Az üveghegyen túl – krónika a kisvárdai kirakatszínházról


KERESZTES ÁGNES írása

A szükség olykor csodálatos dolgokat szül. Adjuk össze például az udvarhelyi társulatot a koronavírussal, szorozzuk meg Vladimir Antonnal, az eredmény pedig egy progresszív, bátor és őszinte próbálkozás a színházcsinálásra. Érdekesnek tűnt tehát a kirakatszínház szó, de bevallom őszintén, nem számítottam túlságosan mély tartalomra. Bátran kijelenthetem, hogy tévedtem. A pandémia okozta tilalmakat Udvarhelyen leleményesen kezelte társulat. Kirakatokba helyezett, hétperces, mini-egyéni vallomások születtek, melyeket részben a színészek, részben a dramaturgok, Dálnoky Réka és Győrfi Kata hoztak létre. Annyira intim témákat érintenek ezek a mikro-történetek, hogy nézőként azt érezhetjük: a legjobb barátunk oszt meg velünk valami nagyon személyeset. A színház egyik legnagyobb csodája az, ha a karakter mögött lakó színész lelke fel-felvillan egy pillanatra az általa formált szerepben. Ha a közönség tagjaként azt érezhetjük, hogy a szerepen túl létezik egy kulcslyuk, amin keresztül beleshetek a színész valós érzéseibe. Bátor, sőt vakmerő dolog egy alkotó részéről, amikor ilyen valóságosan és őszintén vállalja és felmutatja saját élményeit, érzéseit.

Nyolc színész nyolc történetéből természetesen volt, ami különösen megérintett. Ilyen volt például Fincziski Andrea vallomása. Egy feszesen álló színésznőt látunk a kirakatbábuk között, első pillantásra nem is vesszük észre őt. Aztán kilép a pózból és beenged egy olyan személyes zónába, ahová nem is számítottunk hét perc alatt eljutni. Egy önvallomás a tökéletességről és tökéletlenségről, szeretetéhségről és magányról. Olyasmiről, amihez talán tényleg mindannyian tudunk kapcsolódni. A másik személyes kedvencem Tóth Árpád színész-vallomása. Annyira őszinte és ellentmondásos, annyira igazi, hogy színészként gyónni sem lehetne ennél szebben. Persze egyesével kiemelhetném az összes kis etűdöt, hiszen mind nagyon lekötötték a figyelmemet, annak ellenére, illetve azzal együtt is, hogy a kirakat és köztem autók jártak, biciklisek haladtak át, de olyan is történt, hogy megjelentek a történet szereplői.

Jakab Tamás monológja egy ovis szerelemről szólt. Majdnem pontosan végszóra megjelent egy ovis kislány fagyival a kezében, őt követte egy kisfiú és a véletlen úgy adta, hogy hirtelen behatolt a valóság az üveghegyen túlra.  Bekő-Fóri Zenkő néma vívódása is nagyon izgalmas volt, aki egy hajléktalan megsegítésén vacillált. Esti Norbert Madonna cipő-karaktereként egészen csehovi mélységeket érintett. Nagy Xénia-Abigél instás becsavarodása mindannyiunk szeretetvágyából megérintett egy részt. Pál Attila apa-himnuszában szürke házimunkát végző apából hirtelen rappelő szuperhőssé alakult át. Végül, de nem utolsó sorban Szűcs-Olcsváry Gellért nézőket megszólító párbeszéde, a Facebookon folyó gyűlöletözönről…

Frappáns, humoros, végtelenül őszinte és tartalmas kirakatokba pillanthattunk bele. Olyan helyekre, ahová talán a pandémia hajóján kívül nem is vezethetett volna más út. Öröm az ürömben tehát, hogy a kisvárdai Story Bistro ilyen módon is rászolgálhatott a nevére.

Meghatározatlan időre (kirakatszínház). Rendezte: Vladimir Anton. Alkotócsapat: Albert Orsolya-Zsuzsanna, Barabás Árpád, Bekő-Fóri Zenkő, Dunkler Róbert, Jakab Tamás, László Kata, Esti Norbert, Nagy Xénia-Abigél, Pál Attila, Pál-Varga Márta, Fincziski Andrea, Szűcs-Olcsváry Gellért, Tóth Árpád. Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, Kisvárda, 2021. június 20.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.