Anyegin-installáció Gyergyószentmiklóson

 

Látnak az agarak minket


Az Anyegint szokták idézni olyanok is, akik Puskin verses regényének egyetlen sorát sem olvasták személyesen. Személyesen Petike oroszagarának gipszmása sem olvasta, ám Petike talán még jelen percben is szavalná neki a színpad bal szegletében kucorogva, ha Alekszandr Szergejevics, a szöveg jogtulajdonosa közbe nem avatkozik.


Szakács László azonban megértő Puskin. Odalép, egy ideig birkatürelemmel igazgatja a fiúcska hangsúlyozását, amely az életkorának megfelelően éretlen. Utóbb átterjed figyelme a Petikét gyanakvóan méregető, kritikus nézőtömegre. Meglehet, kinn jótékony a csend, ám idebenn fűtenek: sugallja a sokadalomnak, hogy foglalnának zsöllyét inkább, s a zajtalan zimankóra ne ácsingózzanak. A gyergyói tél éppoly zord és kutyaordító, mint a moszkvai. És annyian vannak a gipszagarak is a színpadon, amennyien az oroszok. Sokaságukban, militáns tömeg – kis híján halálba futtatják a sétáltatójukat –, egyenként vadászpartnerek, társai gazdájuknak intellektuális tulajdonságukban, a szenvedélyben.

 

img_4325_masolata.jpg

Kádár L. Gellért és Faragó Zénó

 

És orosz persze a Matrjoska, aki kiválik a Larin-ház nappalijának szegletéből, s mint holmi lábat növesztett pók, előretötyög, és tojik egy krumplit a színpad közepére. Larina-anyuka, Tatjana Larina, az idősebbik leány, valamint Olga Larina, a nővérek fiatalabbika – egy komplett matrjoska-készlet (a Matrjoska egymásba rakható, üreges babasorozat, amelynek az utolsó tagja egy tojás formájú tömör fadarab, olyasforma, mint Lenszkijnek a tenyerében szorongatott vérző szíve, a halálos párbaj után). Az érzelmeik alapszintjén mindhárman viselnek valamilyen matrjoska-vöröskés ruhadarabot, ami színösszetételében és mintázatában is egyezik a nappali tapétájáéval. A jelmezeket és a díszleteket  Márton Erika tervezte. Utóbbiak tudatrepedten futurisztikusak, eljövendő századokba mutatók, míg előbbiek a 19. század eleji orosz (egyházi/világi) festészet technikai/metaforai szín-jelképtartalmát követik, megalapozva a rendező végső filozófiai következtetését, a dolgaink öröktől fogva való egyként állásáról.


A krumplicska női ágon a földanyánk gyermeke. A férfiak krumplicskája a teniszlabda. Egy reményzöld példány damilon vonva közelít a költő, Lenszkij szeme felől a földbirtokos Anyegin tekintete iránt. Később – egyre vehemensebben – falnak pattintva a labdát, teniszütőkkel röptéznek, majd egy lecsúszott ütés nyomán a labda eltűnik a félhomályban vigadó társaság lábai között. Végzetesen…

 

img_4608_masolata.jpg


Hogyan is? A mű nyolc fejezetből áll.
1. fejezet:
Anyegin egy jómódú, nemesi család sarja, aki tizennyolc éves korára már kész úriember. Kiválóan társalkodik, táncol, udvarol és ismeri az alapvető illemet. Unalmas nagyvárosi életet él, sokat jár balett előadásokra és társasági összejövetelekre, értelmetlenül szórja a pénzt. Nagybátyja azonban megbetegedik, ezért vidékre utazik. Miután megörökli az itteni kastélyt, elhatározza, hogy új életet kezd.
2. fejezet:
Anyegin szép lassan megszokja a vidéki életet, egy nap azonban új földesúr tűnik fel, Lenszkij a költő.

 

img_4572_masolata.jpg

Kádár L. Gellért

 

Bár alapvetően teljesen más természetűek, hamar jó barátok lesznek. Anyegin megismerkedik Larina asszonnyal is, aki özvegy és két lánya van: Olga szép és vidám természetű, gyermekkora óta Lenszkij szerelme és Tatjana, aki félénk és visszahúzódó.
3. fejezet:
Anyegin szeretné közelebbről is megismerni Larina asszonyt és lányait, de amikor Lenszkij bemutatja neki őket, nem érez különösebb érdeklődést egyik lány iránt sem. Nem szerez róla tudomást, hogy Tatjana titokban beleszeret. A lány bevallja érzéseit dadájának, majd levelet ír Anyeginnak, aki másnap újra ellátogat Larina asszonyhoz és lányaihoz.

 

img_4602_masolata_2.jpg

Szilágyi Míra

4. fejezet:
Anyegin és Tatjana találkoznak, amikor is Anyegin elmondja, hogy rendkívül kitüntető, hogy ilyen érzéseket keltett Tatjanában, de véleménye szerint nem illenek össze és súlyos tévedés lenne házasságuk, mely csakis boldogtalansággal végződne. Tatjana mélységesen csalódott, bár értékeli az őszinteséget. Lenszkij és Olga azonban elválaszthatatlan egymástól. Lenszkij meg is hívja barátját egy bálra melyet Tatjana nap alkalmából rendeznek Larinék.
5. fejezet:
Tatjana baljóslatú álmot lát, melyben Anyegin megöli Lenszkijt. Közben a bálra már elkezdenek gyülekezni az emberek és Lenszkij is megérkezik barátja társaságában, aki végül elfogadta a meghívást. A bálon azonban egyáltalán nem érzi jól magát és Tatjana búskomorsága is csak bosszantja, ezért Olgát kéri fel táncolni. Lenszkij ezen megsértődik és féltékeny lesz Anyeginre, aki többször is szenvedélyes táncot lejtett Olgával barátja orra előtt. Lenszkij feldúltságában elhagyja a báltermet.
6. fejezet:
A bál utáni napon Lenszkij levelet küld Zareckijjel Anyeginnek, melyben párbajra hívja. Ő elfogadja a kihívást és az összecsapásra még aznap sort kerítenek Zareckij segítségével. A párbajt Anyegin nyeri meg, Lenszkij pedig holtan esik össze.
7. fejezet:
Olga meggyászolja szerelme elvesztését, de nem bánkódik sokáig. Férjhez megy egy katonatiszthez, és mivel férjét hívja a kötelesség, el is utaznak. Édesanyja Tatjanát is szeretné kiházasítani, de a lány minden kérőjét visszautasítja. Larina Asszony elhatározza, hogy Moszkvába költöznek, ahol majd minden bizonnyal találnak megfelelő kérőt lányának.

 

img_4751_masolata.jpg

Szilágyi Míra és Faragó Zénó

8. fejezet:
Anyegin nyolc év után visszatért a városba és újra azt az életformát folytatja, mint előtte. Bálokra jár, előadásokra és költi a pénzt. Az egyik bálon találkozik N. herceggel, aki bemutatja neki feleségét, Tatjánát. A találkozás teljesen feldúlja Anyegint és Tatjánát is, de nem árulja el, hogy ismeri Anyegint és minden érzelmét elrejti. Anyegin rájön, hogy ő szereti ezt az asszonyt és mindig is szerette, ezért levelet ír neki, amire nem kap választ. Nem bírja tovább, ezért meglátogatja, ahol Tatjana fogadja, és közli vele, hogy ő is szereti, de nem lesz hűtlen a férjéhez és otthagyja a csalódott férfit.

 

img_4436_masolata.jpg

Máthé Annamária és Kádár L. Gellért
 

Nagy Botond rendező az Anyegin nyomán halad. A maga válogatta zenei anyagot tekinti dramaturgiai szervezőerőnek; kitartott dallamokat ötvöz feszültséget előjelző ritmuselemekkel, a hangzással tartva ébren a közönség figyelmét. Minden, ami nem a fülre hat, az mozgásélmény. George Pop a koreográfus, ám – amint ez napjaink színházában elvárható – a rendezői mozdulatinstrukció és a tánctervezés határai kijelölhetetlenek. A Kádár L. Gellért (Lenszkij) és Faragó Zénó (Anyegin) szemei között, a tárgytáncát járó teniszgolyó monoton időpályán halad, kifejezve a megismerés, az egymásra találás hosszadalmas volta mellett, az egymásérzés dimenziótalanságát, a frontális lelki perspektíva halálkiváltó természetét. Máthé Annamária (Olga) színtiszta ritmika. Jövőkép és következménytudat nélküli buli-leány; mit sem érdekli, hogy a társaságbeli fesztelensége féltékenységet ébreszthet szerelmében, s az sem sorscsapás, hogy a pasiját párbajban lepuffantják miatta. Egyszer mindnyájan meghalunk – mondja, semmi súlyt nem fektetve a saját, vagy a mások létezése tartalmára.  Szilágyi Míra (Tatjana) szintén táncból van. Szerelmi vallomásának megírása előtt egy rituális zuhany (virtuális zápor) apropóján tárja oda testét a szemünknek, s utóbb, a keble mellől előhúzott levél felolvasása az A 4-es másolópapírról, már csak szenvtelenségbe fojtott szófolyam. Újratalálkozásukkor Anyeginnel, pedig közte és a lóca között képződik meg a kötelező önfegyelem kínja. Három jelenete üdítő mintája annak, hogyan kell színésznek, rendezőnek, dramaturgnak, tér- és fénytervezőnek szimbiózisban dolgoznia, mitől válik atomjaira bonthatatlanná a nézője és az elemzője számára az előadás.

 

img_5487_masolata.jpg

Fodor Györgyi és Szakács László

 

A Tatjana-figura nyomán, legfeljebb szóköd lehet az epilógus is. A huszonegyedik század leánya, Fodor Györgyi – Puskin vállának támasztva fejét – Puskin mikrofonjába gyónja bele azt, amit a közöny falán átderengő romantikával az aszkézis elleni lázadásról mondani lehet. A rendező üzenete durvább: takarodjon a nézőtérről, aki cinkosa a közönynek és az érzelmi gyávaságnak: ennek megtestesítőjére, Anyeginre pedig rászakad az ég. Dühe dacára, persze Nagy Botond pontosan ismeri az anyegini szellemkaraktert – irtani igyekszik magából is –, a fölösleges embert.

 

img_5110_masolata.jpg

 

A világirodalom és a kultúrtörténet tele van velük: ők a nyughatatlan, szeretetvágyó, az önmagukat elsietetten vagy lekésve kifejező, cinikus bölcsek. A fölösleges nem szükségtelent, hanem többlettel bírót jelent: többlete van észből, tehetségből, gőgből és önmagából. Annyi benne az önmaga, hogy az kiszorít a lelkéből mindenki mást. Aztán, amikor a tömör én belseje üreggé ürül, már nem fog találni odaillő betétet, egy tömör, ép lélektojást. Az előadásban megajándékozza a rendező a közönséget Tatjana és Anyegin képzeletbeli ölelkezésével, hadd tudjuk meg a végén, mi hiányzik onnan, ahol az űr keletkezett.


Fotó: Jakab Lóránt