Életműdíjban részesült Wischer Johann vajdasági színművész, rendező és Biluska Annamária színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának örökös tagja.
A két művésznek a felkért, háromtagú szakmai bizottság – Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a fesztivál igazgatója, valamint Balogh Tibor és Pataki András – ítélte oda a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) elismerését – közölték a szervezők az MTI-vel.
A KIM fődíját az Újvidéki Színház kapta III. Richárd című előadásáért, amelyet Dejan Projovszki rendezett. A méltatás szerint a képi világ és a zene egy olyan kor lenyomatát teremti meg, amely szabadjára engedi az emberi gátlástalanságot.
A második helyért járó elismerést megosztva kapta a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadása a színházi nyelvezet megújításáért és a formabontó látványvilágért, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Oxigén című produkciója a színházi nyelv radikális újrafogalmazásáért.
A harmadik helyért járó díjon szintén két társulat osztozhatott: a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása és a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadása.
A KIM és a Kisvárdai Várszínház közös díját Mészáros Árpád, B. Fülöp Erzsébet, Boros Csaba és Jeli Luca Sára kapta.
A legígéretesebb tehetségnek járó Teplánszky-díjban az idén Hégli Bence és Matusek Attila részesült a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadásáért (Puck szerepének megformálásáért, illetve a rendezésért).
Kisvárda polgármesterének elismerését a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézetének harmadéves színész hallgatói kapták, az Édes Anna című vizsgaelőadásukért.
A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválját június 23. és július 1. között rendezték meg a felső-szabolcsi városban. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta.
A színházi seregszemle idei díszvendége a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház volt, de érkeztek vendégek Temesvárról, Szabadkáról, Újvidékről, Kézdivásárhelyről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Zentáról és Komáromból is. Színpadra lépett még a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója, és látható volt a budapesti Pinceszínház szervezéslében határon túli alkotókkal megvalósult előadás is – ismertették.
Kilenc nap alatt huszonhat színpadi produkció került színre három helyszínen. A programban nyolc versenyen kívüli darab szerepelt, egy előadással pedig a határon túli színészhallgatók is készültek.
A színésztréninget idén Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor színész-rendezők vezették, a kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatták be a fiatalokat a szakemberek.
Az idén a zsűri elnöke Németh Ákos drámaíró, műfordító, rendező volt, a testület tagja Dienes Blanka színész, Kiss József drámaíró, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Szekeres Szabolcs színikritikus és Szigeti Réka dramaturg.
A tervek szerint jövőre a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját június 24. és 30. között rendezik meg – közölték.