Az Örkény kerttel nyitja az évadot az Örkény Színház

Az idén is egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a hagyományosan megrendezett Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény Színház a Madách téren.

    Az idén hetedik alkalommal megszervezett Örkény kert, a színház és az erzsébetvárosi önkormányzat rendezvénye szeptember 9-én délelőtt 9 órától este 10 óráig ingyenes szabadtéri programokkal várja a látogatókat.
    Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek fontosságára, hogy ébren tartsák az erzsébetvárosiak és általában a budapestiek érdeklődését a kerület kulturális hagyományai iránt. A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vették – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    A programok sora a Madách téren reggel 9 órakor jógával indul. A nagyszínpadon 10 órakor kezdődik a műsor a Danny mesél című produkcióval. Danny Bain jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal afrikai balafon kíséretében.
    A nagyszínpadon ezt követően Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel.
    A gyerekeket a Piros Kakaó csoporttal játszóház, továbbá a Tintaló Cirkusz produkciója várja. A szokatlanul kicsi cirkuszban 20-25 gyermek számára van férőhely, a szülők nem léphetnek be, csak a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben a kicsik közvetlen közelről láthatják a mechanikus bábok 25 perces műsorát. Az apró porondon fából faragott elefánt, bohócok, légtornász, egyensúlyozó-művész ejti ámulatba a közönséget. Az előadás többször is megtekinthető.
    A programok között szerepel a Vers csak neked/ Dal csak neked produkció, emellett délután Babits Mihály Jónás könyve című művét adja elő Csuja Imre színművész.
    A kisszínpadon délután az Ewald Rézfúvós Együttes, a Lukács Miklós Trió – Cimbiózis, majd Ferenczi György 1ső Pesti Rackák produkciója hallható.
    A nagyszínpadon látható majd a Soharóza Noise című, az Örkény kertre készült előadása. A 25 tagú énekes társulat közösségi zeneszerzői módszerek és improvizatív zenei játékok segítségével állítja össze a 30 perces műsort, amelynek központjában a nagyváros élhetősége (vagy élhetetlensége), azon belül is a mindennapi városi zaj áll. A rövid előadásban felvillan Nagy Fruzsina jelmeztervező néhány régebbi alkotása, valamint megjelenik Jónás Vera, hogy a kórussal közösen mutassa be Rubik Ernő Zoltán egyik legújabb szerzeményét.
    Az Amadinda együttes idén Kocsis Zoltán zongoraművész emléke előtt tiszteleg játékával. Kocsis az elmúlt hat évben visszatérő vendége volt az Örkény kertnek, és tavaly, halála előtt pár héttel még fellépett a rendezvényen.
    A nagyszínpadi programokat az idén is az Örkény Esztrád zárja: egy prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a dzsesszen át a rockzenéig. Mint évek óta mindig, a koncerten mindenki olyan számmal lép fel, amit erre az alkalomra választott, és amit csak ezen az estén ad elő. Mivel az Örkény kert a VII. kerület és az Örkény Színház közös rendezvénye, az Esztrádban ismét fellép a társulattal Vattamány Zsolt, a kerület polgármestere. A produkció zenei vezetője Kákonyi Árpád.
    Az Örkény Kert részletes programja a színház honlapján található meg.