi eszközök történelmi kortól független azonossága hívja elő azt az alkotói tézist, amely szerint az önmagát emberré nyilvánító ember természete semmiben sem változott meg az életkörülményeinek sok ezer éves formálódása során (vesd össze Woland szavaival A Mester és Margarita feketemágia szeánszán, a Moszkvai Varieté Színházban). Nincs változás abban sem, hogy vannak közöttünk egy énnel élő, s vannak kettőzött tudatpályájú egyedek, akik a tevékeny énjükkel párhuzamosan, futtatják magukban a potenciális énjük (önkéntelen) életprogramját is. Ezt az embertípust hozza színre Petrik Andrea. Ébrenlétben az írószerelmét oltalmazó Margarita, álomban a szerteágazó vágyrendszerű Hella, Woland kíséretéből. Oltalmazottjaként, Rusznák András (Szergej Tyimofejev feltaláló) halk eszelős. Bulgakov hasonmása, aki üldözöttségi mániában és önérzetben rokonlélek volt a műveiben és publicisztikájában vagy magánleveleiben megszólított, történelemformáló nagyvadakkal (Pilátus, Rettegett Iván, Sztálin). A csodatévő jelentéktelenek sorába tartozik. Szkafandere alatt kórtermi gimnasztyorkát visel: Vecsei Kinga Réta egész ruhaarzenálja – az egymástól fényévnyien távoli történelmi korok jegyeit összevontan magukon viselő jelmezek – újrafogalmazzák a bulgakovi kérdést: mi tudásköze van a kozmoszmechanikához annak az űrhajósnak, aki fenn, a fizikai súlytalanságban a kabin műszerfala előtt fényképezkedik.
Futó tűnődés az űrturizmus keletkezéséről, s persze arról, hogy a nagy eszmék kilövésére vagy kihasználására alkotott ember-drónok típusa is örök. Ilyen a minden idők házmesternéjeként nélkülözhetetlen Martin Márta (Uljana Djumálna házmesterné). Szolgál és uralkodik. Patikamérleggel kiadagolt tekintéllyel és indulattal játssza férje árnyékából a dzsumbuj nagyasszonyát. Pál András (Miroszláv Kicsorszkij tolvaj) a kis-nagy bűnöző: bérházi besurranó és a világlenyúló tolvaj. Schneider Zoltán (Spak Poljoska besúgó) az észrevétlenséget láthatóvá tevő, örök hangulat- és tettjelentő. A hatalmi besúgóépítmény mintatéglája lenne, ha meg nem gyűlne a baja minduntalan a forradalmasított adatátvitel eszközrendszerével.

 

ivan_a_rettento_ea_01_domolky_daniel_print_007_masolata.jpg

 

Félelem a jelentéktelenségtől. Rémálom a dicsőségről. A múlt kormányozhatatlan, a jövő nem kikerülhető: eleink sorsát újrateremti a követő generáció. Ivánok, és társaik mindig voltak, vannak, és születnek: itt Sodró Eliza, Gyöngyösi Zoltán eh., Figeczky Bence eh. és Olasz Renátó eh. tereli figyelmünket az e századi környezetre. A burjánzó rendezői (divergencia), és a redukáló átírói (konvergencia) képzelet kedvezően hat egymásra: nem kioltódnak, hanem összegzetten felerősödnek az impulzusok. Kovács Adrián pravoszláv (óegyházi szláv) űrzenéje, s hozzá a zeneértékűen komponált hangeffektusok, illetve az említett jelmezek nem a tartalom díszcsomagolását adják: lényeghordozó pillér mindegyik alkotóelem. Irracionális pszicho-fizikai térformáció. Az ad absurdum vitt valóság, a valóság képtelen mivoltának feltárása, a feszültségkioldó nevetésben elérhető megnyugvás: humor-katarzis. A lift nem működik – hirdeti a tábla. Ha nincs sem pince, sem emelet, akkor liftnek majd előre kell indulnia, amint megjavul. Tovább, előre a lenini úton! Tömény, összművészeti kórtermiség.

