Az évad utolsó bemutatójára készül a temesvári magyar színház


Több szempontból is rendhagyó bemutatóval készül a közelgő évadzárására a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amely a Semmi című dán ifjúsági regény színpadi adaptációját viszi színre Balázs Attila rendezésében – közölte pénteken a teátrum.

Janne Teller dán írónak a 2000-es évek elején nagy port kavaró ifjúsági regényét megjelenése után Dániában szinte azonnal betiltottak, majd alig egy évvel később kötelező iskolai olvasmánnyá nyilvánítottak. Ez a mű egy alapvető kérdésre keresi a választ, arra, hogy mi az élet értelme. A közhelyesnek hangzó téma mögött egy egész generáció identitáskeresésének nehézségei, a környező világ, a média, a látszatvalóságok uralta társadalom útvesztői bontakoznak ki.

A több szempontból is rendhagyónak nevezhető bemutató egyik különlegessége, hogy kifejezetten szabadtérre készült a produkció, amelyet a színház tulajdonában lévő egykori Művész-mozi nyári kertjében felállított színpadon játszanak. Ott tartják kedden este 8 órakor a bemutatót.

Az előadás másik fontos sajátossága, hogy Lőrincz Rita mellett a társulat legfiatalabb, az évad elején szerződtetett művészei lépnek színpadra, így a közönség jobban megismerheti a társulat nyolc új tagját Vadász Bernadett, Hegyi Kincső, Vajda Boróka, Czüvek Loránd, Lajter Márkó Ernesztó, Erdős Bálint, Barti Lehel András és Jancsó Előd színészeket.

Balázs Attila mellett, az előadás létrehozásában közreműködtek Iuliana Vilsan jelmez-és díszlettervező, Dilmana Yordanova videó- és vetítéstervező, Cári Tibor zeneszerző, valamint Orbán Enikő dramaturg.