Boldogságunk álma

Csongor és Tünde Győrben

Kötelező olvasmányok, nők és férfiak, boldogság, szerelem – ezekről a dolgokról beszélgettünk Tompos Kátyával és Sárközi Józseffel, abból az alkalomból, hogy a Győri Nemzeti Színház a Kisfaludy teremben az ő főszereplésükkel mutatta be Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményét.

 

Tompos Kátya, Tünde

 

– Hogyan fogadtad Szigethy Gábor rendező felkérését?

– Barátságunk Gáborral az egyetemen kezdődött, ahol nagyon szerettem az óráit. Remek tanáraink voltak, de színészeknek érdekesen előadni, izgalmasan beszélni, számomra ő tudott. Az egyik könyvét elolvasva leptem meg egy idézettel az órán, amin meghatódott. Ettől kezdve figyelt engem és segítette a munkásságomat. A felkérésnek örültem, bár meg kell mondanom a mű nem tartozott a kedvenceim közé. A középiskolában ez egy kötelező  olvasmány, akár tetszik, akár nem.

 

– Ez volt a középiskolában, és most?

– Ahogy újra kézbe vettük, meglepően sok olyan dolog fedeztem fel, amiken mostanra már keresztülmentem, és ezekből az élményekből, érzésekből táplálkozva alakult ki bennem az igazi mondanivaló. Azt gondolom, úgy kell játszani, hogy megmaradjanak a mű legfőbb értékei, miközben átélhetővé, érthetővé varázsoljuk azt a fiatalok számára. Mindez nem könnyű. Magamon érzem, hogy az egyetem elvégzése óta mennyit változtam.

 

– Hogyan lehet izgalmassá tenni Tünde alakját

 

– Talán ha megpróbálok távol maradni a sztereotípiáktól, sikerülhet. Nem szeretném azt, hogy az emberek egy légies teremtést várjanak, egy földöntúli lényt. Ami számomra eljátszható, az ennél sokkal több. Úgy érzem összetettebb anyag, mint amit a felszínen gondolunk róla. A képzeletünk egy éteri nőt rajzol elénk, ugyanakkor a szöveget elolvasva, az ember azt látja, hogy ő pörgeti az eseményeket. Rengeteg olyan tulajdonsága van, ami azt tükrözi, hogy Tünde egy igazi nő, aki beleszeret egy férfiba, erő, és félelem befolyásolja, vágyai mozgatják. Céltudatos, élni akaró, ereje tejében lévő, szeretni vágyó nő, aki eléri célját: tündérből emberré válik. Ha Tünde nem érné el a boldogságot, nem kaphatná meg Csongort, akkor el tudom képzelni, hogy Tünde lenne a következő Mirigy. Cél nélkül összeomlana, szikár lenne, kiszáradna, elveszne.

 

– A Kisfaludy terem közönsége színpad köré épült nézőtérről közvetlen közelről láthatja az előadást. Volt már ilyen „kapcsolatban” részed?

– A Nemzeti Színházban már átestem ezen a „tűzkeresztségen”. Jó tér, szeretem az ilyen kis tereket, sokkal intimebb minden pillanat. Nagyszerű, ahogy érezni lehet az aurát, az emberek közelségét. Amikor megtörténik a színpadon valami, akkor képes jobban felerősödni a közelség miatt. Meghatározza a játékot a visszacsatolás, egészen különlegessé válik általa az előadás.

 

Sárközi József, Csongor

 

– Hogyan fogadtad Csongor szerepét?

– Az előadás gondolata régóta érlelődött már a rendezőben, sokadszorra sikerült egyeztetni minden időpontot, s nekem nagyon jól esett, hogy ennyire ragaszkodott hozzám. Nagyon féltem a szereptől a mű nehéz nyelvezete miatt. A közönség csak akkor fogja érteni, ha mi pontosan tudjuk, miről beszélünk. Teljes lényemmel, alázattal készülök az előadásra, várom minden percét.

 

– Hogy haladtok, hogy mennek a próbák?

 

– Szigethy Gábor azok közé a rendezők közé tartozik, akinek van elképzelése a darabról. Tisztában van vele, hogy hová akar eljutni, és azt is tudja, hogyan segítse ebben a színészeit. Hagyja, hogy figyeljük egymást, így kerülnek elő a finom, és szép dolgok. Elenged minket, hagyja, hogy hozzátegyük a saját filozófiánkat, nem köti meg a játékunkat füsttel, hangokkal, erdővel, indákkal. Az előadást szünet nélkül szeretné megvalósítani. A darab íve éjféltől éjfélig tartó történetet foglal magába. A csúcspont pedig déli tizenkét órakor érkezik el. Az előadást megszakítani ezen a ponton nem szerencsés. Rendezői koncepció, hogy a közönséget bevonjuk az előadásba, partnerként tekintünk rájuk. Egy pillanat, érzés, részesévé válik mindenki. Közel van a néző, és nem kell semmi feleslegessel megtölteni a játékot, hanem emberként elmondani mindazt, amit érzünk. Segíti egyértelművé tenni, hogy Csongor problémája, mindenki problémája.

 

– Valóban mindenkié?

– Igen. A határtalan küzdelem és hit a szerelemben. Titkon abban reménykedem, hogy a huszonegyedik. században az igaz szerelmet megtalálni, és küzdeni érte, mindannyiunk célja. Hiszen a legszentebb és legszebb dolog a világon. Ha nincs szerelem, megette a fene ezt az egészet.

 

– És a pénz? A tudás?

– Nem ugyanaz. A darab is ezeket a dilemmákat tárja fel. Van pénz, de minek? Megérte? Nem érte meg. Van tudás? Ha nincs szerelem mit ér? A hatalom, a birtoklás, semmit sem ér a szeretet, szerelem nélkül. A nehézségeken felül lehet kerekedni, túl lehet élni minden szörnyűséget, mégis én kissé idealista módon hiszem, hogy a szerelem minden. Abban hiszek, hogy túl lehet élni, ha a szerelmet megtaláltuk.

Trombola Anita