Képek: Dömölky Dániel

Hirdetés

Évadmustra

Wiener Walzer – Temesvár

Halálos prüdéria

Gyurkovics Tibor, Szakonyi Károly, Csurka István, Hernádi Gyula vagy Sütő András darabjai fel-felbukkannak olykor a színházak évadműsorában, de ritkán azért, mert nagy kortárs-öregjeink elhagyhatatlanul időszerűek. Inkább a társulatoknál rendezési lehetőséget kapó színészek, meghívott alkotók szellemi serdülőkora elevenedik ujjá a bemutatás vágyában, s kegyelmi a pillanat, ha erre az emlékre a kiválasztott szereplők alkotótársként fogékonyak. Temesváron ilyesmi történt most.

700_PET_9020.jpg

A Nő, Borbély B. Emília valószínűtlenül szőke. Az is marad, míg hárítani igyekszik mohó szerelme nyomulását a vonatfülkében; bírná ki a vehemens hím, hogy intim csapatépítő helyükre megérkezzenek. Szász Enikő, a darab rendezője – talán a személyszállítás kényelmét egykor forradalmasító Pullman-kocsik forgózsámolyától ihletetten – forgótalpra állíttatta tervezőjével, Albert Alpárral a cselekmény helyszínéül szolgáló kupét, amely azonban nem csak körbe jár a szemünk előtt, akik kétfelől figyelünk, hanem zötyögteti is a kedves utasokat. Egy zöttyintéssel turbózott dulakodás során a szőkeség padlót fog, előbukkan a színésznő lesimított, valódi haja. A rendező tudatos építkezésére vall, hogy a zöttyenés-hajvesztés szituáció megismétlődik: az eset nem fodrászhiba. Sőt, a hajvesztés kulcsmotívum.

700_PET_9062.jpg

A Nő diszkriminál. A Férfi irányában, akaratlagosan prűd gesztusaival a megcsalt, magas pozíciójú férje jó hírét igyekszik óvni; a kupé sarkában mozdulatlankodó ember ölébe viszont nagy rössel, spontán beleviszi az ösztöni céltudat. A hulla még friss, fél-merev: egyik mozdulatlanságból a másikba zuhan. Mátyás Zsolt Imre passzivitása a tettetés magasiskolája. Alvaholt testhelyzetben találják az érkező utastársak, ám a himbálózó vonat előbb-utóbb kibillenti egyensúlyából. Testrészei tizedmásodpercekre eltérő időben, mégis egységes élettelenségben élik meg a gravitációt, hogy aztán érzéki elomlásban vegyék fel az öntartó hulla új pozícióját. Az összetett célú lökdösődések koreográfusa Baczó Tünde. A természetazonosan szűk helyen végbemenő testkontaktusok megtervezésénél aligha van hálásabb feladat: a robogásban lévő fülke virtuális ablakán-ajtaján át nem lehet a takarásból nekifutva, három méteres ugrással toppanni a színre: itt az éttermi akváriumok élőhal-kínálatának egymáshoz viszonyuló hely- és helyzetváltoztató tevékenysége az irányadó: a simulásos tülekedésben muszáj hajszínt vallani.

