Bemutatjuk a Magyar Teátrum 2011-es díjazottjait

Szőke Julianna
Magyar Teátrum-díjas jelmeztár vezető,
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Image

Szőke Julianna

Indoklás:
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egyik alapító tagja. Klasszikus színházi ember. A jelmeztár vezetése mellett több darab jelmeztervezőjeként is dolgozott már. Önzetlen, segítőkész, állandóan a kollégák és az adott produkció lebeg a szeme előtt és mindent ennek rendel alá.

Jelölői szerint:
Farkas Ignác Jászai-díjas színművész: Teljes mértékben egyetértek és támogatom a javaslatot.
Kiss Ernő Jászai-díjas színművész: A háttérszemélyzet gyöngye!
dr. Besenczi Árpád igazgató: Javaslom a díjra fáradhatatlan színházi munkájáért!

A díjat átadta: Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója és Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója.

Image

Szőke Julianna és Besenczi Árpád

 


Mészáros Sándor
Magyar Teátrum-díjas színpadmester,
egri Gárdonyi Géza Színház

Image

Mészáros Sándor

Indoklás:

Mészáros Sándor a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdte színházi munkáját díszítőként, ahol rövid idő alatt színpadmesteri rangot ért el. Környezete, beosztottai mindig szeretettel és tisztelettel vették körül. 1985 óta az Egri Gárdonyi Géza színház tagja volt, innen ment nyugdíjba. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagja. Elsőként kapta meg a műszaki dolgozók teljesítményét értékelő, azt kifejező elismerést, a Gárdonyi Géza Ezüstgyűrűt.

Jelölői szerint:

Székely László díszlettervező, Érdemes művész: Színházszeretete, kitartása és odaadása révén a ritka színházi emberek közé tartozik. Együttműködésünk során mindig magabiztosságot sugallt, és nekem, mint tervezőnek nagy biztonságot jelentett.
Csiszár Imre rendező, Érdemes művész: Mészáros „Sanyi” mindig komoly felelősségtudattal és mély szakmai hozzáértéssel végezte tevékenységét.
Blaskó Balázs igazgató: Sanyi közösségteremtő ereje, embersége, szakmai alázata ma is legenda színházunkban.

 

Image

Mészáros Sándor és Blaskó Balázs


A díjat átadta:
Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója, Saárossy Kinga színművész, Eger kulturális alpolgármestere, és Barna János, a Színpad- és Emelőgéptechnika Gyártó és Szolgáltató Kft ügyvezető igazgatója.


Mezei Lajos
Magyar Teátrum-díjas műszaki vezető,
Magyarországi Szerb Színház
Nemzetiségi különdíj

 

Image

Mezei Lajos


Indoklás:
Gergely László, Nemzetiségi Színházak Szövetségének elnöke: A Magyarországi Szerb Színház művészeti működésének alapját jelenti egy olyan műszaki vezető jelenléte, aki egy személyben minden háttér munkát is elvégez, miközben a fény- és hanghtechnikát is irányítja. Emberi odaadása és munkabírása nélkülözhetetlen segítség egy sikeres színház életében. Támogatását és jelölését szövetségünk minden tagja egyhangúan javasolja.

A díjat átadta:

Gergely László rendező, a Cervinus Színház igazgatója, Nemzetiségi Színházak Szövetségének elnöke, Karczag Ferenc Jászai-díjas színművész, és Farkas Zoltán országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.


Nemes Richárd
Magyar Teátrum-díjas színpadmester,
Turay Ida Színház

 

Image

Nemes Richárd

Indoklás:
Lojalitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 10 éve dolgozik a színházunknál. Díszítőként kezdte, mára már havonta több mint 60 előadás műszaki lebonyolításáért felelős. Mivel ezek az előadások napról-napra más helyszínen, gyakran más városokban kerülnek bemutatásra, ami komoly logisztikai, szervezői készséget is igényel a műszaki háttér megszervezéséhez. Kreatív munkatárs, aki nem a problémára, hanem a megoldásra koncentrál.

Jelölői szerint:
Koncz Gábor Jászai- és Kossuth-díjas Érdemes művész: Rendkívül rugalmasan veszi az akadályokat és mindenben lehet rá számítani. Egyszer az is megtörtént, hogy kedvenc kávéfőzőmet véletlenül otthagytam az egyik vidéki helyszínen, de ő még arra is figyelt, hogy utánam hozza, mert tudta milyen fontos az nekem.
Mikó István Jászai-díjas színművész: Nyugodt tekintete figyelmet és biztonságot áraszt. Ha váratlan események történnek előadás közben, akár testi épségét is kockáztatva, azonnal megszervezi a háttérmunkát úgy, hogy ebből a közönség a lehető legkevesebbet vegye észre. Igazi színházi ember, nem csak a színházból, de a színházért él.
Darvasi Cecília igazgató: Színházunk felépítményének egyik fontos tartópillére.

 

Image

Darvasi Ilona és Fazekas Tamás


A díjat átadta:
Darvasi Ilona, a Soproni Petőfi Színház igazgatója és Fazekas Tamás a Zaj Rendszerház Kft. ügyvezető igazgatója.


Kovács Menyhért
Magyar Teátrum-díjas műhelyház vezető,
kecskeméti Katona József Színház

 

Image

Kovács Menyhért

Indoklás:
Kovács Menyhért díszletkészítő 17 éve dolgozója színházunknak. Szakmai hozzáértése, pontossága, és nem utolsósorban együttműködési készsége nagyban hozzájárul a színház produkcióihoz megálmodott díszletek zökkenőmentes kivitelezéséhez. Megbízható munkatárs, felelősségtudata és munkatársaihoz való viszonya alapján 2009 óta a műhelyház vezetője.

Jelölői szerint:

Kiss Jenő Jászai-díjas színművész: A közel 20 éves példamutató, kitartó, precíz munkája alapján javaslom.
Hegedűs Zoltán Jászai-díjas színművész: Bárhogyan is álmodott meg egy díszletet a tervező, gyakorlati érzékével megvalósította azt nekünk, színészeknek és a közönségnek.
Cseke Péter igazgató: Áldozatos munkája, tapasztalata, szakmai ismerete nélkül sok megvalósíthatatlannak tűnő díszlet nem jöhetett volna létre.

 

Image

Cseke Péter

A díjat átadta:
Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatóját és Sára Bernadett színművésznő.


Ozsváth Ildikó
Magyar Teátrum-díjas patinázó,
Veszprémi Petőfi Színház

 

Image

Ozsváth Ildikó

Indoklás:

Ildikó évtizedek óta a Veszprémi Petőfi Színház tagja, mely Magyarországon egyetlen színházként rendelkezik patinázó műhellyel. Tevékenysége kiterjed a jelmezek anyagának varrás előtti előzetes felületkezelésére, speciális festésére, majd a varrodák által megvarrt kész jelmezek további megmunkálására. Munkáját dicsérik még: fejdíszek, kalapok, kesztyűk, nyakkendők, abroncsok, maszkok.

Jelölői szerint:

Bajcsay Mária Jászai-díjas színművész: Megbízható, jelmezeinek, kiegészítőinek a csodájára járnak, és mindig figyelembe veszi azt is, hogy a színész igazán jól érezze magát bennük.
Eperjes Károly Jászai- és Kossuth díjas színművész: Megkérdőjelezhetetlen szakmai felkészültsége, elmélyült munkája derűs, mosolygós személyiséggel párosul.
Oberfrank Pál igazgató: A Veszprémi Petőfi Színház igazán büszke lehet produkcióinak jelmezeire és kiegészítőire, mely nagymértékben Ozsváth Ildikónak is köszönhető.
 

 

Image

Ozsváth Ildikó, Szabó László és Vasvári Csaba


A díjat átadta:

Vasvári Csaba színművész, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke; Szabó László, a Magyar Televízió kommunikációs igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság titkára; és Pelyhe János, a Pelyhe és Társa Kft. ügyvezető igazgatója.


Támogatóink:

Image


A Színpad- és Emelőgéptechnika Gyártó és Szolgáltató Kft. gépek, berendezések tervezésével, telepítésével és karbantartásával foglalkozó, magyar magántulajdonú vállalkozás, amely tevékenységeit gondosan megválasztott munkatársaival, jól szervezett és kipróbált alvállalkozókkal bonyolítja le. Tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni a hazai színházi-kulturális élet technikai színvonalának emeléséhez, illetve a korszerű gépesítettséghez szükséges technikai háttér megteremtéséhez.
Jó hírüket és üzleti eredményességüket a minőségirányítás eszközeivel kívánják fokozni, ezért határozták el 2004-ben az MSZ EN ISO 9001: 2000 szabványnak megfelelő szabályozott és dokumentált minőségirányítási rendszer bevezetését, működtetését, tanúsíttatását és folyamatos fejlesztését.
Megbízható minőségben, korrekt áron vállalják – a kisebb javításoktól kezdve, a teljes színházi rekonstrukcióig – a tevékenyégi körükbe tartozó feladatok megoldását. Megbízóikat gyors, rugalmas reagálással, korrekt, precíz, az igényeiket maximális mértékben kielégítő megoldásokkal és munkavégzéssel igyekszenek megtartani. Tudják, hogy az elvégzett munka minősége, megbízóik megelégedettsége alapvető feltétele megrendelői körük bővülésének.
Barna János és a cég gerincét alkotó kollégái közel 20 éve foglalkoznak emelőgépek és színpadtechnikai be-rendezések javításával, karbantartásával, új berendezések telepítésével. Mint az elmúlt években már bebizonyították, cégünk teljes körű szolgáltatásra képes a színpadtechnikai munkák terén.

A közelmúltban végzett munkáikból említsünk néhányat a teljesség igénye nélkül.
Pécsi Kodály Központ – alsó- és felső gépészeti berendezések tervezése, gyártása, beépítése
Szombathelyi Weöres Sándor Színház – komplett színpadtechnikai rekonstrukciója
RAM Colosseum – alsó- és felsőgépészet színpadtechnikai kivitelezése
Kaposvár Szivárvány Kulturális Központ – színpadtechnikai kivitelezése
Budapest Bábszínház – süllyedő rendszer cseréje

Mindezek mellett több mint 30 színházban illetve művelődési házban látják el a karbantartási feladatokat, végzik a szükséges eseti javításokat, felújításokat.
 


A Zaj Rendszerház Kft. – amit korábban Zaj Discotechnika Kft-nek hívtak – több mint húsz éves múltra tekint vissza. Az alapító tulajdonosok – a kilencvenes évek legelején szórakozóhelyek építésével és üzemeltetésével kezdték a tevékenységüket, majd 1993-ban nyitották meg az első boltjukat, ami használt hang- és DJ-technikai eszközök forgalmazásával foglalkozott. Kilencvenöt szeptemberétől kezdték a Diszkronika magazin megjelentetését, majd kilencvenhéttől a cég már oktatással is foglalkozott. Tíz év alatt több mint ezer embernek tartottunk hang- fény- illetve színpadtechnikai képzést, közülük ma is sokan dolgoznak színházakban és más hasonló területen. Az múlt évezred végén, a mai elején a cég profilja nagyon erősen elmozdult a szórakozóhelyektől a színpadok, színházak, művelődési intézmények, illetve az építészeti világítástechnika irányába. Komáromi úti új székházukba, a Zaj 3 Pro. Plasába 2006 elején költöztek. Itt egy hatszáz négyzetméteres bemutatótérben a professzionális hang-, fény- stúdió- illetve színpadtechnika álla a partnerek rendelkezésére. Ez messze a legnagyobb bemutatóterem az országban. Azóta rengeteg színpaddal, színházzal kapcsolatos munkát végeztek. A legnagyobbak közé tartozik a tv2-nek szállított teljes látványvilágítás, amivel a csatorna összes show műsora megy. Ők végezték el jó néhány színház színpadtechnikájának felújítását, megépítését, a Pécsi Kodály Központ teljes világítástechnikai munkálatait, most pedig a Karinthy Színház technikájának a felújításán dolgoznak. Tőlük származik a békéscsabai Jókai Színház technikájának jelentős része, amit a Magyar Teátrum Díj gálaműsor nézői is megcsodálhattak.
Négy éve indították el az Európai Fény- és Hangakadámiát (EFHA), amin belül hang-, fény- és színpadtechnika, illetve DJ-képzést tartanak, melyek nagy része már OKJ-s képzés.
Az oktatás-képzés, a szakmaiság emelése, a tudás átadása Fazekas Tamás ügyvezető igazgató személyes filozófiájának is középpontjában áll, hiszen a többdiplomás mérnök egyik végzettsége tanár. Sokat foglakozik multimédiás oktatással, tananyagfejlesztéssel, illetve ezek elméleti hátterének kutatásával. Ezeken a területeken rendszeresen jelennek meg publikációi is.
Az ügyvezetőn kívül a másik két aktív alapító tulajdonos is tevékenyen részt vesz a cég életében Dudás Zsolt, a fejlesztésekért felelős, hiszen a cég gyártó kapacitással is rendelkezik, speciális Led-es világítástechnikai eszközöket fejlesztenek és gyártanak, többek között a Pécsi Kodály Központ teljes építészeti világítása, és részben a budapesti Aréna Plasa díszvilágítása is egyedi gyártású. Zsemberi József pedig a gazdasági vezető feladatait látja el.
A Zaj cégcsoport több lábon áll, a tagjai, a már említetteken kívül az Outline Center Europe, a Zaj Rendszertechnika Kft., amely installációval, szervízszolgáltatással foglalkozik, nagykereskedelmi cége a Zendor Kft. A cégcsoport a külsősökkel, távmunkásokkal együtt mintegy ötven embernek biztosít munkát.


A Pelyhe és Társa Kft.-ét 1990-ben színházi szakemberek alapították. Az eltelt évek folyamán az ország egyik legnagyobb forgalmú, meghatározó színház- és színpadtechnikai eszközöket, berendezéseket és kiegészítőket forgalmazó cégévé fejlődött. A tervezéstől a kivitelezésig, a szakértői tevékenységtől a szervizhálózat üzemeltetéséig szinte az egész ország területén jelen van. Többéves színházi gyakorlati előéletük miatt szívesen vesznek részt különböző produkciók megvalósításában, a színházakban eddig még nem alkalmazott lehetőségek kipróbálásában.
A cég élen jár az intelligens lámpák színházi elterjesztésében. Nevükhöz fűződik az ország első komolyabb intelligens rendszerének telepítése a Madách Színházban. Közreműködtek az ország első csak robotlámpákkal világított előadásának létrehozásában is, a produkció és a színpadi látvány koncepció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az azóta is töretlen sikerekkel működő Experidance együttes. Ez a siker tette lehetővé, hogy jelentős szerepet vállalhassanak az új Nemzeti Színház világszínvonalú világítástechnikájának létrehozásában. Az akkor telepített és a mai napig is működő több mint 120 db intelligens lámpa adja a színház világítási rendszerének gerincét, háttérbe szorítva a hagyományos világítási rendszert.
Figyelemmel kísérik az országban megvalósuló kulturális tevékenységre szakosodott létesítmények beruházásait, tevékenyen részt vesznek a tervezési és kivitelezési munkálatokban, szakmai oldalról támogatják a beruházások átadás átvételi eljárásainak lebonyolítását.
Részt vesznek az országos színházi szakemberképzésben. Az SZFI és SZFE világítástechnikai és művészi fénytan témaköreinek óra adó tanára és tananyaga a Pelyhe és Társa „műhelyéből” került ki. Szakfelügyeleti és vizsgabiztosi szinten támogatják a kisebb szakképző bázisok működését.
A telephelyükön lévő bemutató termükben folyamatosan frissülő felszereltséggel mutatják be a világítástechnika jelenlegi színvonalát. Eszközeiket az érdeklődők el is vihetik, hogy saját színpadjaikon is kipróbálhassák a helyszínen megmutatott képességeket. Jól felszerelt műhelyükkel támogatják a színházak és művelődési intézmények munkáját.
A legalapvetőbb világítási felszerelésektől és kiegészítőktől a legkomplexebb nagyszínházi rendszerekig, a tervezéstől a rendszerüzem betanításán át a napi üzemhez szükséges anyagokig és eszközökig minden megtalálható a Pelyhe és Társa Kft.-nél.