Az íjászmester -> Hetvenöt éves Miske László

– Láttam hajdan egy japán filmet – tűnődik el Miske László –, amelyben a száztíz éves íjász nagymester, vizsgázó tanítványai előtt szerepel. Hosszan, kitartóan feszíti a húrt és nagyon lassan szánja rá magát, hogy a vesszőt kiröpítse. Nyila hajszálpontosan a cél fölött száll el. Miért tette, kérdezik az ámuló fiatalok. Engem már a cél nem érdekel: mi van azon túl? – feleli a nagymester.

Harmadik éve szinte minden hónapban találkozhat a közönség a Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színészével a Horváth Árpád Stúdiószínház Olympia előadásában. Molnár Ferenc darabjában Plata-Ettingen herceget játssza, s most ismét tábornokszerep vár rá. A gyertyák csonkig égnek c. Márai Sándor-regény színpadi változatának előadására készülnek a debreceniek.

– Ön volna az a bizonyos íjászmester?

– Szeptember 18-án hetvenöt éves leszek. Elérkezem tehát abba az életkorba, amelyről szokásban van megemlékezni, ha régi és megbecsült tagja valaki a társulatnak. Én Nagyváradról érkeztem – ott 1966-ban lettem tag –, s a két város között, az 1989-es fordulatot megelőző időszakig élénk színházi kapcsolat létezett. Az ide kötő ismeretségeim, barátságaim tehát régen szövődtek. Először mégsem Debrecenbe jöttem, amikor megnyílt a határ. Miskolcra hívtak vendégszerepre. Aztán két szezont állásban töltöttem ott, illetve Szegeden. 1992-ben Lengyel György leszerződtetett a Csokonai Színházhoz. Ezzel elszakadtam a váraditól, ahol előzőleg a magyar társulat művészeti vezetője voltam, a fordulattól ’92-ig. A legzordabb politikai időjárásban – dacára annak, hogy református teológiát végeztem, és két évig lelkészként szolgáltam – kegyes volt a sors, mert a rendezők szériában osztották rám a nagy szerepeket, amelyek közül kiemelnem sem könnyű valamelyiket. Magyar színésznek, persze csak a Tragédia Ádámja lehet a legkedvesebb, de említhetném a Csongort vagy Budai Nagy Antalt is, utóbbit Kós Károly művében. Paradox módon éppen a politikai fordulat hozott kedvezőtlen változást a szakmai vezetői pályámon. Konfliktushelyzetekbe kerültem a színházam román csúcsigazgatójával, s az ilyen helyzetekre lélekben nem lévén berendezkedve, könnyű szívvel vehettem Debrecen felé az irányt, pedig ott nem kecsegtettek sztárpozícióval. Nem is kértem. Olyan szerepeket kaptam, amelyekben fejlődhettem. Sikerült hamar beilleszkednem, nem kellett új életet kezdenem, mint a társulatot-országot váltó színészeknél ez szinte természetes. Fokozatosan jó passzba kerültem, s ezen nem a főszerepek számának emelkedését értem, hanem azt, hogy változatosan alakult a személyi repertoárom. Kiszínesedhettem Debrecenben. Tetszett a színház mentalitása. 2003-ban kaptam meg a Jászai Mari-díjat. Pinczés István rendezte Háy János darabját, A Gézagyereket, amellyel több díjat szereztünk a POSZT-on, s nem kerültem el én sem a szakmai illetékesek figyelmét. Három direktorom volt eddig ebben a városban, és mindegyikük számításába belefértem. Lengyel Györgyre Csutka István következett, jelenleg Vidnyánszky Attila az igazgató-művészeti vezető. Ő fontosnak tartja, hogy a tekintélyt parancsoló életkorba lépő színészek az „íjászmester” helyzetébe kerülhessenek a színpadon.

– Mindenkit tábornokká léptet elő?

– Kóti Árpád Károli Gáspár volt, Sárközy Zoltán Van Gogh. Nagyon szép gesztusok.

– Tud valamit a szerepéről?

– Dömölky János adaptációja szorosan a regény cselekménye mentén készült, bár Parázs alcímmel kerül a plakátra. Tömören, feszítően, szinte tőmondatokban beszéltet, nincs egy felesleges kötőszó, félmondat sem a szövegben. Lényegre törő, s mégis döbbenetes mélységekbe visz el a lelki rugókra figyelmeztető mondatszövés. Ugyanakkor roppant életszerű, s talán nem csak a hason korosztályú nézőkből vált majd ki beleérzést és szellemi csodálkozást, hanem akár a korán párkapcsolati konfliktusba sodródott fiatalokból is. A kételyeink örökletesek. Velünk születnek, dolgoznak bennünk. Majd elmúlik egy élet úgy, hogy nem érkezik konkrét válasz. A külső jegyekből sok mindenre lehet következtetni, de hogy azon túl mi van? Mert ez a lényeg! Mi lappang egy asszony elhallgatása mögött? Mi van a gőgön, a becstelenségen, a sértődésen, a bölcselkedő következtetéseken túl? Félelmetes lelki élveboncolás. Nincs ember, aki ne érezné, hogy személyesen érintve van. Csak az első elszenvedett szerelemig nincs kapcsolódás. Aztán meglódul a képzeletünk az idő tengelyén, s abba az elvehetetlen illúziójába ringatja magát, hogy egyszer csak bepillanthat onnan a végtelen mögé. Bízom benne, hogy nagyon feszes, izgalmas-érdekes előadás fog kikerekedni, amely sikerességben az Olympia méltó követője lesz.

B. T.