700_PET_9091.jpg

Miben is? A szerelem útján fontolva félrelépegető feleség befékeződése után, a lángszavú csábítóról derül ki, hogy szerény fegyvertárú nőcsábász. A Kis nő, Tar Mónika eltorlaszolja A hulla társaságából menekülni akaró párocska útját, s a Férfiban könyörtelenül azonosítja ágybéli kliensét. Sodró lendületű jelenete összetett szimbolikájú tetemre hívás: részint szembesíti a pasit a szerelmi retorikája kongó-hordószónoki voltával, részint megmutatja Nőnek az ébresztésnek szánt hullamasszázs által, hogy milyen hevű a zsigeri vágyenergia. Kiss Attila, a két nő közé szorított pszeudo-alfahím kigombolt ingesen, kismenedzseri munkaöltönyben utazik, és viselkedik. Problémamegoldó technikája jellegzetesen beosztott-főnöki. A színen, minden cselekményi szinten hölgyválasz van. Szász Enikő plasztikusan feminista rendezését híven szolgálják Giliga Ilka jelmezei, amelyek historizálóak annyiban, hogy megidézik az előző század ’64-es kádári konszolidációjával elérkezett szabadosság-kór divatját – különösen érvényes ez Borbély B. Emília vajszín alapon diszkréten tarkavirágos nyári ruhájára –, de akár napjaink utcai/utazó ruhái is lehetnek. Tehát egyszerre a Görgey-múltban, a mában, és a saját lelkünk bőrében vagyunk egy feltételezhető gyilkosság gyanúsítottjai.

700_PET_9173.jpg

A kitüntetése átvételére készülő nyugalmazott államügyész és asszonya színre lépésével, belelakja magát az utasok szervezetébe a bűn és bűnhődés, a nyugalomhoz való jog, illetve az ár-értékarány filozofikus problémája az igazságszolgáltatásban. Az szenilis-sztentori igazságszolgát (Öregúr) játszó Bicskei István mókás ülőpukedliket mutat be örök hitvesének egy-egy nagyobb belbecsű szendvicsért, s bőszen felhorgad, amikor valamelyik jó magaviseletű utastárs az osztásnál, az övénél finomabbat kap. Különösen fájó a szendvicskvóta, ha a kedvezményezettje az a börtönből szabadult, most haza tartó Slemil – a szerepben Aszalos Géza –, akire éppen ő kért tizenöt év fegyházat, gyilkosság miatt, holott az eset nem lehetett több hirtelen felindulásból elkövetett, halált okozó testi sértésnél. Öregúr, az Öreg hölgy – Balázs Éva – életműve. Valaha ő idomította pozícióba, úgy indította munkába reggelente, hogy odacsomagolta neki a táskájába a saját önbizalmát, hatalmát: hadd hasson velük férje a tárgyalásokon, s térjen haza engedelmesre fáradtan a bíróságról. Egykor ötszáz méterről megállapította, alszik-e valaki a földön, vagy halott: ma ez nem megy szoros testközelből sem. Koncepciós ítélete nyomán, a kupéközösség számára kellemetlenné vált hullát már majdnem sikerül együttesen kituszkolniuk a vonatablakon, amikor az új felszálló ex-fegyenc jegyét vizsgálandó, előkerül a civilben önkéntes életmentő kalauz – Molnár Bence frappáns kabinet-alakítása –, és eszméletre téríti az elhunytat. A gyilkossági kísérlet egyetlen ártatlan tanúja a szabadult gyilkos. Naná, hogy meg kell halnia…

700_PET_9322.jpg

’82-ben a darab kacagtatva moralizál: a jelenkor számára maga a morál is kacagtató lenne, de faarccal viseljük el magunkat olyannak, amilyen erkölcsűek vagyunk. Nem szívesen törődne bele a rendező, hogy mi, a nézői ilyen leajzottan térjünk haza. Ezért, kevésbé az abszurdista babérokra törő Görgeyhez fordul: hangulatban, szövegvezetésben – Dramaturg: Orbán Enikő – inkább a Cápák a kertben szerzőjét idézi:

