Átadták a megújult Szolnoki Szigligeti Színházat


Átadták a mintegy 7,6 milliárd forintból, 6 milliárdos kormányzati támogatással teljesen megújult Szolnoki Szigligeti Színházat pénteken.

Varga Mihály pénzügyminiszter a színházban rendezett ünnepi gálán elmondta: 2015-ben Szolnok önkormányzata az elsők között kötötte meg a Modern városok program megállapodását a kormánnyal. Ennek fontos része a színház megújulása is – tette hozzá. A magyar kormány határozott álláspontja, hogy a jelenlegi, kihívásokkal terhelt időszakban csak a magyar érdekeket képviselve, hagyományainkra, kultúránkra építve állhatunk helyt – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter rámutatott arra: a szomszédunkban dúló háború hatására hazánk küszöbén is megjelent az energiaválság, érzékelhető a háborús infláció és a világgazdaság visszaesésének hatásai. Mint mondta: mi nem állunk háborúban, semmilyen módon nem engedjük bevonni Magyarországot ebbe a fegyveres konfliktusba. Az egész Európát sújtó hatások alól azonban nem tudjuk kivonni magunkat – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány azért dolgozik, hogy megőrizze az eddig elért eredményeket, a biztonságot, a családok támogatását, a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét.

A tárcavezető a kormány hatmilliárd forintos támogatásával megújult színházról szólva emlékeztetett: a magyar kormány mindig is szívügyének tekintette a nemzeti értékek megőrzését, a kulturális és oktatási intézmények megújítását. A Szigligeti Színházat 1990-ben építették át mai formájára, ezért elengedhetetlenné vált az épület teljes körű felújítása – mondta el Varga Mihály.

Szolnok, 2022. szeptember 16.
Barabás Botond igazgató, Varga Mihály pénzügyminiszter, Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára, Kállai Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szalay Ferenc polgármester és Siklós Mária tervező (b-j) átadja a mintegy 7,6 milliárd forint kormányzati támogatással teljesen megújult Szolnoki Szigligeti Színházat 2022. szeptember 16-án.
MTI/Mészáros János

Kállai Mára, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a színház korszerűsítése mintegy 7,6 milliárd forintos beruházás volt. Szolnok lakói számára mindig nagyon fontos volt a színház. Szavai szerint a beruházás “nem csupán a jelen követelménye, hanem tisztelgés a múlt előtt is”.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) is felidézte, hogy a Modern városok programjának része volt a színház felújítása, mint ahogyan a négysávos 4-es út megépülése, egy új ipari park és az Intercity vasúti kocsik gyártásának elindulása. A felsoroltak az egész megyét segítik – jegyezte meg, kiemelve: az ország gazdasága megtermelte a forrásokat. Ennek köszönhető, hogy a kultúra, a közművelődés, a hagyományőrzés, az oktatás a lehető legmagasabb szinten működjön az országban és Szolnokon.

Kitért arra is, hogy 1822-ben volt az első színielőadás Szolnokon, 1912-ben adták át a kőszínházat, 1989-1990-ben épült a jelenlegi színház épülete.

Balázs Péter, a Szigligeti Színház korábbi igazgatója, Szolnok díszpolgára szavai szerint a színház készen várja régi és új közönségét.

Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt három évet az Aba-Novák Agóra Művelődési Központban töltötték.

Az ünnepi gála után Győri Péter Benjamin evangélikus esperes, plébános megáldotta az épületet, majd szalagátvágás következett.

Az ünnepi gála előtt bemutatták a nyilvánosságnak azt a Szolnoki Szigligeti Színházat ábrázoló bélyeget, amelyet a Magyar Posta Zrt. bocsátott ki a 150 éves múltra visszatekintő szolnoki színjátszás tiszteletére. Ezt követően a színház főbejárata előtt Kligl Sándor Thália című szobrát leplezték le ünnepélyes keretek között.