Az Opera 297 előadással várja a nézőket a jövő évadban az Erkel Színházban

A Magyar Állami Operaház társulata 297 előadással várja az Erkel Színházban a nézőket a 2017/18-as évadban, amelynek tematikáját Richard Wagner ihlette – mondta el Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

Az évadban egyrészt azokból a művekből tallóznak, amely Wagner számára a tanulóéveket, az impulzusokat jelentették, másrészt azokból, amelyek az ő hatására keletkeztek – mutatott rá a főigazgató. Hozzátette: emellett mintegy 60 alkotást játszanak, köztük a nagy baletteket és operákat, de először találkozhat a budapesti közönség például Rossini Olasz nő Algírban című vígoperájával.

Kiemelte, hogy az Opera együttesei az évadban turnéra indulnak és elmennek a határon túli magyarokhoz is: a Felvidék, Burgenland, Kárpátalja és Erdély 17 városában 34 előadást játszanak. "Háromszázhetven ember útra kel, 17 kamionnal és 4 emeletes busszal" – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a tavalyi, mintegy 580 ezres nézőszámhoz képest az idei évadot 604 ezer nézővel zárta a Magyar Állami Operaház. Az Ybl-palota bezárása miatt a jövő évadban az Erkel  Színház ad otthont a produkcióknak, de így is sikerült 25 ezer bérletet értékesíteni a vasárnap zárult idei évad 28 ezer bérletéhez képest – emelte ki.

Az Andrássy úti épület felújításával kapcsolatban elmondta, hogy a színpadgépészet nettó 6,5 milliárd forintból újulhat meg, a generálkivitelezés várhatóan ősszel indul. Ezzel párhuzamosan zajlanak majd a Kőbányai úti Eiffel Műhelyház építési munkálatai is.