Különös, az abszurd felé hajló színpadi mű a Cápák a kertben. A három részre tagolódó történet bibliai parafrázis, melyben a szerző a Komámasszony, hol a stukker?-ben kiemelt „bezártság”-motívumot viszi tovább. A felvonáscímek különböző kultúrák kozmológiai elgondolásainak közös jelképei. Az első felvonás címe: Tűz. A csak felszínesen körvonalazott helyszín egy titokzatos Nagyáruház, amely egyébként hasonlít Madách falanszterére, és az ötvenes évek magyar (illetve kelet-európai) életközegéhez. Az áruházat megrohamozó tömeg – valamilyen okból – évekig nem tud kijutni onnan. Mindenütt szigorú őrség felügyel, élelem nincs, a legalapvetőbb mozgási szabadság is tiltott. Eközben a hangszóró állandóan különböző rendeleteket tesz közzé: beszolgáltatásokról, besúgásokról és a besúgók megjutalmazásáról stb. Az első rész végén tűz üt ki, s a szimbolikusan megjelenített diktatúra, a falanszter vagy pokol a lángok martaléka lesz. A második részben, amelynek Víz a címe, a helyszín egy kert, s egy fürdőmedence szimbolizálja a tengert, ahol a cápa él. A darab két névtelen főhőse, a Férfi és a Nő mellett a titokzatos és azonosíthatatlan Öreg a harmadik szereplő. Ádám, Éva és Lucifer madáchi együttese abszurd történetbe olvad. A harmadik rész egy déltengeri szigeten játszódik. A Férfi és a Nő az őstermészet ölén lakozik. Később azonban kiderül, hogy a sziget luxus nyaralóhely, amely a két főszereplő birtokában van. Jacht jön értük – a titokzatos Öreg parancsnoksága alatt – s Ádám, Éva és Lucifer „kihajóznak” a történetből. Görgey megfordítja a madáchi fejlődésvonalat, s főhőseit egyfajta „paradicsomi kilátástalanságba” helyezi, ahonnan már sehová sem lehet eljutni. Végül a szerző csavar egyet a történeten: az Öreg megjelenik egy halott gyermekkel, akinek a darabbeli neve Ábel… Újfent egy lezáratlan szituáció, mely újabb abszurd helyzetek végtelen sokaságát rejti magában. (http://vmek.niif.hu/02200/02227/html/03/1216.html)

700_PET_9346.jpg

A halott Ábel: az ablakon kidobott fegyenc szatyra a kupé polcán, a hűlt helye felett. Az alkotótársként fogékony színészek partnerségével, az újhagyományosság jegyében fogant, szolidaritásra ragadó dinamikájú előadás jött létre.

(Görgey Gábor: Wiener Walzer – Csiky Gergely Színház, Temesvár)

Képek: Petru Cojocaru

Tovább olvasom

Évadmustra

Németh Ákos vígjátéka Zentán

Nem minden por cukor

Ahol hullamentes a krimi, és gyógyír a bűnre a bűn, ott a játék csak víg lehet. Az Autótolvajok vonzza a közönségbarát művészszínházat álmodó, vagy sikerszerepre kiéhezett színészek által ostromlott direktorokat, de rájárnak szellemesen fordított szövegére az angol felolvasószínházak, kompakt karakterei miatt, pedig az amatőrtársulatok is. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója a műfaji változatosság jegyében tűzte műsorra az új Stúdióban, közvetlenül az Ibsen-bemutatójuk után.

Rendez a szerző. Előfordul ilyesmi, hogy a rendezői hajlamú írót a saját darabja ihleti meg. Németh Ákos megkísérelte ismeretlen anyagként kezelni az Autótolvajokat, s illeszkedni elképzeléseivel a zentai színház nyújtotta környezetbe. Környezeti adottság az, hogy a társulat kicsi; fiatalok alkotják, akik energikusak, tehetségesek és igényesek. Ennyi tényező együttállása feltétlenül kikényszeríti az odafigyelést, nem lehet alapul venni Nyíregyháza, Marosvásárhely, Birmingham vagy Pécs színre vivői tapasztalatát.

700_Autotol3_0.jpg

Maga az alaphelyzet, persze adott: meghal Móni nagyanyja, s emiatt a jócskán felcseperedett leányunoka zsebpénz, míg a háziorvos pálinka nélkül marad. Brünn biztosan emlékezne rá, ha járt volna főiskolára, a hozzátartozói pedig nyilván büszkék lennének a főiskolás Brrünnre, de hozzátartozók nincsenek, sőt büszkeséggel gyanúsítható barátnő sincs, legfeljebb egy tíz évvel korosabb lengyel özvegy, akihez eljár hetente háromszor, és mamának szólítja. Brünn problémákat old meg, ám egyformán mindegyiket, például rövid csövű puskával hadonászva kéri a ragtapaszt, ha a patikus Molnárné nem áll rögtön a szolgálatára – ezért problémák inkább ne adódjanak. Áron hiába végzett egyetemet padlószőnyeg szakon, a vendéglős Ildikó nem engedi be a lakásába, késő este szakvéleményt nyilvánítani. Lacika, a műtősfiú a balpék, mindenki lábtörlője. Aztán kocka fordul kocka hátán, de ebben a műfajban az értékelő krónika szerzője a „folyamatban lévő ügyekről” nem tehet nyilatkozatot.

Annyi azonban elmondható, hogy az ábrázolt élősködővilágban épp nemzedékváltás zajlik, s ez nagyszerű lehetőséget kínál a zentai társulat fiataljainak az alakoskodásra. A mostanában mesterdiplomázó színésznő, Verebes Judit Nanette, a törékeny idős hölgy, aki a tacskója székletében reggelenként gyakran talál emberi maradványokat, révült buzgalmában, pedig egy zacskó, porcukornak látszó anyagra bukkan, s kínál Lukács atya teájába, amikor történetesen a lehetséges százötven zsoltár közül a százötvenegyediknek a kottáját keresi a kórusfoglalkozásra, félretanulás céljából. Szilágyi Áron a porozott tea felhörpintése előtt sem látszódhat tök százasnak: ő a lelki és közigazgatási rend őreinek (Lukács atya, plébános, Ferike, rendőrzászlós, Motoros rendőr) megformálója, s amint mutatja: a rend és a korlát közt van rokonértelem. Főszerepe (Ildikó) mellé, jut egy stratégiai epizódszerep László Juditnak is: Molnárné, a nagyon szingli gyógyszerész két rablás áldozata lesz: először a drogfüggő Lacika támadja meg, utána a sebesült ujjú Brünn, ragtapaszért. Előbb a patikusbecsület lánglelkű védelmezője, utóbb a ragtapaszrablónak odaadná viszont a napi bevételt, sőt a méregszekrény kódját is.

700_Autotol7.jpg

Egymaga Brünn, belsőleg többszereplős darab. Nešić Máté. Mindent eltalál a fegyverével, azt kivéve, amire kilövési engedélye van. Szexuális hajlandóságát az élet kihívásai lebegtetik: szíjaztatja magát Móni által, a aközben vall költői keresetlenséggel a hivatásáról:
Brünn –    Céget  alapítani olyan, mint bankot rabolni zsaruk  nélkül. Ezt a legjobban a Máriusz tudja.  Lenyűgöz, amikor azt mondja „Hát akkor… alapítsunk egy céget.”   Libabőrös leszek tőle. Na, már most, én nála vagyonkezelő vagyok. Ezt tudni kell, ez így működik.   Egyszer kiszálltak a zsaruk hozzánk, egy helyiségbe, ahol kérdezgettünk egy illetőt, akivel gondjaink voltak, és már három körme hiányzott.   De a gondjaink nem oldódtak meg.   Ott volt a Mura egy kalapáccsal, meg a Lebowski ikrek, akiknek olyan a fejük, hogy egyszer már egy pitbull is megijedt tőlük.  Na, most kérdez engem a Rendőrség.    „Maguk mit csinálnak itt?”   „Üzleti megbeszélés.”   „És maga kicsoda?”     Mondom: „Brünn vagyok, ez itt a Stardust Rt, bejegyzett libériai cég.”  Offshore cég, szép cég, tiszta cég, nem is láttatok még tisztább céget.   Ismerek valakit, aki, ha gondjai adódnak, azt mondja, hát akkor alapítsunk egy céget, és engem ez lenyűgöz.  „És mivel foglalkozik a cég?”     „Kaszinókat épít és üzemeltet, hadnagy úr. Mi építettük és működtetjük a Stardust Casinot. Hatszázkét égő van csak az S betűben.”     Erre azt mondja a nagy Lebowski, hogy „Igen hatszázkettő”, de neki kár bármit mondani, mert olyan feje van. Hálisten, a Mura nem mondott semmit, mert az asztal alatt nála volt a kalapács.  Na, most kérdi a Rendőrség „És ön, Brünn úr, mit csinál a részvénytársaságnál?”     „Vagyonkezelő vagyok.” Kérdi a Murát a kalapáccsal. „És ön?” „Vagyonkezelő vagyok.” Akkor a Lebowski ikreket, bár őket kár kérdezni, mert tőlük egyszer már egy pitbull is megijedt.  „És maguk?” „Mi vagyonkezelők vagyunk, a vagyont kezeljük.”  „És az úrnak mért vérzik a keze?” „Elestem a fürdőszobában, és beütöttem a fejem.”  „De a keze vérzik.”  „Bocsánat, elestem a fürdőszobában, és beütöttem a kezem.”  „De nagyon vérzik.”  „Nagyon beütöttem.”    És kérdez engem „Mondja, uram, maga tényleg vagyonkezelő?” „Igen, hadnagy úr.”   „És mi a munkája, mint vagyon kezelőnek?”  „Problémákat oldok meg.” Hát így van ez.

700_Autotol9.jpg

Az étteremvezető Ildikó, és a (majdnem) mindenki által Ankénak szólított éttermi felszolgáló – Móni: Lőrinc Tímea – valódi kapcsolatát tilos elárulnom. László Judit meghívása Ildikó szerepére, kitűnő igazgatói/rendezői kezdeményezés volt. A főnök-beosztotti, illetve a szerelmi vetélytársi viszony a tulaj ágyasa címért, s a kliensek szerelméért a két nő között, délszaki temperamentumot, maffiavilági pszicho-fizikumot követel, s ebben ők tökéletes partnerek. A Németh Ákos által elképzelt, balkáni stílusú vérbohózat csúcsragadozói. Mindketten legbelülről építkeznek, ami közben precízen adagoltak az érzéki rezdüléseik, a libaságuk szinte professzori.

700_DSC_0205.JPG

Lacika pillanatnyilag egyiküknél sem jár sikerrel. Benne a félnótás, ám/vagy furfangos népi hős figuráját teremti újra a rendező: a műtősfiú, aki ismeri a méregszekrény kódját – Papp Arnold – annyira semennyi, hogy belehalna, ha értelemmel fertőződne az agyvize. Ha az idülten meghaló idülten születik, akkor bármi történjék vele a bejövet és kimenet pontja közti, úgynevezett életidőben, az a teremtés csodája. Lacika teremtésének az a csodája, hogy elkerüli a halál is. Óriási kedvvel és odaadással megformált szerep.

Virág György Dal, a folyton dudorászó, régi vágású bűnöző-vállalkozó, a kistérségi Keresztapa, Dévai Zoltán Áron, éttermi felszolgáló, aki a jövő emberének gondolja magát. Valójában mindketten a maffiahatalmi hierarchia alsó lépcsőit koptatják. Egy-bűnözős élettérben mozognak, ahol a kiszerelt rádiót legfeljebb a sértett autótulajdonosnak tudja eladásra kínálni a tolvaj.

