Búcsú-szó…

A fájdalmas gyász, amely minden baráti szívet megsebez, nem használ nagy szavakat. Bakonyi Györgyi meghalt.

Nyugdíjba vonulásáig ő volt a Győri Nemzeti Színház művészeti titkára. Ritka az olyan ember, akit a családján, barátain kívül, a munkatársai, kollégái is – pláne ha színházi emberek – maradéktalanul, őszintén tudnak szeretni. Bakonyi Györgyi ilyen szerencsés kiválasztott volt. Azt hiszem, teljesen igaz az a gondolat, hogy „minden ember annyit ér, amennyi nevének említésekor eszünkbe jut”. Györgyi pedig a maga szakmájában legenda volt – megérdemelten. Akik ismerhették, nevének említésére az utóbbi évtizedek magyar színházi életének egyik legrokonszenvesebb, legtisztességesebb, legszeretetreméltóbb lényére emlékezhetnek.

Példája volt azon keveseknek, akik egyfelől teljes szívvel tudták élvezni a színház lélegzetelállító szépségét, örök izgalmát, soha be nem fejezhetőségét, másfelől a puritánságig egyszerű volt, gondos és gondoskodó, polgárabb a polgárnál.

Rajongásból, áldozatokból, szeretetből, önkéntesen vállalt szolgálatból összetett életét befejezve Bakonyi Györgyi, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja – nekem örök barátom – az emlékeinkbe távozott.

Bor József, rendező