Maradjunk kapcsolatban!

Premier

Börcsök Enikő első rendezésére készül a Pinceszínházban

Készült

on

A Ferencvárosi teátrum harmadik évada nagy sikerrel futó előadásának, A Gézagyereknek a színésznő maga is szereplője, az autista főszereplő, Géza édesanyját alakítja. Háy János folytatásdarabjának, A Herner Ferike faterjának színpadra állításakor Börcsök Enikő pályafutása új szerepét próbálja ki: a rendezői székbe ül.

Mi lesz egy év múlva? Mi az élet értelme? Előre meg van írva a létezésünk, vagy van lehetőségünk beleszólni? Ezekről a kérdésekről moralizál nap, mint nap lapátjaikra támaszkodva – szikrázó éles látással és humorral – három közmunkás az árok partján. Azért dolgoznak, hogy megkapják az állami segélyt. Tulajdonképpen bármelyik vidéki településen járhatnánk ma Magyarországon.

A főszereplők A Gézagyerekben megismert Krekács Béla, Herda Pityu és Banda Lajos lesznek, a több generációs történetben az apákat és a fiúkat egyaránt Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc és Lázár Balázs alakításában ismerhetjük majd meg.

Börcsök Enikő első rendezésében Jánosi Ferenc, Molnár Csaba, Búza Tímea, Gerő Soma/Tóth Viktor, Juhász Réka és Tallián Mariann szintén színpadra lépnek majd.

A produkció a szeptember 21-ei bemutató után folyamatosan a Pinceszínház műsorán szerepel majd, ahogy Háy János előző darabja, A Gézagyerek is.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

ZN/FOOTER.php