Az orrnyereg árnyéka

Tizenkét dühös ember – bemutató Kaposváron

Színészember, Kelemen József rendezte meg Reginald Rose kultuszdarabját, s amint az várható ilyenkor, a keze nyomán jutalomjátékok sorozata született. A tisztán férfi bírósági esküdtekre írott darabban ráadásul négy hölgy is szerepet kapott.

Ugyanolyan tájékozatlan idegenként jutunk el a színház folyosójáról a színpadra épített színház nézőterére, mint amilyen félszegen botorkálhattak a darabbeli New yorki bíróság kisorsolt esküdtjei a tárgyalóteremből a számukra fenntartott irodáig, ahonnan majd nem jöhettek ki, amíg egyöntetű álláspontra nem jutottak az apja megölésével gyanúsított fiatalemberről: elmarasztalható-e a gyilkosságban, vagy nem: felmentés, vagy halál? A félszegségérzetre, a klausztrofóbia felidézése következik. Cziegler Balázs díszlete egy tatarozáshoz körbenejlonozott szoba, kimenni belőle csak a WC felirat melletti nyíláson lehet. A tábla annyira megtévesztő, hogy a néző értheti iránymutatásnak, a saját szükségletei szolgálatára rendelt helyiség felé, míg rá nem döbben: a felirat a díszlet része, még annyi mozgástere sincs tehát, mint az esküdteket alakító színészeknek. Az elvett menekülési esély megizzasztja, már nem is építkezési munkaterületen érzi magát, hanem valami fóliasátor alatt, füllesztő reflektornapfényben: rekkenő virtuális hőség, éppen olyan, amilyenben az esküdtek vitája zajlik. A felidéző erejű környezet hangulati alapot teremt ahhoz, hogy dilemmaközösségbe vonódjunk a szereplőkkel.

Fontos mozzanat ez. Azért, mert az 1957 Amerikájában játszódó darab esküdti döntésének tartalma 2014 Magyarországán nem rekonstruálható: bíróisági ítélettel ma nem lehet elvenni emberéletet, s a civilekből választott esküdtszék intézménye sem ismerős, utóbbi pedig a történet dramaturgiai alapja. Bevándorló-ivadék, külvárosi, mexikói suhanc a gyanúsított. Kilencéves volt, amikor meghalt az anyja, ő árvaházba került, mert az apja börtönben ült! Hogyan hat az esküdtekre a megvádolt környezeti háttere, mennyire befolyásolja előítéletként véleményüket a saját származásuk, a velük született intelligencia szintje, a foglalkozásuk, a családi hátterük? Van közöttük építész, órás, bróker, futárszolgálat-tulajdonos, befolyásolható fiatal és meghiggadt hajlott korú, sőt képviselve van a mexikói etnikum is. A tizenkettes létszám – egy tucat – a teljességre utalás; a névtelenség – csak sorszámuk van az esküdteknek – az általánossá emelés jelképe: mindegy ki a személy, az a lényeg, hogy az általa megtestesített társadalmi pozíció képviselve legyen.

A rendező (egyebek mellett) a befolyásolható fiatalságot érzi női tulajdonságnak, a Tizenkettedik esküdt szerepét Csapó Virágra osztotta, s ő leleményesen vegyíti a hebrencség gondolati csapongását a közös töprengésből való sűrű kizökkenés irritáló/mulattató trükkjeivel. Vélhetően az elesettséget, alávetettséget, kiszolgáltatottságot hangsúlyozandó, játssza nő a mexikói bevándorlót. Kovács Zsuzsa kezdetben sötétlően hallgatag, s ebből a komor hangulati ágyazatból fog elemi erővel felszínre törni a szolidaritásszenvedélye, amikor az előkerülő pillangókés használatának bemutatásával, fegyverszakértőkent cáfolja meg a gyilkosságvád egy állítását (ezzel a szerszámmal nem felülről döfnek, hanem alulról, az ölő mozdulat tehát a tanú szemszögéből nem lehetett látható).

Az esküdtszék ítéletének muszáj egybehangzónak lennie, ellenkező esetben a vádlott nem mondható bűnösnek. A frappáns vádbeszéd, a kirendelt védő enerváltsága, az apjával viszályban élő fiú büntetett előítélete, és a bevándorlói csoportnak tulajdonított bűnelkövetési hajlam – illetve a hőség – gyors megegyezést sejtet, a Nyolcadik esküdt azonban kiszáll a rábólintók sorából. Hüse Csaba előbb csak mint háromgyerekes apa, féltő lelkiismeretességgel mond nemet a bűnösségre, később azonban sorra vonja kétségbe a tárgyalási tanúvallomások megalapozottságát. Nem viselkedik igazságbajnokként, szerényen célratörő, s nem helyezkedik diadalittas pózba a győzelme pillanatában sem.

Az első együtt érző társa hölgy – így akarta a rendező. A Kilencedik esküdt, Csonka Ibolya ismeri be, hogy a titkos szavazáson, másodikként ő írt nemet a papírlapra. A hozzáállása az ügyhöz mindössze arra mutat, hogy a kételkedés, illetve az ítélkezés el nem sietése mindannyiunk állampolgári kötelessége. Egy sajátos angolszász formula, a megalapozott kétely (reasonable doubt) jogát gyakorolja. Majd az idő előre haladtával – ahogyan mindinkább igazolást nyer a kétely helyénvalósága – feladja öreges rezignációját, s a viselkedése révén, az igaz cselekvés szintjére emelkedik az addig férfivirtusnak vagy öregasszonyi szeszélynek ható dacoskodás.

Mintegy a Csonka Ibolya érzelemalapú igazságának ellenpontjaként, a Takács Katalin igen szavazata nőien részvétteljes, de észérvekre támaszkodó, makacsul racionális döntés, hogy aztán annál elszántabb lehessen a visszavonás, amikor az orrnyerge fölött árnyékot képező szemüvegvájatra mutatva meggyőzik: az álmából ébredő, erősen gyengén látó szemtanú, szemüveg nélkül nem alkalmas egy futva menekülő személy azonosítására. Negyedik esküdtként, ő volt az utolsóelőtti bűnösségállító. Az utolsó a Harmadik esküdt. Gyuricza István, az átállók száma szaporodásának arányában, fokozódó szenvedéllyel tart ki gyilkosságteóriái mellett, míg az érvei fogytán be nem vallja: a saját gyermeke apagyűlölete váltotta ki az indulatát.

Kelemen József rendezése nem csak színészi jutalomjátékok füzére. Folyamatos benne az egymásra figyelés, a partnerhez igazodás, a dinamikai szabályok betartása. A fegyelem eredményeképpen, karakteresen megy végbe előbb az ártó falkaenergia elvesztése, majd az egyéni felelősségérzet térnyerése, és végül az új, méltányos/méltó közös ítélet megformálása. Kollektív teljesítmény – hatékony előadás.

Fotók: Memlaur Imre