700_DSC_0221.JPG

Brünn tudja ezt. Ő masszírozta valaha Máriusz hátát is. (A nevet olyan titokzatos tisztelettel mondja ki, mint Rejtő Jenő hősei azt, hogy az igazi Trebitsch.) Brünn ex machina. Az értelmileg alultáplált ügyeskedők, a málé szerelemkeresők sokadik generációs gyülekezete a megérdemelt, speciálisan boldog révbe ér: olyanba, mint amilyen üdítően képtelen az ötven jelenetre tagolt színdarab. Repertoárképes előadás.

Tovább olvasom

Évadmustra

Beszélő lazac

large_1509611767_MLA_5886.jpg


Kapufa és öngól
szerzőavató Nagyváradon

Sardar Tagirovsky országos figyelmet keltő rendezésében, Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset c. drámája alighanem ösztönzően hatott az erdélyi tollforgatókra. A Drámázat III. pályázat Debüt-díjas alkotását a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én este láthatta a nagyváradi közönség. Tasnádi-Sáhy Péter vállalkozott arra, hogy a Szigligeti Színházban Körmöczi-Kriván Péter monológszerű darabja, a Kapufa és öngól dramaturg-rendezője legyen.


A Fülesbagoly gúnynevű futballbíró elcsalta Boy csapatának legutóbbi meccsét. A játékosok elhatározzák, hogy bosszúból megküldik neki egy éve halott leánya, Szuzi erotikus táncvideóját. Boy: „Egy pillanatra odanéztem és megláttam… Ahogy Szuzi átalakul azon a videón. Sajnáltam. Mindig jókat beszélgettünk. Már régen is szerette, ha nézik. Tudta, hogy szép, de engem mégsem hülyített. Igazából számára én csak egy lazac voltam. Beszélő lazac. Folyton a halakról beszélt. Imádta nézni őket. Főleg a lazacokat.” A Beszélő lazac védelmébe veszi a lány emlékét, kapuskesztyűit indulattal a csínytevők felé hajítja. A kupadöntőre a csapat kapus nélkül marad, nem tudnak kiállni. Ezért társukat félholtra lincselik.

 

700_MLA_5856.jpg


Boyt skizofrénként pozícionálja az író, s akként jeleníti meg a rendező is. Előbbi csak a halálokot személyesíti meg – „Bocsi, elfelejtettem Sam-et bemutatni. Ő az én egyetlen kicsi vérrögöm.” –, utóbbi a macsóságát sem hagyja érvényesülni a testen belül: egy életnagyság fölötti méretű, kigyúrt férfivá formázott próbabábún mutatja be a csapat a Boyra mért ütéseket és rúgásokat. Ilyen az, amikor a közösség feje elborul, és egyesült haraggal cselekszik. Az agyában keletkezett vérrögnek nem szabadna elmozdulnia. „Hamarosan kilakoltatnak magamból” – idézi fel a túlvilág kapujában állva azt a mondatát, amely a diagnózisa hallatán fogalmazódott meg benne: az életfutam-ideje harminc nap, ha kíméli magát. Talán. Sebestyén Hunor színészpróbáló feladatot kapott. Kezdetben morbid iróniával kell szemlélnie önmagát, egészséges szarkazmussal az őt élve temető környezet kenetteljes optimizmusát; készséggel falazni lincselőinek huszonkét jeleneten át, s közben készülődnie a viszontlátásra, Szuzival.


