Boszorkányok és perek, isten és ítélet
Vígszínház – POSzT
Salemben járunk, az 1692-es boszorkányperek idején. A téma nem mai, nem játszódik, nem is játszódhat napjainkban, hiszen ma nem ilyen perek kapnak helyet a bíróságokon – bár a kuruzslás, mint büntetőjogi kategória ma is létező fogalom.
A színpadon viszont nem korabeli jelmezeket, díszletet látunk, hanem inkább kor-, és helyszín-meghatározás nélküli külsőségeket. Ez nem von le a darab értékéből, sőt inkább hozzáad. A jelmezek posztindusztriálisak, monokrómok, a fekete, szürke, barna színek dominálnak. Különlegességük, hogy több ruhadarabból alkották meg őket, ami szimbolizálhatja úgy az összetettséget, mind a „szétesést”, az egység nélküliséget. A cipzárakkal, kapcsokkal, karabinerekkel, csatokkal való játékok többlettartalmat adnak az értelmezéshez. Ezek az apró gesztusok teszik árnyalttá a játékot. Az egyetlen élénk szín, ami megjelenik a darabban, az a piros: a Szentírás borítója is ezt a színt viseli. Ez nyilván jelent egyfajta hangsúlyozottságot, kirívást, miszerint ez az egyetlen követendő út. A vallási tartalom több ponton is tetten érhető a darabban: a kórusra írt zsoltárok, a babonáktól való félelem végigmegy a darabon. Érdekes, hogy nem a keresztet vetés jelenik meg, elűzendő az „ördögöt”, hanem egy babonás gesztusrendszer. Ennek oka talán az lehet, hogy az 1600as évek környékén még többféle szokásrendszer élt, noha az istenfélelem egységes és domináns volt.
A darabban fiatalok és idősek, szolgálók és parancsolók élnek együtt, ez a hierarchiában is megjelenik. A testi fenyítés nem volt ritkaság, sőt az élet természetes velejárójának tekintették. A per azonban – bár nem kifejezetten erről szólt –, ennek a rendszernek az igazságtalanságára is rámutat: egy fiatal lányt vádolnak, akinek senki nem hisz. A második felvonás már a bíróságon játszódik, ahol egy nagyon élő, lélegző, létező játéknak lehetünk szemtanúi. Nem azért élő, mert ma is megtörténhet bárkivel (a téma elég korspecifikus), hanem mert a színészek játéka élővé teszi. Sok-sok humorral, néhol drámai pillanatokkal telített a szituáció. A Procktor házaspár esetében viszont nem beszélhetünk humorról, ők nem viccelnek, ők veszik a legkomolyabban a pert. A bíróság, de még az egyház embere is elvicceli néhol a helyzetet. Ők inkább statikus szereplők, ez a jelmezükből is kitűnik: nincsenek csatok, karabinerek, egységes az öltözetük.
Nehéz lenne egy-egy szereplőt kiemelni, hiszen valamennyien fantasztikus alakítást nyújtanak, átadva magukat a karakterüknek és a darabnak egyaránt. Mély átéléssel, intenzíven játszik valamennyi színész, az összhang végig jelen van közöttük. A „nép” esetében észrevehető az az összetartás, összezártság, ami ma is jellemző a tömegre. Ezzel a darabbal betekintést nyerhetünk egy olyan világba, ahol a babonák és a vakbuzgó kereszténység kéz a kézben járt együtt, ahol minden furcsaságot boszorkányságnak kiáltottak ki, és ahol egyformán hittek az isteni igazságszolgáltatásban és a földi ítéletben.