Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait

A legjobb stúdió-produkció díját A csemegepultos naplója című darab rendezőjének, Göttinger Pálnak és előadójának, Ötvös Andrásnak ítélték.

A legjobb női alakítás díját Nádasy Erika nyerte a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, a Tóték című darabban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi alakítás díját Görög László kapta, szintén a Tóték című darabért.

A zsűri különdíját Bajomi Nagy György vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A hülyéje című darabban nyújtott játékáért.

2015. február 11-15 között harmadik alkalommal rendezték meg a Thália Humorfesztivált: öt nap alatt tizenegy előadást láthattak az érdeklődők. A produkciókat több kategóriában öttagú zsűri értékelte: Goda Krisztina filmrendező,Szily Nóra műsorvezető, újságíró, Fodor Annamária színésznő, Bus István újságíró és a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán voltak az ítészek.