„Mindenki azt mondja, hogy öngyilkos lett, de ez nem igaz. Egy gondolat ölte meg. Szuzi szeretett élni. Látszott rajta. És ha bárki is a közelébe került, az ugyanezt az örömet érezte. Azt gondolom, hogy Szuzi szétosztotta magát. Elfogyott. Ez a gondolat végzett vele, hogy elfogyott.” Szuzi – Tőkés Imola játssza – halála körülménye olyan talány, mint Ophélia vízbe fúlása a Hamletben; az élete alapján pedig olyan rejtélyes lény, mint a Mizantrópban Celimene. Novák Eszter rendezésében, repertoáron tartja Molière Mizantrópját a Szigligeti Színház. Hatékonyan működő művészeti műhelyben a darabok vezérmotívumainak egymásba fonódása természetes jelenség, fölösleges firtatni, hogy a műsortervezés milyen mélységig tudatos, mennyi az önkéntelen adódó párhuzam. Jelen esetben a felnőtt és a kamasztörténet éppen a párhuzamával tart tükröt az ember természetének. Celimene lehetséges társa, Alceste tapintatlanul viselkedik, amikor hitványnak nevezi egy befolyásos úr hitvány szonettjét, s e tettéért karaktergyilkosság a büntetés. Boy tapintatlan büntetést választ az ízléstelen csapattársaknak, amiért az életével fizet.

 

700_1509611645_MLA_5836.jpg

 

Dupla matt. Az öntörvényűek lehetnének érzelmeikben összetartozók, ám az öntörvényük nem közös. Egyikük feloldódni vágyik a társaságban, a másik elkülönülni attól: a földi élet terében nem alkothatnak párt: nem evilági sors a páros magány. Ugyanakkor, az ép idegzetű közösség immunrendszere bacilusként veti ki a magányzókat, az elkülönült (öntörvényű) lényeket, a kollektív önzés felsőbbrendű volta okán. Boy szülei – elveszítvén nemzőképességét az apa – aranyhörcsög, tengeri sün vagy kutya-macska helyett – kistestvért fogadnak örökbe, harmóniát remélve tőle a szép-korukra. Az empátia- és spermafogyatékos apa habozás nélkül elhiszi, hogy a fia létráról leesve ütötte magát agyon. A szülők, Gajai Ágnes és Kiss Csaba helytállnának játékukkal Gertrud és Claudius szerepében, a Hamlet figyelmességet színlelő, cinkos-szerelmes házaspárjaként, akár.

 

700_1509611751_MLA_5882.jpg


A vérrög iránti elvárás a mozdulatlanság. (Sam) Ungvári Oscar azonban bebarangolja virtuálisan Boy agyának összes zugát: valóságosan ő a színpadon a főhivatású képzettársító: hozza-viszi, csereberéli, rendszerezi és kuszálja az asszociációkat, a prousti mintájú időfelbontás szabálya szerint. Futballpálya az élettér – tervezője Rákay Tamás. (Az előbemutatót Székelyudvarhelyen, a dráMA keretében, autentikus helyszínen, egy gimnázium tornatermében tartották.) Az élettér halálpálya. Az egyik kapu környéke a vérzóna. Lassítva pergő némafilm zenekíséretével, itt imitálják érzékletesen az anatómiai precizitással történő kivégzést, itt kötik infúzióra a renitens kapust, s vezeti hozzá Sam, a képzeletébe látogató csapattársakat. A másik kapu hálóján, mint vegetáriánus dögkeselyűk, turbékolnak gondviselői pózban a felnőttek. A felező- és oldalvonal metszéspontja a cserehely. Innen érkeznek az esedékes asszociációk, itt cserélődik végül halálra, az élet.

 

700_MLA_5896.jpg

  
Tasnádi-Sáhy Péter 2017-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakán, Bocsárdi László osztályában. Munkája a pályakezdőket ritkán jellemző módon, úgy ihletett, hogy közben kiérlelt és alapos. Egyszerre felel meg a színház általi nevelés követelményének – beszédes példatár szülőknek, pedagógusoknak, trénereknek az odafigyelés minőségének fontosságáról –, és elégíti ki a pszichikai színház (elmeszínház) iránti igényünket. Asszociációfüzér a menthetetlenségről, a reménysugárként vakító végzetről, a kísértésről, a szerelem túlvilágról visszasugárzó vonzerejéről, a halálenergiáról. Félelemmel szerethető játék.

 

700_MLA_5848.jpg

 

Képek: Mohácsi László Árpád

 

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű