Bedobozolva

A Tóték a POSZT versenyprogramjában

Ha nem is látványosan revelatív, de mindenképpen igen tisztes Tótékat láthattunk a Kecskeméti Katona József Színház produkciójában, az idei POSZT-on. Külön figyelemre méltó, hogy a teátrum két előadással is színvonalasan képviseltette magát a színházi szemlén a versenyprogramban.

A „kisemberség” a 20. század egyik legmarkánsabb szellemi terméke, ez aligha vitatható. Persze nincs min csodálkozni, hiszen egész Európa ebben a században élte meg legnagyobb történelmi kataklizmáit, s ezek törvényszerűen kitermelték a háborúk és hatalmak játékszereként hányódó figurákat, elég, ha csak Švejkre gondolunk. Örkény klasszikusa, a Tóték mindjárt egy családot vonultat fel a kisemberek sorában, amelynek tagjai elkeseredett küzdelmet folytatnak, hogy csak egy kicsit is jobbítsanak a fronton lévő fiú helyzetén. A darab groteszk humorát az adja, hogy minden erőfeszítésük teljesen hiábavaló, mert a fiú már nem él… Nem kell azonban háborús helyzetnek lennie ahhoz, hogy aktuálisnak érezzük a művet, a hatalomnak való megfelelési kényszer minden körülmények között előidézi ezt a magatartást. A kecskeméti előadás nagy erénye, hogy elsősorban az „emberi tényezőre”, a színészi játékra fókuszál.

Tolnai Hella, Kőszegi Ákos, Csapó Virág

Izgalmas díszlet (Debreczeni Borbála) idézi meg a vidéki Magyarország világát, amely viszont nemcsak konkrétan a második világháború korához köthető. A mintegy egymásra rakott dobozokból álló díszletelemeken minden tárgy, a befőttektől a terítőkig olyan, amilyenekkel még ma is találkozhatunk itt-ott, hangulatuk kortalanul köríti a teret. A háború atmoszféráját csak a jelzésszerűen vetített képek, hangfoszlányok hozzák be a színpadra, mintegy mellékesen. Rusznyák Gábor rendező érezhetően az emberi viszonyokat helyezte a középpontba, a játék tere a közönség előtti szűk sáv, nincsenek nagy mozgások, nagy gesztusok, sokkal inkább a mimikára, az érzelmekre figyelhetünk. Szerencséje is volt: a kecskeméti társulat karakterisztikában ideális szereplőket adott ehhez a darabhoz.

Tolnai Hella, Kőszegi Ákos, Csapó Virág, Kocsis Pál

Kőszegi Ákos szinte jutalomjátéknak könyvelheti el az Őrnagyot, hálaképpen igyekszik gyökeresen másféle vetületét mutatni a szerepének, mint amihez eddig hozzászoktunk. Ebben a figurában nem valami hatalommániás pszichopatával állunk szemben, hanem egy nervózus, elgyötört, tulajdonképpen ugyanolyan „kisemberrel”, mint a többiek. Az ő Őrnagyát a háború tette eszelőssé, előtte – sejthetjük ki alakításából – talán pontosan olyan volt, mint Tóték. Ez a szerepértelmezés ugyanakkor érdekesen írja át az erővonalakat a darabban, nincs menekvés, a rendszer bedarál, a tehetetlenségi nyomaték visz mindenkit, s a szerepéből senki nem zökkenhet ki. Alkatilag (is) optimális partnere ebben a fogaskerékben a Tótot játszó Kocsis Pál, nem törekszik direkt poentírozásra, visszafogott játékkal, egyszerűséggel, finom humorral hozza a figurát. Ugyanilyen egyszerű játékmód jellemzi Csapó Virágot Tótné szerepében. Alakját valami olyan ősi női ösztönszerűség hatja át, amely asszonyok generációit tette bármely korban képessé a túlélésre. Figyelemre méltóan újszerű Ágika figurája is Tolnai Hella, aki itt nem annyira kislányos, mint inkább egy, már a nőisége küszöbén álló fiatal hölgy, aki többnyire felnőttesen, éretten áll anyjával egy platformon, bár néha még gyermekien idealizál. Fazakas Géza sem folyamodik külsődleges eszközökhöz a Postás megformálásakor, nem „fogyatékost” játszik, hanem egy szintén a sok bajban meggyötört lelket. Mindez együtt érdekes, leginkább valamiféle belső erőkre figyelő, lélektani olvasatát adja a Tótéknak.

Ungvári Judit