Augusztus 23-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire


Augusztus 23. éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire. Az idén a szakmai megbecsülésen túl komolyabb pénzösszeg is jár a nyertesnek; az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelő államtitkársága bruttó 800 ezer forint, a Raiffeisen Bank bruttó 600 ezer forint összeggel támogatja a díjazottat – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

A szavazás során két forduló van, első alkalommal a színházi társulatok maguk választanak ki egy színművészt a soraikból, majd a második forduló során az immáron szűkített listára a közönség voksolhat az online felületen keresztül. Ezáltal a teátrum tagjai és a széles közönség is kifejezheti szándékát – közölte Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, az idei esélyesek között van Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház és Vlahovics Edit, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze.

Elhangzott: 2008 óta a legfontosabb szempont a jelölésnél az, hogy a jelöltek hűek legyenek Kaszás Attila örökségéhez, a szakmai minőség mellett a társulatukért, közösségükért is sokan tegyenek.

A járványhelyzet elmúltával a MANK is újra nyit a közönség előtt, kortárs szabadtéri szoborkiállítással, ékszerkiállítással és 35 év alatti művészek tárlatával várja az érdeklődőket Szentendrén.

A Kaszás Attila-díj jelöltjeire a www.kaszasattiladij.hu weboldalon lehet voksolni.


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344