Bata János: Első szavam ez volt: ene!
A székesfehérvári Vörösmarty Színház október 8-án mutatta be Scarnacci – Tarabusi: Kaviár és Lencse című vígjátékát Silló Sándor rendezésében. Az előadásban Valluto, nyugállományú tolvaj szerepében Bata Jánost láthatja a közönség. A színművészzel Kovács-Cohner Róbert beszélgetett.
Azzal kezdi, hogy nem jó riportalany: nem tud forró sztorikkal, izgalmas „kilengésekkel” szolgálni. „Én már lassítottam a tempón. Csak a színház van, bulik nélkül. De nagyon jól érzem magam a bőrömben.” Valóban. Kisimult ráncok, szinte állandó mosoly. Világéletében sportolt: cselgáncsozott, vízilabdázott, hokizott, ma leginkább úszik. A zenét is mindig szerette, beat-korszakokról mesél. Könyvek terén mindenevő: rengeteget olvas, azt mondja, így tartja szinten a szókészletét. „Nemrégiben fedeztem fel Wass Albertet és Nyírőt – fiatalkoromban őket nem lehetett olvasni, Jókain, Gárdonyin nőttem fel. Az erdélyiek nyelvőrzése egyszerűen csodálatos. A nyolcvanas években szinkronizáltam, mikor bejött egy kisfiú, én meg hanyatt estem, olyan gyönyörűen, olyan tisztasággal beszélt. Hamar kiderült, hogy egy erdélyi kollégám fia. Nem lepődtem meg.”
„Első szavam az volt, hogy „ene!”– állandóan ezt ordítottam a járókában. A szüleim sokáig nem értették, aztán rájöttek, hogy zenét akarok. A színművészetire elsőre nem vettek fel, operett és musical-szakra viszont igen. Mindig is kövérkés, nagydarab fiú voltam, de a zenére olyan könnyeden mozogtam, mint egy balett-táncos. Az életem nehéz szakaszaiból is a zene segített ki. Mikor a walkman-divat kezdődött, épp Németországban jártam, rögtön vettem is egy kis lejátszót. Folyamatosan a Queen-t hallgattam. Aztán a Zeppelin-t, meg a Crimson-t. A klasszikus zenében meg éppen szentimentális vagyok: Chopin és Bach a két kedvenc.”
De hát mégiscsak színész. Szerepálma a Vágy Villamosának Mitch-e volt, de azt mondja, ez a vonat (villamos?) már elment. De nem is bánja: kicsi és nagy szerepek, minden karaktert szívesen megformál, ha jó a szerep. „Az utóbbi egy-két év szerencsésen alakult. A Copperfield Dávidot nagyon élveztem, a tavalyi Ibusár pedig fantasztikusan sikerült. Jó volt Sanyival (Silló Sándor) és a társulattal dolgozni rajta. A Kaviár és Lencsében kicsi, de nagyon hálás szerepet alakítok. Itt nagyon jól érzem magam – a munkánkat komolyan vesszük, és ez a legfontosabb. A fiatalok is a pálya iránti alázattal dolgoznak, nagyon jó a társaság. A Vörösmarty Színházban 87 óta dolgozom – leszámítva azt a pár évet, amikor polgármester voltam, bár a Hippolit és a Dzsungel Könyve akkor is belefért. Bueldot játszottam, ami nem hálás szerep, de mégis élveztem. Azt hiszem, én már itt fogok maradni. Nyugdíjas vagyok, de szeretek dolgozni. És szerencsésnek érzem magam: rengeteg tehetséges kolléga nem talál munkát.” Felhajtja a kávét. Megnyugtatom, hogy igenis nagyon jó riportalany. Ő zsebre teszi mp3 lejátszóját, és mosolyogva indul a próbára.
Kovács-Cohner Róber