Maradjunk kapcsolatban!

Röviden

Arany és Madách a témája a Nemzeti Színház internetes színháztörténeti vetélkedőjének

Újra elindítja a Nemzeti Színház középiskolásoknak szóló vetélkedőjét, amelynek témája idén Arany János és Madách Imre munkássága lesz.A zsűri tagja ezúttal Rátóti Zoltán és Szabó László Sebestyén színművész, a Nemzeti Színház társulati tagja, valamint Kovács Ákos előadóművész, akinek Arany János-estje a színház műsorán szerepel.

Az idén negyedik alkalommal hívja játszani az ország 10-edikes és 11-edikes diákcsapatait a Nemzeti Színház – áll a teátrum MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Mint írják, a vetélkedőben négyfős csapatok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy érkezzenek. A csapatok – felkészítő tanáraik segítsége mellett – három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat: színháztörténeti ismereteiket, kreativitásukat és informatikai készségeiket egyaránt használniuk kell.

A csapatoknak többek között filmet, plakátot, prezentációkat kell készíteniük. A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, amelyet a Nemzeti Színházban június 8-án rendeznek meg.

A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig egy napra “kitelepül” a Nemzeti Színház, rendhagyó irodalomórát, beszédórát, olvasópróbát, smink- és fodrászbemutatót tartanak, továbbá a színház művészeinek focicsapata is összeméri tudását a diákok csapatával.

A vetélkedőre február 18-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Színház weboldalán, a www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo címen, ahol a rendezvényről további részletek, valamint az elmúlt három év vetélkedőinek feladatai és a versenyző csapatok akkori megoldásai is megtalálhatók.

A vetélkedőről a vetelkedo@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen kérhetnek információkat az érdeklődők.

Röviden

Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

II. András király alakja elevenedett meg a székesfehérvári Koronázási Szertartásjátékon augusztus 18-án többek között a Rákóczi Szövetség színjátszó táborában részt vevő határon túli fiatalok közreműködésével. (tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

A nagyváradi magyar színjátszás 220 éves évfordulóját ünnepli a Szigligeti Színház

A nagyváradi magyar színjátszás 220 éves évfordulóját ünnepli augusztus 21. és 26. között a Szigligeti Színház, amely két bemutatóval, beszélgetésekkel, megemlékezésekkel eleveníti fel a partiumi város magyar nyelvű színjátszásának kezdeteit – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum. (tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Harmadik alkalommal mutatkoznak be az ország legjobb börtönszínházi társulatai

Az idén is bemutatkoznak az ország legjobb börtönszínházi társulatai a budapesti József Attila Színházban, ahol a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) pénteken rendezi meg az elítéltek társadalmi reintegrációját segítő III. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. (tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Több mint 1300 fő részesül művészjáradékban

Szeptembertől több mint 1300 fő részesül művészjáradékban, amelyre a kormány a 2018. évi központi költségvetésben 780 millió forint többletforrást biztosít – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)  az MTI-vel. (tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Óriási sikerrel zárult az Udvarszínház

Három különböző, igazi különlegességnek számító előadást tekinthettek meg idén a kecskeméti Városháza udvarába jegyet váltó nézőink.

(tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Szarvason búcsúzott a Függöny fel!

Előző1 / 2
Használja a ← → (nyilakat) a lapozáshoz
A Szarvasi Vízi Színház programjában kapott helyett a 2017/18-as évad egyik legsikeresebb kecskeméti produkciója, melyet nagy örömmel fogadott a békés megyei közönség.
Előző1 / 2
Használja a ← → (nyilakat) a lapozáshoz

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: